Ringo és Paul újra együtt játszott a színpadon

2019.07.15. 14:15, Gaines

paul-mccartney-ringo.jpg

A Beatles még élő két legendája Paul McCartney észak-amerikai turnéjának záróállomásán, Los Angelesben lepte meg közönségét azzal, hogy felhívta maga mellé Ringo Starrt egy kis zenélésre.

A szombat esti koncert ráadásában, több mint harminc eljátszott szám után robbant fel a Dodger Stadium közönsége, amikor Macca így szólt hozzájuk: „Van egy meglepetésünk számunkra, számotokra, mindenki számára. Hölgyeim és uraim, az utolérhetetlen Ringo Starr!” Ugyanezen a helyszínen utoljára 53 éve, 1966-ban játszott együtt ez a két Beatle, a zenekar utolsóelőtti turnékoncertjén. Most egy ölelést és egy „Peace and love”-ot követően a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band (Reprise)-be kezdtek bele. Nem egy hosszú szerzemény, de szerencsére nem csak egy-két percig maradhatott Ringo a színpadon, rögtön át is vezették a Helter Skelterbe, hogy együtt zúzzanak, és szemlátomást borzasztóan élvezték a közös zenélést. A két szám után Ringo bedobta a közönségbe a dobverőit, majd játékból úgy tett, mintha McCartney Höfner basszusgitárjával is ugyanezt akarná tenni. Az utolsó két ráadásdalhoz mindezek után új sztárvendég csatlakozott McCartney-hoz, Joe Walsh a The Eaglesből – aki mellesleg Ringo Starr sógora –, besegített a koncertzáró The End tripla gitárszólójába.

A BEATLES NÉLKÜL NINCS ÉLET A FÖLDÖN - ÁLLÍTJÁK HÍRES MAGYAR ZENÉSZEK

Paul és Ringo legutóbb 2014-ben szerepeltek együtt a legendás első Ed Sullivan Show-fellépés ötvenedik évfordulója alkalmából a Grammy-díjkiosztó gálán, ahol a With A Little Help From My Friends és a Hey Jude című Beatles-slágereket játszották el. McCartney 2017-ben beugrott cameózni Ringo Starr 19. szólólemeze, a Give More Love nyitószámába. A tavaly szeptemberben kezdődött, és most szombaton zárult Freshen Up turnéra olyan vendégek ugrottak még be korábban, mint az Aerosmithes Steven Tyler és Ronnie Wood a Rolling Stonesból.

50 ÉVE ADTA UTOLSÓ KONCERTJÉT A BEATLES

A szombati meglepetésről természetesen rengeteg videó is készült, mi is meg tudjuk nézni:

itt pedig Joe Walsh közreműködése:

https://recorder.blog.hu/2019/07/15/ringo_es_paul_ujra_egyutt_jatszott_a_szinpadon
Ringo és Paul újra együtt játszott a színpadon
süti beállítások módosítása