A szomorkás dreampop balladák búgó hangú úrnője, Lana Del Rey hatodik nagylemeze jövőre érkezik, első beharangozóként múlt héten kaphattunk belőle ízelítőt a Mariners Apartment Complex című a pszichedelikus folkballadával. A második kislemezdal azonban több szempontból váratlan húzás az énekes-dalszerzőtől.
A Venice Bitchben ott sorjáznak a Del Reytől megszokott, frappáns dalszövegrészek („Ice cream, ice queen, I dream in jeans and leathers”), megmaradt a melankolikus alapérzület, és ez a dal is epikus ívet járt be. De nemhogy tőle, egyáltalán, bármilyen popsztártól szokatlan, hogy egy tízperces dallal vezeti fel az új albumot, ami, ugye, nem kifejezetten rádióbarát. Főleg nem ilyen címmel. „Hát, van, aki nyár végén csak azt szeretné, hogy tíz percen át vezessen, és elmerüljön az elektromos gitárokban” – indokolta a választást Del Rey egy interjúban. Az amerikai nosztalgiának fityiszt mutató Norman Fucking Rockwell címet viselő lemezen egyébként Jack Antonoff dolgozik producerként – a Venice Bitchen társíróként is –, aki múltkorjában remek anyagok fölött bábáskodott Lorde-dal (Melodrama) és St. Vincenttel (Masseduction).
A NŐI POPSZTÁROK FELEMELKEDÉSE
A minimál-hangszerelésű, ráérősen merengő, léha szintiszólóval és atmoszférikus, lágy posztrock-gitározással megspékelt dalhoz házivideós klip is készült, melyben Del Reyék autóba pattannak, és meg sem állnak, mintha egy félig megfakult Polaroid-képen száguldoznának körbe-körbe. Del Rey pedig tényleg nem tud leállni: az új albumon kívül Violet Bent Backwards Over The Grass címmel verseket és novellákat tartalmazó kötetet tervez megjelentetni.
