Caro Emerald, a UB40 és Katie Melua a 2019-es VeszprémFesten

2018.12.03. 15:20, Gaines

ub40.jpg

Bejelentették a 16. VeszprémFest három sztárfellépőjét. A 2019-ben, július 10. és 13. között rendezett zenei fesztiválon fellép egy holland popdíva és egy veterán reggae zenekar ex-tagjai, és 4 év után visszatér az egyik legnagyobb lemezsikereket arató brit előadónő is Veszprémbe.

A fesztivál első napján, július 10-én koncertezik Caro Emerald, a popzene és a dzsessz határmezsgyéjén otthonosan mozgó, holland származású énekesnő, aki előadásmódjával, swinges szerzeményeivel egyaránt megidézi egy talán sosemvolt aranykort. A 40-es, 50-es évek zenéi és filmjei ihtlette első lemezén (Deleted Scenes From The Cutting Room Floor) a ballroom jazz, a tangó és a mambó behatás ugyanúgy helyet kap, Hollandiában meg is döntötte Michael Jackson Thrillerének eladási rekordját. A 2013-as folytatás már az angol slágerlistákat is meghódította, és azóta ugyan nem jelent meg újabb nagylemez, de a 36 éves énekesnő karrierje csúcsán, különleges programmal, első lemeze világához visszanyúlva érkezik majd a VeszprémFestre.

ITT OLVASHATÓ A CARO EMERALDDAL KÉSZÍTETT INTERJÚNK


A harmadik napon a UB40 nevű legendás brit dub/reggae együttes három egykori alapító tagja, Ali Campbell, Astro és Mickey Virtue foglalják el a színpadot. Kicsit bonyolult a képlet: a három tag a 2000-es évek végén, 2010-es évek elején szállt ki az eredeti UB40-ból, akik továbbra is léteznek, ám Campbellék az új formációjukat szintén UB40-nak nevezték el, csak mögé biggyesztették a „featuring Ali & Astro” kitételt. De ez ne zavarjon meg senkit: a zenekart úgyis a frontember Campbellhez kötjük, a hangja és az arca is egybeforrt a UB40-val, így szakavatott tolmácsolásban szólalnak majd meg a 40 éves karrier legnagyobb slágerei, mint például a Red Red Wine vagy a Food For Thought.

Katie Melua 2014-ben énekelt először a veszprémieknek, most a negyedik napon (július 13-án) térhet vissza a fesztiválra. Nagy-Britannia egyik legnagyobb lemezsikereket elérő előadójaként több mint 12 millió eladott albummal büszkélkedhet. Legutóbbi, hetedik lemeze 2016-ban látott napvilágot In Winter címmel, ennek kedvéért szülőföldjére, Grúziába utazott, és helyi kórussal készített felvételeket. Ezúttal négytagú zenekari kísérettel adja elő számait.

A második nap sztárelőadóját majd csak 2019 februárjában jelentik be a szervezők, addig is a fesztivál honlapján érdemes tájékozódni.

https://recorder.blog.hu/2018/12/03/caro_emerald_a_ub40_es_katie_melua_a_2019-es_veszpremfesten
Caro Emerald, a UB40 és Katie Melua a 2019-es VeszprémFesten
süti beállítások módosítása