Jenny Lewis szürreális, sztárokkal megfűszerezett talkshowval vezeti fel új lemezét

2019.03.05. 16:33, Gaines

jennylewis.PNG

A több mint három órás, eredetileg élőben streamelt, teljes egészében visszanézhető varietéműsorban, ami egyben lemezhallgató buliként is funkcionált, feltűnt Beck, St. Vincent, és a furcsa dolgok védőszentje, Jeff Goldblum is. Meg persze Jenny Lewis.

A dalszerző-gitáros-énekesnő gyerekszínészként kezdte a pályáját, majd 1998-tól a Rilo Kiley kaliforniai indie-együttes frontembere volt. A csapat hat lemezt adott ki, mielőtt 2014-ben feloszlott volna; Lewis már a Rilo Kiley-s idők alatt is jelentetett meg két szólóalbumot – és tagja volt minden idők egyik legmenőbb egylemezes formációjának, a The Postal Service-nek –, és 2014-ben máris kijött saját anyaggal, The Voyager címmel; a Just One Of The Guyshoz emlékezetesen bohókás klip társult Kristen Stewarttal, Anne Hathawayjel és Brie Larsonnal a főszerepben (és melegítőben-álbajusszal). Az a fülbemászó poplemez öt évig készült, a Rilo Kiley megszűnése mellett Lewis édesapjának halála ihlette.

Újabb öt év elteltével, március 22-én érkezik a folytatás, az On The Line, amelyen olyan előadók vendégszerepelnek, mint Beck, Ringo Starr és a nemrégiben szexuális manipulációkkal vádolt Ryan Adams, aki egyben társproducerként is közreműködött a lemezen. A megjelenéshez meglepő kedvcsinálót választott Lewis: szervezett egy közös lemezhallgató bulit, ahová meghívott egy rakás hírességet, és három és fél órás, sokszor abszurd, végig szürreális talkshowt/varietéműsort kerekített belőle. A pasztellszínekbe öltöztetett stúdióban két komikus – Tim Heidecker és a Saturday Night Live-os Vanessa Bayer – műsorvezető beszélget Lewisszal, valamint a meghívott vendégekkel, jó néhány kínos szünettel és esetlegesnek tűnő műsorszámmal. Bájosan zavarbaejtő az egész: vibrafonos házizenekarként közreműködik Lewis nagybátyja, egyszer csak beállít Duffy Duck (aki nem Daffy Duck!), később egy forgó platformon egyszerre basszusgitározik Jason Schwartzman, Mac DeMarco, King Tuff és Jim James, nem sokkal három óra után pedig Annie Clark különböző érzelmekre és/vagy lelkiállapotokra – „flörtölő”,  „paranoiás”, „unott” – rögtönöz gitárriffeket.

A bizarr műsorban természetesen az új albumról is elhangzottak dalok, illetve a Rabbit Hole című dalhoz élőben forgattak le egy klipet. Az esemény ráadásul jó ügyet is szolgált: a Downton’s Women’s Center nevű, hajléktalan nőket segítő szervezet számára gyűjtöttek pénzt az élő stream során. A produkcióba alább lehet beletekergetni, vagy akár végigülni:

Címkék: jenny lewis
https://recorder.blog.hu/2019/03/05/jenny_lewis_szurrealis_sztarokkal_megfuszerezett_talkshowval_vezeti_fel_uj_lemezet
Jenny Lewis szürreális, sztárokkal megfűszerezett talkshowval vezeti fel új lemezét
süti beállítások módosítása