A kétezres évek második felében indult New York-i artpop-robbanás zeneileg legizgalmasabb formációja, a Vampire Weekend több mint fél évtized után jelentkezett új anyaggal: a brooklyni zenekar kiváló 2013-as lemeze, a Modern Vampires Of The City megjelenése óta szinte napra pontosan hat év telt el. A legnagyobb kérdés természetesen az volt, hogy merre halad tovább a VW hangzását és slágermutatóját erősen meghatározó multiinstrumentalista zenész, Rostam Batmanglij 2016-os kilépése után három főre fogyatkozott zenekar. A lemezkritika a Recorder magazin 72. lapszámában is olvasható.
Előadó: Vampire Weekend
Cím: Father Of The Bride
Kiadó: Columbia / Sony Music
Megjelenés: 2019
Stílus: art-pop
Kulcsdal: How Long?
8,5/10
Igaz ugyan, hogy a gitáros-billentyűs alaptag producerként azért jelen volt az új lemezen, de csak két dalban, dalszerzőként már értelemszerűen nem. Pedig Batmanglij azért is fontos ebben a történetben, mert nagyrészt neki volt köszönhető a sokféle stílusból táplálkozó, védjegyszerűvé vált zenei mikrouniverzum, amiben jól megfért egymás mellett a kurrens indie gitárzene, az afro-pop, de akár a Talking Heads, Peter Gabriel és Paul Simon hatásai is.
Az új Vampire Weekend gyakorlatilag úgy indul, mint egy Ezra Koenig-szólóalbum: az énekes és az akusztikus gitárja nyitja meg például az első két dalt (Hold You Now, Harmony Hall), majd szépen lassan csatlakoznak a további hangszerek – és a nyitányban például a HAIM zenekarból Danielle Haim vendégénekesnő is, aki még két dalban is szerepel. Steve Lacy, a The Internet gitárosa pedig két kísérletező számban (Sunflower, Flower Moon) gitározik és énekel. A Father Of The Bride egy markáns visszatérő lemez, abban az értelemben is, hogy a VW visszatért vele a saját gyökereihez: az egyszerű, de mégis kísérletező popzenei formákhoz, amelyekben mindig van valami kis játékosság, csavar, váratlan helyen megszólaló effekt, kütyü, szinti, fejhangon elővezetett vokál. Szóval minden jól ismert VW-védjegy megvan, de már egy fokkal érettebb szinten: erre a lemezre a mennyasszony apja is büszke lehet.
A majdnem egyórás lemezidő viszont indokolatlanul hosszú, és a 18 szám között azért van néhány olyan dal, ami kicsit leülteti a lemezt (My Mistake, Unbearably White). Jó, hogy visszatért a Vampire Weekend: közeledik az egypulcsis koranyári idő, itt a tökéletes soundtrack a szabadtéri héderezéshez és a céltalan sétálásokhoz.
Hó Márton
Vampire Weekend: Father Of The Bride