Elhunyt Ric Ocasek, a Cars énekese

2019.09.16. 11:20, Gaines

ricocasek.jpg

A nagy hatású bostoni zenekar énekes-gitáros-dalszerzőjét vasárnap délután holtan találták manhattani otthonában, 75 éves volt. A halál oka egyelőre ismeretlen.

A The Carst 1976-ban alakította meg Ric Ocasek és Benjamin Orr, több különböző, rövid életű formáció után; három újabb tag felvételét követően Orr basszusgitározásra váltott az énekesi posztról, Ocasek pedig előlépett énekesnek, ezzel létrejött a zenekar máig ismert felállása. A kvintett a new wave egyik meghatározó, úttörő jelentőségű képviselője volt, műfajokon átívelő, a rádióbarát rockzenét a szintetizátor-centrikus poppal ötvöző dalaik – már 1978-as debütlemezükön – megelőlegezték a nyolcvanas években kicsúcsosodó new wave-et.

1988-as feloszlásukig hat albumot jelentettek meg, melyek főleg az Egyesült Államokban arattak nagy sikert, különösen a négyszeres platinalemezzé lett 1984-es Heartbeat City, rajta a You Might Think című slágerrel, amelyet az MTV első VMA-díjátadóján az év klipjének kiáltottak ki. További híres dalaik a My Best Friend’s Girl, a Good Times Roll, vagy a Drive (amin történetesen nem Ocasek, hanem Orr énekel).

Az 1985-ös Live Aid szuperkoncerten a zenekar konferálta fel David Bowie-t, 1987-es Door To Door című, sikertelen lemezük után egy évvel oszlottak fel. Ocasek már a The Cars fennállásának idején is jelentetett meg két szólólemezt, amelyet 2005-ig még öt másik követett. Viszont talán még jelentősebb produceri tevékenysége, rengeteg feltörekvő zenekar lemeze fölött bábáskodott: ő segített tető alá hozni a Weezer Blue Album című debütlemezét (és a harmadikat, a Green Albumot is), de producálta a No Doubtot, a Nada Surfot, a Suicide-ot, a Bad Religiont, a Guided By Voicest is. A 2010-es évek elején aztán beadta a derekát, és egy lemez (Move Like This, 2011), valamint egy turné erejéig ismét összeálltak (Orr nélkül, aki 2000-ben elhunyt hasnyálmirigyrákban).

A The Carst tavaly iktatták be a Rock and Roll Hall Of Fame-be, olyan zenekarokra voltak hatással, mint a már emlegetett Weezer, a Red Hot Chilli Peppers, az MGMT, sőt, a magyar KFT együttes is inspirációként tekintett rájuk.

https://recorder.blog.hu/2019/09/16/elhunyt_ric_ocasek_a_cars_enekese
Elhunyt Ric Ocasek, a Cars énekese
süti beállítások módosítása