Itt a Hangfoglaló Program – IDEGEN: Nincs státuszkülönbség zenész és közönség között

2018.08.09. 14:30, rerecorder

idegen.jpg

Helyzetjelentés a Hangfoglaló Program Induló előadói alprogram 2017-es nyerteseiről: IDEGEN.

Az IDEGEN zenekar ötlete először 2016-ban merült fel az Ördögkatlan Fesztiválon. Az alternatív rockzenét játszó együttes zenei projektként indult, majd fokozatosan formálódott zenekarrá, első koncertjüket 2017. március 10-én adták. A 2017/2018-as évadban az IDEGEN sikeresen pályázott a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjában, amelynek keretében Koncz Balázs, a 30Y zenekar menedzsere lett az együttes mentora. Ez nagyban megerősítette a két zenekar között már korábban is meglévő együttműködést, az IDEGEN-nek többek között lehetősége nyílt előzenekarként fellépni a 30Y előtt, valamint a készülő lemez demófelvételeit is a 30Y próbatermében rögzíthették. „Nagyon jó volt együtt dolgozni ilyen nagy tapasztalattal rendelkező zenészekkel. Személyre szabott, iskolapadban nem megszerezhető tudást adtak át nekünk” – mondta Kunics Olivér, a zenekar frontembere. „Tették mindezt úgy, hogy belehelyezkedtek az IDEGEN világába, nem mondták meg felülről, mit hogyan csináljunk” – fűzte hozzá Kató Balázs, az IDEGEN menedzsere. Az együttes hisz abban, hogy a zenészek és a közönség között nem létezik státuszkülönbség. Mint mondták, ők is ugyanúgy csupán résztvevői a koncerteknek, mint azok, akik hallgatják őket. A nyár folyamán a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, a Művészetek Völgyében, valamint az Ördögkatlan Fesztiválon láthattuk az IDEGEN-t, őszre pedig elkészül az együttes második, nyolc számot tartalmazó nagylemeze.

https://www.facebook.com/idegenzenekar/

cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2018/08/09/itt_a_hangfoglalo_program_idegen_nincs_statuszkulonbseg_zenesz_es_kozonseg_kozott
Itt a Hangfoglaló Program – IDEGEN: Nincs státuszkülönbség zenész és közönség között
süti beállítások módosítása