Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

18+ Felháborodást váltott ki a szexista gitárpedálreklám

2018.07.12. 10:05, Gaines

pussymelter_1.png

Már a hetvenes években is szexszel próbálták meg eladni a hangszereket és zenei berendezéseket, 2018-ban viszont ez már azért több, mint ciki.

A TC Electronic nevű dán cég több mint 40 éve fejleszt és gyárt effektpedálokat, stúdió-berendezéseket, digitális processzorokat, és egyéb számítógépes felvételi rendszereket. A vállalat hétfőn tette ki honlapjára vadonatúj effektpedáljának reklámját. Már a márkanév is szexistára sikerült, a „Pussy Melter” tükörfordításban annyit tesz, hogy „Punciolvasztó”. A honlapról időközben leszedett, de tárolt verzióban még elérhető terméket a glam metált játszó, parodisztikus Steel Panther zenekar ajánlásával hirdették, szóval rá lehet fogni, hogy csak viccnek szánták, de így is, úgy is ízléstelen az a szöveg, hogy a zenekar gitárosának „egyetlen feltétele volt: az effekt hangszíne olyan nedves legyen, mint az első sorban lévő hölgyek!”

A reklámra hamar meg is érkeztek a dühödt reakciók. A kanadai indie-artpop Braids „Milyen évet írunk már, b*sszátok meg?” kommentárral posztolt ki Twitterére egy fotót a reklámról, a csapat frontembere, Raphaelle Standell-Preston pedig hozzátette: „Női gitárosként, meg úgy egyáltalán, nőként is baromi nagyot csalódtam!”

Emily Reo synth-pop zenész és énekesnő válaszában még jobban kikezdte a cég hírnevét: „fúj, mi a fasz, mintha nem lenne elég gáz, hogy olyan pedálokat csinálnak, amik folyton tönkremennek”.

RETRÓ KAZETTAREKLÁMOK ÉS POSZTEREK: VÁLOGATÁS

A hímsoviniszta zenei hirdetések egyidősek a zene- és reklámiparral, bevett szokás pucér nőkkel eladni gitárokat és erősítőket, vagy meztelenkedős borítókkal egy magazint. A Guitar World több mint harminc évig jelentetett meg minden évben bikinis különszámot, mielőtt két éve nyugdíjazták volna. „Ezek a magazinok vegytiszta formában tükrözik a férfiközpontú zeneipart” – mondta a She Shreds nevű, női gitárosoknak és basszereknek szentelt újság alapító-szerkesztője. „Töménytelen mennyiségű szexizmus, maszkulinitás és leplezetlen férfifantáziák… szinte olyan mértékben, hogy teljesen elvonják minden mástól a figyelmet, beleértve a reklámozott terméket.”

sexist12_1.jpg


És hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, mutatunk is néhány szexista hirdetést a múltból.


E szerint a reklám szerint a nők azzal őrjítik meg a párjukat az ágyban, hogy szex helyett csak a hi-fi rendszerről akarnak beszélgetni:

sexist1.jpg


A négy csatornás Empire hangrendszer reklámjához persze kapásból négy meztelen nő dukál:

sexist2_1.jpg


"Teremts meghittséget magad körül a Sony új CF-620-ával" - igyekszik megindokolni a marketingszöveg a melleket.

sexist3_1.jpg


Nem vitték túlzásba az ötletelést ennél a lemezjátszóreklámnál sem.

sexist4_1.jpg


Hetvenes évek, szóval Hugh Hefner se maradhat ki.

sexist6_1.jpg


A szöveget a női vásárlóknak címzik, akiknek ezek szerint az a feladatuk, hogy tudassák férfi partnerükkel, mennyire otthon vannak a trendi hangzásvilágban, és ezzel közvetítsék felé legmélyebb érzelmeiket.

sexist7_1.jpg


Játékszer.

sexist5_1.jpg


Ezt a sztereó rendszert "még egy nő is" képes lesz használni.

sexist13.jpg


Nagy gombok = nagy mellek.

sexist9_1.jpg



AZ ELMÚLT EGY ÉV LEGNÉZETTEBB KORHATÁROS CIKKEI: MEZTELENKEDÉS, MASZTURBÁLÁS, SZEXFANTÁZIÁK.

https://recorder.blog.hu/2018/07/12/18_felhaborodast_valtott_ki_a_szexista_gitarpedalreklam
18+ Felháborodást váltott ki a szexista gitárpedálreklám
süti beállítások módosítása