Anima, Supernem, Random Trip, Palotai és sokan mások az Instant ma kezdődő 11. szülinapi buliján!

2019.09.18. 12:01, Gaines

instantxi_fekvo.jpg

Az Instant ebben az évben is négynapos minifesztivállal ünnepli születésnapját, ezúttal a tizenegyedik évbe, azaz a kora serdülőkorba lépve. A szerdától szombatig tartó, galaktikus léptékű, hét fővárosi helyszínt és összesen 39 bulit felölelő rendezvényen csak az nem talál magának valamilyen pompás zenei programot, aki szándékosan nem is akar.

Az Instant XI. négy legnagyobb szabású koncertjének maga az Instant ad helyet. Elsőként szeptember 18-án, szerda este az Anima Sound System fészkeli be magát vegyes DJ-zéssel valamint live-ozással, Prieger Zsolték tehát készülnek hangszeres-énekes előadással és technodöngöléssel, saját klasszikussá nemesedett szerzeményeikkel, és talán olyan szellemes feldolgozásokkal is, mint amiket legutóbbi, Anima & Animus című lemezükön vonultattak fel.

Másnap az elektronikus zene felől a punkrock irányába ugorhatunk akkorát, hogy beleremeg az Instant padlója, érkezik ugyanis a tavasszal ezredik koncertjét ünneplő Supernem. A 17 év, az 17 év, már ami a karriert illeti, ez alatt összegyűlt számtalan bombasláger, és az elmúlt évtizedben megjelent albumaival a magyar könnyűzenei sztratoszférába repülő, energiáját egy pillanatra sem elvesztő zenekar garantáltan felrobbantja lendületes pop/punkrockjával a házat.

Már ez a két buli is elég volna egy valamirevaló rendezvénysorozathoz, de a péntek-szombat sem fukarkodik kihagyhatatlan koncertekkel. Szeptember 20-án valamelyest szomorú ízt kap a Köpönyegforgatók koncertje: a laza, dallamos alteres-funkos-reggae-s rockot játszó zenekar feloszlik, ezen az estén búcsúzik közönségétől. Így azonban nincs kifogás, muszáj ott lenni az utolsó bulin, és még egyszer, mindent beleadni az Innergardenes Rostás Gergő és a Meg Egy Cukorkás Hárs Barna társaságában.

A végére az improvizatív örömünnepek koronázott királya, azaz a Random Trip tartogat egy különleges jammelést, Delov Jávor és Q-Cee rendkívül erős line-upot válogatott össze hozzá. Az éneket Vitáris Iván szállítja az Ivan & The Parazolból, három egész különböző rapper is színpadra lép MC Kemon, Siska Finuccsi és Ganxsta Zolee személyében, a hangszeres játékról pedig világszínvonalú zenészek gondoskodnak (Pásztor Samu, Cséry Zoltán, Vígh Arnold). Maratoni hosszúságú, őrületes buli, ahol minden percben történik valami váratlan.

Az Anima-est és a Random Trip ingyenes, a Supernem koncertjére online kaphatóak jegyek elővételben, a Köpönyegforgatókra pedig kizárólag a helyszínen válthatunk jegyet.

Természetesen ez még nem minden: 18-án újraéled a Future Music klubsorozat az UnterWelt tánctéren, ahol Wonda és DJ Palotai hozza vissza a régi underground partyk hangulatát, 19-én a hazai elektronikus bass zenei szcénából kiemelkedő Dublic testvérpár nyomja le változatos szettjeinek egyikét. És temérdek program vár még az Akcáfa utcai komplexum összes egységében, a Fogas Házban, a LÄRMban, a Robotban, a Frame-ben, a Lieblingben.

A teljes programkínálat az esemény Facebook-oldalán böngészhető végig.

https://recorder.blog.hu/2019/09/18/ma_estetol_indul_az_instant_11_szulinapi_bulija
Anima, Supernem, Random Trip, Palotai és sokan mások az Instant ma kezdődő 11. szülinapi buliján!
süti beállítások módosítása