Megújult köntösben feltámad a Winamp

2018.10.17. 19:05, Gaines

winamp.jpg

Tegye fel a kezét, aki még emlékszik a Winampra! A kilencvenes évek végén az mp3 formátum széleskörű elterjedésével párhuzamosan berobbanó, majd még a kétezres évek első felében is nagy népszerűségnek örvendő zenelejátszó 2013 végén szűnt meg, miután az iTunes, a Spotify és a többi streaming szolgáltató kiszorította a piacról. Noha azóta is használható, valószínűleg kevesen számítottak rá, hogy egyszer még fel fog támadni, de szívós egy jószág: jövőre új változat érkezik.

A TechCrunch cikke szerint a Winampot 2014-ben felvásárló Radionomy cég a modern kor követelményeinek megfelelően átszabja majd a fapados lejátszóprogramot. „Az emberek egyetlen élményre vágynak. Úgy gondolom, erre a Winamp a legalkalmasabb program. És azt szeretnénk, ha az emberek minden eszközre feltelepítenék” – nyilatkozta Alexandre Saboundjian, a cég vezérigazgatója, tehát asztali verzió mellett mobilapp is készül belőle. Az újjávarázsolt szoftver „platform-agnosztikus” interfészként fog szolgálni, hogy a hallgató egy helyre gyűjtve játszhassa le a saját zenei könyvtárakban tárolt és a streamelt számokat. A Winampról elérhetőek lesznek a podcastek és online rádiók is, és remélhetőleg megmaradnak, sőt, bővülhetnek is majd a népszerű skinek (dizájn-kialakítások). A frissítések elmaradásának dacára máig százmillió felhasználó hallgat zenét havonta a Winampon, többnyire az USÁ-n kívül, és akkor shyamalani fordulattal most bevallom, jómagam is közéjük tartozom, így külön öröm, hogy 2019-től nem kell már hallgatni a haladóbb szellemiségű zenerajongó ismerősök divatjamúltságomat illetően becsmérlő szavait.

VÉGÜL NEM A MICROSOFT MENTETTE MEG A WINAMPOT

A Winamp fejlesztője, Justin Frankel mesél a szoftver történetéről:

Címkék: winamp
https://recorder.blog.hu/2018/10/17/megujult_kontosben_feltamad_a_winamp
Megújult köntösben feltámad a Winamp
süti beállítások módosítása