A világzenében, a dzsesszben, a népzenében, a klasszikus zenében közel sem változnak olyan sebességgel a dolgok, mint a zene FMCG-szektoraiban, elsősorban a popban. A nevek és a divatirányzatok sem forognak olyan gyorsan, nincs állandó változási-növekedési nyomás és mánia, így egy éves összefoglaló a világzenéről általában sem akkora tűzijáték, mint más területeken. Idén meg talán még kevésbé. Weyer Balázs 2018-at értékelő írása a 68. Recorder magazinból, a cikk végén az év top 50 világzenei trackjének playlistjével.
Amióta a Világrecorder rovat megy, ez az első év, hogy kicsit fanyalgós-duzzogós a visszatekintés. Nagy dobás szinte sehol sem történt, jelentős trendek nem változtak, nagy revelációt hozó jelentős produkciók nem jelentek meg.
Lemezek
Az én műfaji lemezlistám is ott van a Recorder szerzőinek egyéni listái között, de nagy meglepetés a világ különböző összesített világzenei listáin sem lesz: a cikkünk nyitóképén látható Fatoumata Diawara Fenfo-ja valószínűleg a legtöbb helyen legfelül szerepel majd. Nem is rossz lemez, értelemszerűen nem lehet az az év legjobbja, de azt a megvilágosodás-szerű élményt, amelyet a szintén mindenhol elsőként végzett 2011-es Fatou hozott, ez nem nyújtja. Pedig egy ilyen erős bemutatkozó album után hét év szünet eléggé felfokozza a várakozásokat. Egy átlagos évben ez a lista jó lenne, csak mintha hiányozna a tetejéről az első három – a Fenfo remek negyedik helyezett lenne, csak idén a legjobb három lemez valahogy nem készült el. Tavaly ilyenkor Robert Plant, Gili Yalo bemutatkozó albuma, a Trio dal Kali és a Kronos Quartet közös lemeze és Lakatos Mónika Romanimo-ja volt a saját listámon az első négy – hát erről beszélek.
ETIÓPIÁBÓL MENEKÜLT IZRAELBE, OTT TALÁLTA MEG ETIÓP GYÖKEREIT: GILI YALO-INTERJÚNK.
/ Gili Yalo
Idén is került (részben) magyar lemez a saját listám elejére, az Amsterdam Klezmer Band és a Söndörgő közös lemeze, ami egyrészt objektíve is nagyon jó, másrészt magyar előadó ilyen rangú kollaborációban nagyon ritkán vesz részt, talán Lukács Miklós esetét Charles Lloyddal érdemes itt említeni (itt egy kötelességszerű jelzés helye enyhe, de azért említésre érdemes érintettségemről a közös produkció nem művészi értelemben vett megszületésében, amely reményeim szerint nem befolyásol nagyon a végeredmény megítélésében). Függetlenül a húszas (vagy akár a magam számára készített ötvenes) listán szereplő lemezek a szó hétköznapi értelmében jók, de egy év alatt kellene születnie pár igazán kiemelkedő alkotásnak is.
A listát nézve is feltűnő néhány trend: folytatódott a balti és a közép-európai térség előretörése, az észtek már nem csak a szakma előtt ismertek, hanem szélesebb körben is érezhető a trend (Mari Kalkun, Maarja Nuut, Tormis Quartet, Trad Attack, Curly Strings, Duo Malva) és kezd felzárkózni Lettország is, idén először több színvonalas lett produkció jelent meg a piacon, elsősorban is a Tautumeitas. Közép-Európa momentuma elsősorban lengyel és magyar vonalon évek óta tart, idén elsősorban a lengyelek húztak bele, ami persze részben az új exportiroda és a 2017-es katowicei WOMEX hatása is.
Épülnek új platformok, fesztiválok, showcase-ek Szlovákiában és Csehországban is, de mintha méretarányosan is kevesebb minőségi produkció lett volna idén, akik ezeket megtölthetnék. Idén itthon is érezhetően kevesebb új anyag jelent meg, azok közül elsősorban Szilágyi Áron, a Cimbalom Brothers, Herczku Ági és Dresch Mihály – Borbély Mihály közös albuma emelhető ki. Nem ezek a lemezek tehetnek róla, hogy az átlagszínvonalban az előző évekhez képest aggasztó a visszaesés. (Viszont egyre több a külföldi meghívás, ami jó jel.)
Divatok
A néhány éve elindult szuper Etiópia-mánia idénre elért oda, hogy a hetvenes évek etióp funkja is felzárkózott a salsa vagy az afrobeat mellé és a világzene kínai étterme lett: nagyobb világváros nem lehet meg sem fiatal afrobeat-, sem salsa-, sem etiópfunk-zenekar nélkül, akik a nagy öregekkel csinálnak közös produkciókat. (Budapestnek is lett idén egyébként afrobeat-zenekara, mindjárt egy elég jó, a Mabon Dawud Republic. Saját etiópfunk-zenekarunk még nincs.) Idén az Arat Kilo, az Akalé Wubé és Minyeshu dobott közülük nagyobbat.
Az elmúlt évek trendjei közül tovább erősödött a koncertek feldobása vizuállal (animáció, videó, háttérvetítés) és volt már szó korábban a 30 évvel ezelőtti meghatározó lemezek vinyl-újrakiadási hullámáról, ez is folytatódott. Nem csak folytatódott, hanem fel is gyorsult a műfaji hibridizáció – egyre több a dzsesszes, elektronikus, indie vagy épp klasszikus és világzenei crossover, és ezt a trendet szimbolikusan kiemeli az is, hogy idén egy vonósnégyes (Kronos Quartet) kapta a WOMEX életműdíját.
/ Kronos Quartet
Szerző: Weyer Balázs
