A korábbi fesztiválos fellépések (VOLT 2014, Strand 2017) után először érkezett hozzánk klubkoncertre a You Me At Six és az Akváriumban adott nagyszerű koncertet... meglepően kis közönségnek.
A zenekar 2004-ben bukkant fel és az akkor tomboló emós poppunkhullám abszolúte tipikus képviselői voltak, mind zeneileg, mind kinézetileg. Azóta azonban nagyon messze kerültek az eredeti irányvonaluktól, újabb anyagaik nagyon jól összerakott, dallamos, sőt, slágeres, kifinomult, kissé popos rocklemezek, melyekről inkább olyan zenekarok juthatnak eszünkbe, mint az Arctic Monkeys avagy a korai MGMT. Utóbbi hasonlat ráadásul olyannyira fekszik, hogy a legutóbbi You Me At Six lemez, a tavaly októberi IV egyik klipes dalának, a 3AM-nek fő dallama egy az egyben olyan, mint ha a MGMT-féle Electric Feel továbbgondolása lenne.
A turnén két szintén angol csapat tartott velük, ők azonban sajnos maximum arra voltak jók, hogy legyen valami időkitöltő a főattrakció előtt: a Hot Milk fájdalmasan sablonos dallamos tinirockot nyomott, az őket követő Big Spring viszont egy fokkal jobb volt, de inkább csak azért, mert nagyjából jó érzékkel dobálták egymásra a sokak által már sokszor letesztelt britpopos (és itt-ott grunge-os) kliséket. A You Me At Six ellenben kiugróan jó koncertet nyomott le. Lemezen is jól működnek az újabb dalaik, de ott még kicsit zavaró a túl gyakori "ezt mintha már hallottam volna" érzés, élőben azonban annyira összeáll és jól működik az egész, hogy nem maradnak kifogások, simán elkapja az embert a pofátlanul slágeres és okosan megírt dalok lendülete. Az énekes Josh Franceschi pedig már önmagában is elvinné a hátán a műsort, annyira közvetlen és erőlködésmentesen vicces. A zene abszolút populáris a minőségibb fajtából, az előadás maximálisan közönségcentrikus, az a fajta, ami simán tömegeket is bevonzhatna. De mégsem tette, pedig érezhetően a szervezők is nagy dobásnak szánták a koncertet, ami eredetileg az Akvárium nagytermébe volt behirdetve, de végül átkerült a kisebbik terembe és oda is csak ránézésre 450-500 ember jött el. Lehet, hogy a régi, emós korszakukból megmaradt közönségük pont a nagy stílusváltás miatt nem jött el, azok pedig, akiknek ez az új vonal garantáltan tetszene, még nem találtak rá a zenekarra? Ki tudja, mindenesetre számomra koncertek közt jó ideje ez volt a legkellemesebb meglepetés.
Szöveg és fotók: Frank Olivér (http://infinitebeat.hu)
YOU ME AT SIX
HOT MILK
BIG SPRING