Kristen Stewart smárolással vezeti fel az Interpol új lemezét

2018.08.24. 13:10, Gaines

interpol_both.jpg

Az Interpol négy évvel ezelőtt jött ki legutóbbi albumával, az El Pintorral, ám rendhagyó, Mexikóvárosban tartott nyár eleji sajtókonferenciájukon bejelentették, hogy augusztus végén érkezik az hatodik stúdiólemez. Ma ki is jött a Marauder, melyet világsztárral megspékelt klip vezet fel.

A Carlos Dengler basszusgitáros kiválása utáni első új lemez, a 2014-es El Pintor egyfajta újrabemutatkozásként tette világossá, hogy a megritkult felállásában is maradt még bőven szufla a 2000-es évek eleji indie rock hullámmal berobbant, egyedi hangzású zenekarban. A két lemez között kipipáltak egy klasszikus múltba visszatekintős turnét (tavaly a debütáló Turn On The Bright Lights 15. évfordulója alkalmából elejétől a végéig eljátszották az egész lemezt a koncerteken), és szólóprojekteket is beiktattak a zenekar tagjai: Paul Banks tovább folytatta hip-hop kalandozásait, és Banks & Steelz név alatt kidobott egy RZA-val közös albumot, míg Daniel Kessler szólógitáros Big Noble fedőnévvel jelentetett meg saját lemezt). Az új lemezen azonban elsősorban nem ezeknek a hatása mutatkozik meg, hanem a producer Dave Fridmanné, aki például az MGMT, a Flaming Lips és a Mercury Rev hangzása felett is bábáskodott. Vaskosabb a fojtott ritmusszekció, különösen a dobok kerülnek előtérbe, de Banks énekében és a ironikus-melankolikus, hűvös posztpunk borongásban nincs változás.

A lemez megjelenése előtt egy nappal új klippel támogatták meg az If You Really Love Me című nyitódalt, amelyben a tüsi szőke hajú Kristen Stewart smárol végig egy éjszakát, miután kimászik a zenekart szállító taxi csomagtartójából. A narancsvörös-türkizkéken villódzó bárban nemcsak a csávóját rángatja dróton – vagy tömi belé puszta kézzel a spagettit –, hanem a menedzsert, a pincéreket, meg a többi vendéget is, és felforrósítja a levegőt a szövegében is véres-erotikus számnál. A csodás színésznő nem először szerepel zenés videóban, szédítően vagányul táncolt már a The Rolling Stones zenéjére (Ride ’Em On Down), Jenny Lewis klipjében pedig baseballsapkát, melegítőt és férfibajuszt viselve bolondozott az azóta Oscar-díjas Brie Larsonnal (Just One Of The Guys).


A Marauder teljes egészében meghallgatható:

Az If You Really Love Me fülledt klipje:

https://recorder.blog.hu/2018/08/24/kristen_stewart_smarolassal_vezeti_fel_az_interpol_uj_lemezet
Kristen Stewart smárolással vezeti fel az Interpol új lemezét
süti beállítások módosítása