Magyar metal idővonal

2018.09.14. 16:04, rerecorder

metal_timeline_ny.jpg

A metal alapvetően nem tartozik a Recorder fő profiljai közé, főképp mert a hazai nyomtatott és online zenei sajtóban ez a műfaj a leginkább képviselt, de ettől persze még szeretjük a magyar metalt és van is véleményünk róla. Így a napokban megjelent 65. Recorder magazinban Magyar metal címmel helyeztük a témát fókuszba és először egy idővonalon mutatjuk be a zsáner hazai történetét, aztán majd beszélgetünk a honi metal két legavatottabb ismerőjével, Cselőtei Lászlóval és Lénárd Lászlóval, bemutatunk néhány alstílust (a magyar thrasht, a magyar glamet és a magyar stonert), címlapinterjúnkban az Apey & The Pea szerepel, Csihar Attila kedvenc zenéit mutatja be, kikérdezzük a kortárs mezőnyt hazai hatásaikról és persze lemezekkel is összegzünk: a szerintünk 33 legklasszikusabb magyar metal LP-vel. Először tehát a magyar metal rövid története egy idővonalon.

1980 Sopronban megalakul a Moby Dick

1981 az 1978-ban alakult, kezdetben new wave-es Stress hardrockra és heavy metalra vált

1982 először áll színpadon a Pokolgép nevű együttes

1983 Egy Ki Mit Tud?-kislemez B-oldalán a lemezcég által kissé megpuhított Pokolgép (a Kegyetlen asszony című dallal)

1983 Miskolcon megalakul az Atomic, a vidék egyik népszerű thrash metal-zenekara

1984 Paksi Endre kilép a Pokolgépből és nem sokkal később (1986 elején) megalakítja az Ossian

1984 az Iron Maiden első magyarországi koncertje 25 ezer néző előtt a Budapest Sportcsarnok parkolójában

1985 megjelenik a hardrockos Lord első lemeze Ausztriában, és kicsit megcsapja a heavy szele

1985 az 1.2.3… Start válogatáslemezen a Pokolgép Heavy Metal című, Paksi által írt dala, majd kijön az első önálló kislemez is (A sátán / A maszk)

1986 megjelenik a Fáraó egyetlen, hard és heavy között egyensúlyozó kislemeze (Elég volt)

1986 a nyolcvanas évek eleje óta aktív Stress első kislemeze (Séta éjfélkor / Acélkerék) is boltokba kerül

1986 a Pokolgépé az első magyar heavy metal album, a Totális metál

1986 megjelenik az első Metallica Hungarica fanzine

1986 az első 666 fesztivál, headliner az Ossian

1986 első Tormentor-koncert az AORTA tehetségkutatón

1987 az addig new wave-es Viki és a Flört diszkós glam metalt kever zenéjébe, de főleg imidzsébe

1987 megjelenik a Robbanásveszély című első magyar metálválogatás, rajta a Rotor, a Missió, a Sámán, a Fókusz és mások

1988 megjelenik az Ossian első lemeze, az Acélszív

1988 MTK stadion: első Metallica-koncert Magyarországon, előzenekar: Pokolgép

1989 magánkiadásban, vinylen adja ki Szekeres Tamás gitárhős az első albumát

1989 itt a magyar glammetál: Fix  

1989 elindul a Petőfi rádióadón a Heavy metál magazin

1989 Nagy Feró kiadja az első Garázs-válogatást, rajta a Moby Dick, az Undertaking, a Classica, a Stress, a Morris és mások

1989 a Magyar Televízió kettes csatornáján elindul a Rockkalapács Lénárddal és Cselőteivel

1989 hosszú huzavona után Hungaroton-kiadás helyett csak másolt kazettán jelenhet meg a black metal-ihlető, világraszóló első Tormentor, az Anno Domini

1989 újságosoknál az első Metal Hammer Hungarica

1990 Bíró Ica Metal Lady néven – a Pokolgép segítségével – kiadja az első magyar női metallemezt

1990 Kalapács József kilép a Pokolgépből és megalakítja az első magyar metálszupergrupot, az Oment

1990 megjelenik az Ugass Kutya! a Moby Dicktől, az első magyar thrash metal-lemez

1991 az első Rockmaraton fesztivál

1991 Népstadion: Monsters Of Rock-koncerten Metallica, AC/DC, Mötley Crüe, Queensryche

1991 megrendezik a TMC Erőlködés Thrash Fesztivált

1992 kijön a Far From Christ (Monastery), az első magyar death metal-lemez

1993 a norvég Mayhem Csihar Attila Tormentor-énekessel veszi fel a black metal talán legnagyobb hatású albumát, a De Mysteriis Dom Sathanast

1993 Masters Of Rock: a legnépszerűbb magyar metálzenekarok (Moby Dick, Sex Action, Sing-Sing, Tankcsapda) kétnapos minifesztivállal ünneplik a műfajt a PeCsában

1993 megalakul a Neck Sprain, a hazai thrash/groove-színtér második hullámának fontos zenekara

1994 feloszlik az Ossian

1994 a Sex Actionből Action lesz, dirty rockból hardcore: végleg vége a magyar rockban is a 80-as éveknek

1994 a Metal Hammer válogatásában megjelenik az első Demonstráció válogatás feltörekvőkkel

1995 újsulit képviselve berobban a rapmetálos, hc-s Necropsia

1996 Kátai Tamás csatlakozik a Gire-hez

1996 rangos holland kiadónál jelenik meg a black metal Sear Bliss bedütalbuma

1996 Mood: Vol 1, az első igazi magyar doom metal-lemez

1996 elindul a főként rock/metál vonalon mozgó Concerto Music koncertszervező ügynökség

1997 megjelenik a progmetal Slogan egyetlen stúdiólemeze

1998 új felállással újjáalakul az Ossian

1998 elindul a HammerMusic lemezkiadó

1999 megjelenik a Tankcsapda Tankológia válogatása, rajta egy új dal, a Mennyország Tourist, amely végképp az ország legnagyobb metálzenekarává változtatja a bandát

2000 az első Hegyalja Fesztivál, mely sokáig a legkeményebb mainstream feszt

2000 megrendezik az első Summer Rocks fesztivált is a PeCsában

2001 először van metalszínpad a Szigeten, 2005-től itt él tovább a Summer Rocks

2002 fű alatt megjelenik a hazai folkmetál egyik kulcsalbuma, az Aebsence-től az Unusual

2003 a Metal Hammer Hungaricát (Metal & Hard Rock) Hammerworldre nevezik át

2003 BPRNR néven tömörül Budapest rockmetáljának egy része, megjelenik az első válogatáslemez

2004 újra Csihar Attila lesz a norvég Mayhem énekese

2004 megjelenik az Ektomorf Destroy lemeze a műfaj egyik vezető európai kiadójánál, a Nuclear Blastnél

2005 az ország legnépszerűbb metálzenekarai közé küzdi magát a Depresszió

2007 elindul a Kettőnégy című metálműsor

2007 bezár a Süss fel nap klub

2008 az egy hónapos Dózer Fesztivál után bezár a Kultiplex

2008 kinyit a Dürer Kert, a műfaj új befogadó klubja

2008 az Archaic nyit a Testament németországi turnéján

2008 a magyar MTV-n is elindul a Headbanger’s Ball, a Blind Myself-frontember Tóth Gergővel

2009 Csihar énekével kijön a talán legjobb Sunn O)))-LP, a magyar énekes 2003 óta állandó közreműködő

2010 Vörös Attila lesz az amerikai Nevermore turnégitárosa

2011 A svéd Hammerfall Infected című lemezére felvesz egy Pokolgép-feldolgozást, a Hol van a szó- Send Me A Sign címmel

2011 a Thy Catafalque-ot leszerződteti a Season Of Mist

2011 megnyit a Barba Negra Music Club

2012 utoljára van metalszínpad a Szigeten

2013 Tegyük fel… című LP-jével harmadszor MAHASZ-listavezető a Road, a korszak egyik legnépszerűbb mainstream rockmetalformációja

2015 feloszlik a Subscribe és az Isten Háta Mögött

2015 Bodor Mátét (ex-Wisdom, Leander Kills) beveszi gitárosnak a skót kalózmetal Alestorm

2017 a Tankcsapda első koncertjét adja az Arénában

2017 a Dalriada részt vesz a rangos 70000 Tons Of Metal nevű hajós utazófesztiválon

2018 az AWS képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon

2018 Pokolgép 35 jubileumi koncert az Arénában

2018 újra színpadra áll a Tormentor

metal_timeline.jpg

idővonal: Tábori-Simon José

https://recorder.blog.hu/2018/09/14/magyar_metal_idovonal
Magyar metal idővonal
süti beállítások módosítása