Itt a Hangfoglaló Program – A kulcs az oktatás és a tehetséggondozás

2018.11.17. 10:00, trecorder

rec067_hangfoglalo_program_konferencia.jpg
A könnyűzene oktatásának lehetőségeiről tartottak konferenciát 2018 októberében,Tatán, az egykori piarista rendházban. Az épület egy részében egy év múlva Regionális Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központ kezdi meg működését, amely a tervek szerint a zenészképzés mellett a zeneipari háttérszakmákkal is foglalkozik majd.

Könnyűzenei tehetséggondozás és oktatás a Kárpát-medencében címmel rendeztek konferenciát az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program, a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda, a Hangőr Egyesület és a Peron Music Alapítvány szervezésében október 13-án, Tatán. Az esemény egy tavaly novemberben útjára indult konferenciasorozatba illeszkedik, amelynek legfőbb célja, hogy a könnyűzenei oktatás minél többek számára váljon elérhetővé.

A tatai rendezvényen bemutatkoztak a már meglévő, sikeres, iskolán kívüli oktatási programok, mint például a huszonöt éves Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor, az ennek mintájára létrejött Dob Mánia Tábor, vagy a könnyűzenét az egyházi életbe integráló Nyári Dicsőítő Iskola. Ugyancsak előadások hangzottak el a felvidéki és az erdélyi könnyűzenei tehetségkutatás és oktatás lehetőségeiről, illetve a frissen indult Szeged Rocks kezdeményezésről is. A konferencián többször is elhangzott, hogy az oktatási programokon kívül fontos felhívni az emberek figyelmét a közös zenélés örömére és erejére, valamint hogy tehetségkutató programokkal, különböző pályázatokkal kell támogatni a pályakezdő előadókat.

Az esemény házigazdája, a Peron Music Alapítvány bemutatta immár huszonhárom éve működő tehetségkutató sorozatát, amelyet idén húsz hazai és öt határon túli városban rendeznek meg. A nap lezárásaként Pap Tibor, az alapítvány elnöke körbevezette a résztvevőket az épülő Regionális Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központon, amely jövő szeptembertől a zenészképzések mellett a háttérszakmák oktatásának, valamint különböző módszertani, marketing-, zeneipari, kreatívipari konferenciáknak, képzéseknek és workshopoknak fog otthont adni.

Pap Tibor hangsúlyozta, a könnyűzene közös nemzeti és kulturális örökségünk részét képezi, amelyet leginkább alapfokú könnyűzenei oktatással és intézményesített tehetséggondozó rendszer kiépítésével tudunk fejleszteni és megőrizni.

A cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül. Szerző: Liska Enikő (Hangfoglaló Program).

https://recorder.blog.hu/2018/11/17/a_kulcs_az_oktatas_es_a_tehetseggondozas
Itt a Hangfoglaló Program – A kulcs az oktatás és a tehetséggondozás
süti beállítások módosítása