„Vágytam rá, hogy a történelemről beszélhessek” – Aloe Blacc-interjú

Aloe Blacc rapperként kezdte, de talán még kiválóbb soulénekes lett belőle és persze Emanon nevű korai rapduója is aktív. 2010-es, szuper második albumával világszerte befutott, majd még nagyobb sikerek következtek - talán nem mindenkinek egyértelmű, de a legnagyobb Avicii-slágert, a Wake Me Upot közösen szerezte az idén elhunyt dj-producer Blacc-kel, aki idén nyáron visszatér hazánkba: július 12-én csütörtökön a VeszprémFest nagyszínpadán lép fel.

Mi a legkorábbi zenei emléked?

Emlékszem, ahogyan kisgyerekként házibulikba jártunk a szüleimmel, ahol hangos zene szólt és mindenki jól érezte magát. Salsa, reggae, calypso és más karibi zenék szóltak lemezjátszóról.

Milyen zene döbbentett rá, hogy neked is zenélned kell?

Többnyire a kilencvenes évek hiphopelőadói inspiráltak arra, hogy én is kezdjek valamit a zenével. Az A Tribe Called Quest, a De La Soul, a The Pharcyde és mások voltak a kedvenceim a műfaj aranykorából, úgy éreztem, az ő stílusukkal én is tudnék kezdeni valamit.

Amikor elindult az első formációd, az Exile-lal közös Emanon, akkor csak a hiphopkarrier volt a célod, vagy már akkoriban gondoltál magadra soulénekesként is?

Egyáltalán nem gondoltam úgy a zenére, hogy abból élek majd. Inkább hobbiként éltem meg. Akkoriban arra koncentráltam, hogy egyre jobb mc legyek. A szabadidőm nagy részét szövegek írásával töltöttem. Egyszerűen csak ez volt a hobbim tiniként. A rímek és a zene volt a mindenem. Amikor előadtam, vagy rapcsatákon vettem részt, csak erre figyeltem. Csak később kezdtem beépíteni az éneklést is a stílusomba, aztán kezdtem el teljes dalokat is énekelni.

A későbbi dalok aztán, mint az első Emanon-albumon szereplő She Thinks, megmutatták, hogy milyen jó soulénekes vagy. Mi vezetett el ahhoz, hogy szólókarriert kezdj és leszerződj a Stones Throw-hoz?

Nem feltétlenül akartam szólókarrierbe kezdeni, de amikor adódott erre lehetőség, akkor éltem vele. Mindig is sokszínű volt a zenei érdeklődésem. És ezek közül nem minden illett bele az Emanon kereteibe. Az eklektikus ízlésem és stílusom viszont nagyon jól passzolt a Stones Throw kiadó világába én pedig nagyon hálás voltam azért, hogy ezáltal kiterjeszthetem a közönségemet, főleg Európában.

Első szólólemezed, a 2006-os Shine Through még vegyes stílusú volt hiphoptrekkekkel, kortárs r&b-vel, neosoullal, de a 2010-es Good Things című második már egy meglehetősen egységes hangzású pszichedelikus soullemez. Mi változott számodra a két LP között?

Egy egész világ! A legnagyobb különbség az, hogy a Good Things dalai egyszerre születtek és az egész a brooklyni Truth And Soul zenekarral közösen készült. Velük együttműködve lett ennyire egységes a lemez hangzása.

A Good Things abból a szempontból is kiemelkedő, hogy olyan erős a rajta a társadalomkritika, mint a hetvenes évek eleji híres politikus soullemezeken, Marvin Gaye, Curtis Mayfield alkotásain. Mit gondolsz arról, hogy a soulzene mindig is a popzene egyfajta lelkiismerete volt?

Az bizonyos, hogy a soul jó eszköz ehhez. A soul amúgy is óriási zsáner, ha ideszámítjuk az összes olyan zenét, ami a lélekhez szól. A társadalmi igazságosság mindenképpen egy olyan téma, amit közel érzek a szívemhez, hat rám, ha zenét szerzek és akkor is, amikor zenét hallgatok. Már az Amerikába behurcolt rabszolgák munkadalai is erről szóltak. Ezeken a dalokon keresztül kommunikáltak egymással a földeken, üzeneteket küldtek egymásnak, úgy, hogy közben őrködtek felettük a fogvatartóik. Szerintem ez a módszer a mai napig él, amikor a művészek igazságokat vágnak a hatalom szemébe, a főnök megafonján.

Harmadik lemezed, a már nagykiadónál megjelent 2013-as Lift Your Spirit tömve van slágerekkel. Ugyanakkor megmaradt a társadalomkritika is. A For The Man klipjében feltűnik Gaye kulcslemeze, felvételek Malcom X-ről, Martin Luther King Jr.-ról. Hogy látod, milyen irányba tart a világ a dal megjelenése óta eltelt öt évben?

Az Egyesült Államokban azt látom, hogy az emberek elkezdtek ébredezni. Változást akarnak és már hajlandóak érte felállni és küzdeni. A világban az emberek mindig is küzdöttek egymással. A megértés forradalma zajlik az új generáció tagjai között. Nyitottabbak és elfogadják a különbözőségeket.

Ugyanezen a harmadik lemezen dolgoztál Avicii-vel is. Milyen volt közösen létrehozni a Wake Me Up című slágert?

Tim nagyon különleges ember volt és mindig is nagyon hiányozni fog. Igazi szenvedéllyel dolgozott és a munkaetikája is példamutató volt. Pontosan tudta, hogy milyen irányba szeretné elvinni a dalt és azt is, hogyan kell felépíteni a nulláról.

Mostanság a hiphop és a soul a két legnépszerűbb műfaj. Hogyan látod ezek fejlődését, amióta elkezdted a pályád? Első szólólemezed idején a neosoul mozgalom a végét járta, aztán jött a retrosoul a Daptone kiadóval és Amy Winehouse-zal, majd előjöttek az elektronikus r&b forradalmárai, aztán most SZA-val és Kali Uchisszal a neosoul is visszatért.

Nagyon szeretem látni ezt a fejlődési folyamatot. Úgy érzem, hogy részese lehettem egy nagy korszaknak, ami segített kikövezni az utat az r&b új és kreatív interpretálásainak. A mai új előadók érdekesek és megvan a maguk stílusa. És ez a legfontosabb: egyedinek lenni.

2010-BEN JOBBNÁL JOBB SOUL-POP ALBUMOK JELENTEK MEG

Az elmúlt években főleg másokkal működtél együtt, megjelentettél egy második Emanon albumot, és nemrég kijött néhány új dalod. (Make Way, Brooklyn In The Summer) Ezek az új dalok egy új album előfutárai?

Igazából ez már a harmadik Emanon-album volt, ha beleszámítjuk az 1995-ös mixtape-et, az Imaginary Friendset. Mindig jó együttműködni DJ Exile-lel, és remélem, még jó pár évig együtt fogunk. A Dystopia egy kétrészes album, várjuk a megfelelő pillanatot, hogy megjelentessük a második részét, a Birds Eye View-t.

Nemrég egy zenei dokumentumfilmen, az America’s Musical Journeyn is dolgoztál. Mi volt a szereped és mit tanultál az élményből?

Jött ez a lehetőség, hogy zenéket ajánlhatok a filmhez és jót beszélgettünk a producerekkel. Azt gondoltam, jó ötlet a hangomat kölcsönözni a történethez, mert véleményen szerint a MacGillivray Freeman filmcég nem fél elmondani a valóságot, nemúgy, mint más emberek, akik talán félnek a valódi történelemtől. Nagyon foglalkoztatta őket, hogy úgy mondják el az amerikai zene történetét, mint ami a rabszolgaság tragédiájában és az afrikai diaszpórában gyökeredzik, a zenén keresztül megmutassák a fájdalmat és a szomorúságot, hang, ritmus, ötletek és elméletek vándorlását a tranzitkereskedelemmel. Ahogy a jazz is utazott New Orleansból a nagy elvándorlás idején északra, Chicagóba és szétterjedt a világon. Mindezek miatt nagyon érdekelni kezdett a film, vágytam rá, hogy a történelemről beszélhessek. Édesapám 30 évet töltött a haditengerészetnél, és egyszer azt mondta, hogy amikor elhagyja az Egyesült Államokat, nagykövetté válik, még akkor is, ha hivatalosan nincs kinevezve. Énekesként és művészként én is az országomat képviselem, és az egyik ok, amiért ez a film megszületett, az volt, hogy megmutassa, mit adott Amerika a világnak.

interjú: Dömötör Endre

Aloe Blacc július 12-én, csütörtökön lép fel a VeszprémFesten; részletek, jegyvásárlás itt. A VeszprémFestet július 11. és 14. között tartják, fellép még Ziggy Marley, Amy MacDonald, Aloe Blacc; Lajkó Félix három estén különféle arcait mutatja meg; továbbá az opera, a klasszikus zene sztárjai is ott lesznek Veszprémben (José Cura, Ramón Vargas, Miklósa Erika, Rost Andrea), eddig nem hallható együttműködésekben is. A fesztivál honlapja itt található. 

Aloe Blacc friss dala, a Brooklyn In The Summer:

És persze a megasláger, az I Need A Dollar: