Klónozta magát Madonna új színpadi produkciójához

2019.05.02. 15:42, Gaines

madonnak_1.png

Madonna közelgő új albuma, a Madame X beharangozó dalát, a Medellínt adta elő élőben a Billboards Music Awards díjátadó gálaműsorában, a virtuális és kiterjesztett valóság kombinált eszközeivel dobva fel a produkciót.

Az énekesnő dalbeli partnerével, a kolumbiai Malumával együtt lépett színpadra, és látványos fiestát kerekítettek a nyugis tempójú, visszafogott táncolásra ösztökélő, felelgetős reggeaton számukból. Madonna az új lemezhez alkotott alteregója, a rejtélyes, szemkötős Madame X jelmezében jelent meg, ráadásul egyből öt példányban: a valódi sztár kiterjesztett valósággal megsokszorozza magát, és kivetíti maga köré négy másik virtuális verzióját is a lovaglópálcás dominától a tangóharmonikás sanzonénekesen át a bálkirálynőig. A virtuális Madonnák néhol közös koreográfiát prezentálnak, máskor vörös pillangókká robbannak szét, szertefoszlanak, és a színpad egy másik pontján öltenek ismét alakot, végül pedig csacsacsáznak. „A zöld hátteres alteregókkal való próbafolyamat heteket vett igénybe, azután hetekig próbáltuk a tényleges előadásomat, először Maluma nélkül, majd pedig vele” – mesélte Madonna.

MENJÜNK EGYÜTT VÉGIG MADONNA NAGYLEMEZES ÉLETMŰVÉN

A latinpopos dalhoz készült már egy látványos videoklip is, melyben először láthattuk a félszemű Madame X-et, hasonló öltözékekkel, mint a gálaműsorban. Mint azt a vallási ikonográfiás, lovaglós, menyegzős-jelmezbálos klipből megtudjuk, a címszereplő „táncos, professzor, államelnök, házvezetőnő, műlovar, rab, nebuló, anya, gyermek, tanár, apáca, énekes, szent és kurva” egy személyben, nem beszélve arról, hogy „kém a szerelem házában”. A június 14-én érkező, szám szerint tizennegyedik Madonna-sorlemez dalaiban valószínűleg valamennyi oldalával esélyünk lesz majd megismerkedni ennek az alteregónak. A Billboard Music Awardson fellépett még Madonnán kívül Ariana Grande, először adta elő élőben új giccsdalát Taylor Swift és Brendon Urie, az életműdíjjal jutalmazott Mariah Carey pedig a legnagyobb slágereiből összefűzött medleyvel készült a díjkiosztóra, ahol Drake tizenkét kategóriában győzedelmeskedett, így neki van a legtöbb Billboard-díja (27 db.).

 
a BMA-produkció az öt Madonnával:


és a Diana Kunst és Mau Morgó rendezte klip: 

https://recorder.blog.hu/2019/05/02/klonozta_magat_madonna_uj_szinpadi_produkciojahoz
Klónozta magát Madonna új színpadi produkciójához
süti beállítások módosítása