Magyarradar – 4Bards

2019.04.16. 15:00, Recorder.hu

rec71_4bards_magyarradar.jpg
A négytagú budai zenekar a suliból állt fel a színpadra, saját meghatározásuk szerint eklektikus rock’n’rollt játszanak, amin érezhető a magyar alterzenekarok hatása. Februárban jött ki első klipjük, az Elfelejtett. A dalt a Debő galambot lőtt című, ezidáig egyetlen EP-jükről emelték ki, és mind a szám, mind a klip messze túlmutat egy gimis zenekaron, ezen a meghatározáson a 4Bards amúgy is átlépett már. Most első lemezükön dolgoznak a stúdióban, élőben pedig rendszeresen láthatjuk őket, egyszóval ott vannak a Magyarradaron.

Mikor alakult: 2016. március.

Hol alakult: A Rupp-hegyen (Budapest XI. kerület).

Tagok: Mátó Zsombor (gitár/ének); Frank Tamás (billentyűk); Kiss Zsolt Áron (basszusgitár); Boromissza András (dobok).

Stílus: Egyszer egy ismerősük az „eklektikus” jelzővel illette zenénket, így született a kifejezés: eklektikus rock’n’roll.

Hatások: 30Y, Ivan & The Parazol, Queen, Cseh Tamás, Led Zeppelin, Miyazaki.

Kiadó: Szerzői kiadás.

Történet: A szakirodalom két nagy korszakot különböztet meg a zenekar történetében. A „cajonos” időkre jellemzőek voltak a társasházi próbák, a házibulis fellépések és a bárgyú, angol szövegek.  A „próbatermi” korszakban a cajont dob, a lakást próbaterem, a házibulikat tömött klubok váltották fel, a négy bárd letisztultabb(?), magyar szövegeket kezdett énekelni. A technikai váltásban a társasház lakóközösségének, a tartalmi újításban Beke Hispánnak volt nagy szerepe, neki sok minden másért is hálás a zenekar.

Megjelenések: Van ez a Város (single - 2018); Debő galambot lőtt (EP - 2018); Elfelejtett (videoklip - 2019)

Küldetés: Idén januárban a 4B kultúrharcot hirdetett a trash ellen.

Jövőkép: Főállású zenészként zenélni.

Mellékprojektek: Zsombor szólókarriert folytat, Toma zeneszerzőnek készül, Zsoci csillagász.

Szexepil: Zsoci.

Legnagyobb eredmény, elismerés: 2018. december 1-én a Szabó Benedek és a Galaxisok előtt játszhattunk. Ezen kívül óriási élményként emlegetjük, hogy a lemezbemutató koncertünkön ismeretlenek megpróbálták letépni Zsombor ruháját.

Facebook.com/4Bards

Első klipjük, az Elfelejtett:



A Debő galambot lőtt című albumuk:



A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
nka_hangfoglalo_logo_650_2.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/04/16/magyarradar_4bards
Magyarradar – 4Bards
süti beállítások módosítása