Albumpremier! aurevoir.: Kikötő

2018.06.01. 09:50, rerecorder

aurevoir_33as_studio_komolyabb_01_1_2.jpg

A zsámbéki aurevoir. folkos, akusztikus gyökerű, héttagú zenekarként tűnt fel 2016-ban. A recorderes Magyarradar-bemutatkozás után versfeldolgozásokkal jelentkezett az indiefolk/ethnobeat formáció, majd a tavalyi első minilemezt (Ethno-beat) is itt, nálunk mutatták be. És máris megérkezett a folytatás, a szintén a Recorderen debütáló második anyag, a kilencszámos Kikötő, amelynek a mai premierje után egy hét múlva, jövő pénteken, június 8-án lesz a lemezbemutató koncertje az Akváriumban.

aure_lp.jpg

„Legvalóbb lényegünk, hogy nem szorítjuk magukat műfaji határok közé” – mondja magáról az aurevoir., amely már koncertezett Erdélyben és a Felvidéken, több európai nagyvárosban, mint Berlin vagy Prága, sőt eljutottak egészen Kínáig, ahol a sanghaji magyar pavilon megnyitóján játszottak. Két év koncertezés után, 2017 augusztusában készült el bemutatkozó anyag, az ötszámos Ethno-beat. A zenekar ugyanebben az évben bekerült a Hangfoglaló Program húsz kiválasztott induló zenekara közé, hat állomásos turnén vett részt a Paddy And The Rats vendégeként; novemberben teltházas koncertet adott az Akvárium Klubban, idén januárban pedig az A38 Hajón. Most pedig itt az első nagylemez, a Kikötő, amelyet a SuperSize Recordingban rögzítettek Lee Olivér produceri felügyelete mellett. „Mostanra érett meg annyira a produkció, hogy összeálljanak a dalok és a hangzás, és hogy legyen egy fix koncepció. A tavaly megjelent kislemez, az Ethno-beat még nagyon az útkeresés fázisában készült. Ez alatt az egy év alatt a zenekar megtalálta a saját hangját, erre utal a lemez címe is. Már nem sodródunk az árral, eljutottunk valahova és tudjuk, hogy merre szeretnénk továbbhaladni.”

„A stúdiózás nagyon profi körülmények között zajlott, amire nem lett volna lehetőség a Hangfoglaló Program támogatása nélkül. Stabil hátteret biztosított a zenekar számára, hogy úgy rögzítsük a felvételeket, ahogyan és akikkel szerettük volna. A SuperSize-ban három különböző teremben, egybejátszással, metronóm nélkül vettük fel a dalokat, ami visszaadja valamelyest az élőzene szabadságát a hangzásban is. A felvételeket Makay András készítette, szintén az ő munkáját dicséri a keverés és a mastering. A zenei producer Lee Olivér volt, akinek munkáját Kiss Flóra (énekek) és Balasi Ádám (dob, perka) segítette. A lemez egyetlen hangszeres közreműködője pedig Agócs Gergely volt, duda, furulya és tárogató hangszereken. A kilencdalos lemezen a magyar népzenei hatás mellett a régizene, balkáni népzene, ír-angolszász népzene és a – jó értelemben vett – akusztikus popzene jegyei érezhetőek legerősebben” – meséli a lemez történetét, munkálatait a zenekar a Recordernek.

Az aurevoir. a Kikötő dalait egyesével is kommentálta:

01. Vahúr

Balkáni veretés. Lengyelországban írtuk szakadó esőben egy pavilon alatt. Szövegében egy szomorú történetet dolgoz fel: a lírai én menne kocsmába, de egy gonosz véreb az útját állja. 


02. Folyóvíz

Az előzőnél jóval komolyabb hangvételű darab, melynek alapja két moldvai népdal. Elválás és szívfájdalom.


03. Renaissance Hardcore

Régizene kicsit újragondolva, népdallal megfűszerezve. A Viola Da Gamba (Szabó Zsolt tolmácsolásában) a vonalvezető hangszer, de ennél a dalnál a gitároknak is a megszokottnál nagyobb szerepük van.


04. Sárgavirág

Egyszerű, de annál őszintébb szerelmes dal, ha buszon vagy vonaton hallgatod, mindenképp nézz ki az ablakon!


05. Hopsza

A lemez legösszetettebb dala. Régizenei alapra népzenei, ska, punk és rock fűszerek kerültek. A zenekar nagy kedvence.


06. Ringató

Az egyik legrégebbi aurevoir.-dal. Az előzőhöz hasonlóan ez is egy eklektikusabb nóta. Az aurevoir., József Attila és a cigány folklór találkozása. T'aven baxtale, romale!


07. Égi vadak

Weöres Sándor két versének feldolgozása egy kis 7/8-os folkos őrjöngéssel a végén.


08. Gergel

Az egyik legismertebb moldvai magyar népdal feldolgozása. Sötét gitártéma drop D-ben, majd egy kis "balkáni" friss a végén.


09. Égtakaró

Legújabb dalunk, melyben megpróbáltunk kicsit elvonatkoztatni önmagunktól. Különlegessége, hogy még nem volt kész, amikor stúdióba vittük, így ennél – ahogy Oli bácsi (Lee Olivér) mondaná – hangszerként tudtuk használni a stúdiót.


A tervekről pedig ezt mondják a zenészek: „június 8-án, pénteken lesz a lemezbemutató koncertünk az Akvárium Klubban, amire nagyon készülünk. Utána sem állunk meg, egészen sok fellépésünk lesz a fesztiválszezonban, határon innen és túl. Többek között a Volt Fesztivál, a Campus, a SZIN és a Művészetek Völgye színpadain is találkozhattok velünk a nyáron. Hisszük, hogy a népzene több annál, hogy „idejét múlt” vagy „trendi”. Időtlen és örökérvényű. Nem akarjuk megújítani, csak azt szeretnénk üzenni, hogy ez nem valami fura, régi dolog nagyszüleink vitrinjében.”


az aurevoir. tehát jövő pénteken, június 8-án mutatja be az alábbi friss lemezt élőben is, az Akváriumban, Facebook-eseményoldal


és a zenekar második nagylemeze YouTube-on és Spotify-on, a többi platformon pedig június 15-től lesz hallható a Kikötő


nyitókép: Fejér János
az aurevoir. 
Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2018/06/01/albumpremier_aurevoir_kikoto
Albumpremier! aurevoir.: Kikötő
süti beállítások módosítása