„A közönségnek nem szabad látni, ha gond van” – Bencze Máté-interjú

2018.08.16. 15:30, Gaines

bencze.jpg

A Fiatal Zenészek Eurovíziója egy kétévente megtartott hangverseny, melynek keretében minden részt vevő ország benevez egy fiatal zenészt, aki élő adásban előad egy zeneművet, majd szakmai zsűri dönt a győztesről. Magyarország eddig ötször szerepelt a versenyen, az ötből négy versenyzőnk eljutott a döntőig, közülük a legjobb eredményt Devich Gergely érte el, aki 2014-ben a dobogó harmadik helyén végzett. Az idei évben Edinburgh-ban rendezett versenyen a Virtuózok című tehetségkutató 2017-es és 2018-as évadába is bekerült, 18 éves Bencze Máté szaxofonos fogja képviselni Magyarországot, aki az indulás jogát az MTVA különdíjaként nyerte el. Bencze a helyszínre utazás napján mesélt nekünk arról, hogy annak idején miért nem a fagottot választotta, szokott-e lámpalázas lenni, és hogyan kezeli, ha nem sikerül jól egy koncert. A magyar induló fellépését szombaton, 18-án este 7-től élőben is követhetjük. 

Miért a szaxofont választottad annak idején a hangszerednek?

Másfél évig furulyáztam, amikor elkezdtem zeneiskolába járni. A tanárom, Linzenbold Gábor klarinétot és szaxofont is oktatott – most is nála tanulok. Eredetileg fagottozni szerettem volna, és hangszer volt ugyan a zeneiskolában, de fagottoktató nem, aztán egy félévi koncerten megtetszett a szaxofon, és végül arra esett a választásom, amit kicsit sem bánok.


Melyik zeneművet fogod előadni a versenyen? Miért?

Négy zeneművet fogok előadni, ha Isten is úgy akarja, és bejutok a döntőbe. Az elődöntőkben Jules Demersseman Fantáziáját fogom játszani, amelyet tavaly a Virtuózok válogatóján is előadtam; Johann Sebastian Bach g-moll szonátáját, amely eredetileg egy fuvoladarab, de át lett írva szoprán szaxofonra; illetve Pedro Iturralde Kis csárda című művét. Ha pedig bejutok a döntőbe, akkor Jacques Iberttől a Concertino da camera című szerzeményét adom majd elő.


Szerepel ezek között új darab, vagy mindegyiket játszottad már?

Mindegyiket játszottam már korábban. Sajnos annyira kevés felkészülési idő állt rendelkezésre, hogy esélyem sem volt új darabot vinni. A döntős darabom második tétele így is teljesen új. Most utazom Edinburgh-ba, ott még lehetőségem gyakorolni, zongorás próbát is tartunk. Szombaton este, magyar idő szerint hét órától pedig én kezdem a versenyt.


Te leszel az első fellépő?

Igen.


Mennyire érzel emiatt nyomást?

Igazából semennyire. Valakinek el kell kezdeni a sort, örülök, hogy pont én kezdhetem.


Egyáltalán mennyire vagy lámpalázas típus?

Semennyire, soha nem szoktam izgulni. Ezért nem is zavar igazából, hogy én kezdem a versenyt.


Mit szeretnél profitálni most ebből a megmérettetésből?

Elsősorban azért megyek ki, hogy jól érezzem magam, és elégedetten jöjjek le a színpadról. Hogy azt tudjam mondani: na, ezt odatettem. Ezt tartom nagyon fontosnak. Aztán persze egy nemzetközi nagyszínpadról van szó, és ha esetleg úgy végződne a verseny, akkor rengeteg új utat megnyitna előttem.


Melyik volt a legemlékezetesebb koncerted?

Nem tudnék kiemelni egyet sem, mert szerencsére mindegyik jól sikerült, mindegyik emlékezetes. Vagyis egyetlen olyan koncert volt, ami nem sült el jól. Éppen egy versenyre készültünk, ezért Debrecen közelében tartottunk próbakoncerteket. Az egyiken sajnos nem igazán voltam a topon, fáradt is voltam, az kifejezetten rosszul sikerült.


Azután hogyan jöttél le a színpadról? Megráztad magad, és túlléptél rajta, vagy még sokáig emésztett?

Nem emésztett sokáig. A közönségnek nem szabad látnia, ha gond van, bármi is a probléma.


Bencze Máté augusztus 18-án, a magyar idő szerint 19:00 órakor kezdődő elődöntőben áll színpadra. A Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyének augusztus 18-i és 19-i elődöntőit a mediaklikk.hu oldal élőben közvetíti, magyar idő szerint 19 órától.


(A cikk az MTVA támogatásával készült.)

https://recorder.blog.hu/2018/08/16/_a_kozonsegnek_nem_szabad_latni_ha_gond_van_bencze_mate-interju
„A közönségnek nem szabad látni, ha gond van” – Bencze Máté-interjú
süti beállítások módosítása