Elektronikus zenék – Izgalmas 2019-es start

Az év legelején a legnagyobb lájktáborokkal rendelkező művészek még pihennek, s ezt használják ki jól a kisebbek. Kifejezetten erősen indul az év, ezzel a négy lemezzel hetekig el lehet lenni! Elektronikus tánczenei rovatunk legújabb válogatása a Recorder 69. lapszámából.

Afrikai kozmológia és kongói dobritmusok a fő témái Nkisi első, 7 Directions című lemezének, ami Lee Gamble mostanában jónevűnek számító UIQ kiadójánál jelent meg.

7 Directions (UIQ, 2019)

Az első negyedév egyik legjobban várt gyűjteményén az összetett szerkezetek ellenére az arányok jók maradtak: egyfelől progresszivitását tekintve Nkisi megfelel az elvárásoknak, mellette pedig hozza azt a partihangzást, amivel meg lehet tölteni a sötét pincéket. És néha mintha Detroit felé is kinéznénk a ritmusok közül.

A 2016-os bemutatkozó EP-je (Reflection Spaces) utáni hosszabb szünetet követően végre elkészült első albumával a minimalista trap és grime formákból jeles Silk Road Assassins. A művésznév mögött rejlő alkotók – Chemist, Tom E. Vercetti és Lovedr0id – civilben is zenével foglalkoznak, videojátékok és filmek hangutómunkáin dolgoznak, és ez a fajta produceri attitűd a State Of Ruin című albumon is érződik.

State Of Ruin (Planet Mu, 2019)

A sötét tónusú ritmusokból és neonfényes szintihangokból álló minivilágokban egy kihasználatlan pillanat sincs, mindennek funkciója van, és semmi sem hosszabb a kelleténél. Kellemes sci-fis háttérzene a téli mindennapokhoz.

Két és fél évvel a számos 2016-os toplistára felkerülő Shift Register című lemeze után itt van VC-118A legújabb albuma, az Inside. A szerzőt (akit többen talán Mohlao néven is ismernek) ezúttal a virtuális valóság és képzeletbeli vízalatti világok inspirálták, ráadásul a számok javát egy földalatti bunkerben írta.

Inside (Delsin, 2019)

Filmszerű szépség várja a hallgatókat, részben a Drexciya előtt tisztelegve, részben a deep techno útjait járva. Olyan az atmoszféra végig, mintha új világokat fedeznénk fel – nehéz és mély dobok, valamint nedves szintetizátorok narrálásában.

Jay Glass Dubsnak már a neve garancia a minőségre. A görög művész az elmúlt három-négy évben elképesztő kísérletezéseket hajtott végre a dub és dancehall stílusú zenékben, és ezt folytatja most az Epitaph című albumán is, ami már meglehetősen sokadik a sorban, de továbbra sincs jele elfáradásnak vagy önismétlésnek.

Epitaph (Bokeh Versions, 2019)

Most mintha kicsit az alternatív hangzások felé fordulna néha, némi triphopos vagy leftfieldes beütése van pár számnak, ami újabb érdekes fejezetet hoz az életműbe.

Velkei Zoltán

Még több elektronikus tánczenei lemez.