Feloszlik az Akkezdet Phiai

2019.01.02. 11:45, Gaines

akkezdet_5.jpg

Az évet rögtön egy sajnálatos hírrel kezdjük, a magyar hiphop meghatározó formációja, az Akkezdet Phiai húsz éves pályafutást zár le.

„Eljött az ideje, hogy bejelentsük: 2019-től Akkezdet Phiai útja kettéválik.” Így indul a január elsején, délután közzétett, a feloszlást hivatalosan bejelentő Facebook-bejegyzés. Az okokról nem esik szó, rövid számvetést, a zenekar fontos mérföldköveinek kiemelését követően köszönetet mondanak azoknak, akik támogatták őket. „Érettségi tétel lettünk, Saiid többszörös slam poetry bajnok, Peti több kötetes költő és színpadi szerző. Először jutottunk underground hiphop bandaként a Művészetek Palotájába, világhírű jazz és világzenei művészekkel kollaboráltunk, zenei beállítottságtól függetlenül kaptuk folyamatosan a visszajelzést, hogy különleges, egyedi amit művelünk. […] Minőségben és menőségben hiszünk ma is, nem a mennyiségben.” Az ígéretek szerint Saiid (Süveg Márk) rapperként folytatja majd a karrierjét, és hamarosan szólóanyaggal jelentkezik, míg Závada Péter (Újonc) esetében a bejegyzés a hivatalos szerzői oldalára irányít; neki van egy saját projektje is, a trAnzKaPHka, mely tavaly októberben jött ki egy új videoklippel egy, a 2016-os, Kastély című lemezen szereplő dalhoz.

SAIID INSPIRÁCIÓIRÓL, KEDVENC ZENÉIRŐL MESÉLT LEMEZTÁSKA ROVATUNKBAN


Az Akkezdet a kilencvenes évek végén szárnyra kapó magyar hiphop úttörői közé sorolható, dacára annak, hogy húsz éves fennállása alatt mindössze két lemezt jelentetett meg, a 2003-as Akkezdetet és a 2010-es Kottazűrt. Amikor öt és fél évvel ezelőtt összegyűjtöttük a húsz legfontosabb magyar hiphop-lemezt, ezt írtuk a debütalbumról: „Újonc és Saiid 1996-os egymásra találásával idővel az egyik legerősebb rapduó jött létre, az pedig idővel létrehozta az egyik legerősebb hiphoplemezt. Wu-Tang-os kemény, sötét, misztikus hangzás, hihetetlenül erős flow, utcáról összeszedett témák. Durva alapmű!” Alább elolvasható a teljes bejegyzés:

https://recorder.blog.hu/2019/01/02/feloszlik_az_akkezdet_phiai_260
Feloszlik az Akkezdet Phiai
süti beállítások módosítása