Gótikus doom díva – Chelsea Wolfe és Brutus az A38-on

2018.08.06. 15:09, rerecorder

chelseawolfe1808_25.jpg

Chelsea Wolfe legutóbb 2015-ben járt nálunk, amikor a pár hét múlva (szeptember 10.) egyébként újra Budapesten koncertező A Place To Bury Strangers-t hozta magával előzenekarnak. A mostani, újfent az A38-at érintő turnén pedig a zajos poszt-/alterrockos belga Brutus tartott vele, akik nem is olyan rég, tavaly novemberben már felléptek a hajón… az A Place To Bury Strangers előzenekaraként. De ha egyébként még tovább akarjuk vinni a „minden kapcsolódik mindenhez”-vonalat, akkor a hajó szeptemberi programjai közt ott szerepel az a King Dude is, akinek két közös kislemeze is volt Chelsea Wolfe-fal. De ez egész igazából csak azt bizonyítja, hogy (szerencsére) egyre több olyan nagyszerű előadó akad, akik számára Budapest bekerült a standard turnéhelyszínek közé. Frank Olivér fotózott a koncerten.

Az általában „gót dívaként” emlegetett, de igazából zeneileg a doom metaltól a punkig mindent egybeolvasztó Ms. Wolfe az előző alkalommal az eddigi csúcslemezének, az Abyss-nek a turnéján járt nálunk, most pedig a tavalyi Hiss Spun anyagával tért vissza. Habár ez a lemez talán egy árnyalattal elmarad az előző hibátlanságától és némileg kevésbé magával ragadó, mint elődje, élőben azért ennek a dalai is elképesztően jól működnek és a Vex blackmetalos súlyossága, vagy a Spun mély, doomos basszusfutamai simán ott voltak a koncert legemlékezetesebb pillanatai közt.


"JOSH HOMME ÉS ÉN VÉRTESTVÉREK LETTÜNK" - CHELSEA WOLFE-INTERJÚ

Chelsea Wolfe

chelseawolfe1808_13.jpg

chelseawolfe1808_14.jpg

chelseawolfe1808_15.jpg

chelseawolfe1808_16.jpg

chelseawolfe1808_17.jpg

chelseawolfe1808_18.jpg

chelseawolfe1808_19.jpg

chelseawolfe1808_20.jpg

chelseawolfe1808_21.jpg

chelseawolfe1808_22.jpg

chelseawolfe1808_23.jpg

chelseawolfe1808_24.jpg

chelseawolfe1808_26.jpg

chelseawolfe1808_27.jpg

chelseawolfe1808_28.jpg

chelseawolfe1808_29.jpg

chelseawolfe1808_30.jpg

chelseawolfe1808_31.jpg

chelseawolfe1808_32.jpg

chelseawolfe1808_33.jpg

chelseawolfe1808_34.jpg

chelseawolfe1808_35.jpg

chelseawolfe1808_36.jpg

chelseawolfe1808_37.jpg

chelseawolfe1808_38.jpg


Brutus

chelseawolfe1808_01.jpg

chelseawolfe1808_02.jpg

chelseawolfe1808_03.jpg

chelseawolfe1808_04.jpg

chelseawolfe1808_05.jpg

chelseawolfe1808_06.jpg

chelseawolfe1808_07.jpg

chelseawolfe1808_08.jpg

chelseawolfe1808_09.jpg

chelseawolfe1808_10.jpg

chelseawolfe1808_11.jpg

chelseawolfe1808_12.jpg


fotó: Frank Olivér (infinitebat.hu)

https://recorder.blog.hu/2018/08/06/gotikus_doom_diva_chelsea_wolfe_es_brutus_az_a38-on
Gótikus doom díva – Chelsea Wolfe és Brutus az A38-on
süti beállítások módosítása