Rihanna a világ leggazdagabb női zenésze

2019.06.05. 13:32, Gaines

rihanna_gazdag.jpg

Szép sorban érkeznek a Forbes magazin szórakoztatóipari kimutatásai. Tegnap megírtuk, hogy Jay-Z vagyona átlépte az egymilliárd dollárt, ami korábban még egy rappernek sem sikerült. Ma pedig az derült ki, hogy jelenleg nem hord Rihannánál gazdagabb női zenészt a hátán a Föld.

A 31 éves barbadosi énekesnő vagyona a lap becslései szerint 600 millió dollár (körülbelül 170 milliárd forint), ezzel pedig beelőzte három nagy popsztár vetélytársát, Madonnát (570 millió dollár / 162 milliárd forint), Celine Diont (450 millió dollár / 128 milliárd forint) és Beyoncét (az ő vagyonát 2018-ban még csak 355 millió dollárra becsültek, most már 400 millió dollárra / 114 milliárd forintra). Ahogy Jay-Z esetében, úgy Rihanna is az üzleti vállalkozásainak köszönheti elsősorban irdatlan vagyonát, csak ő márkás italok helyett a divatszakmában és szépségápolásban hasított ki magának nagyobb szeletet, például Fenty nevű brandjével. (A Fenty márkanév miatt peres összetűzésbe keveredett az édesapjával.)

Ezek után már zenélnie sem lenne muszáj (bár a lemezeladások és a turnék is számítanak azért), de egy ideje tudni lehet, hogy a 2016-os Anti után már készül az új album, valamint a New York Times-nak azt is elárulta, hogy az egyelőre R9 (azaz a kilencedik Rihanna-lemez) munkacímen futó projekt a reggae műfajába tartozik. Nem olyan régen Childish Gambino vizuális albumában láthattuk, ám csak színészként, nem fakadt dalra benne. Azt se muszáj neki, ugye.

Címkék: pénz rihanna
https://recorder.blog.hu/2019/06/05/rihanna_a_vilag_leggazdagabb_noi_zenesze
Rihanna a világ leggazdagabb női zenésze
süti beállítások módosítása