Tudományos-ismeretterjesztő tánczene a colorStartól - dalpremier!

2018.05.15. 19:00, rerecorder

colorstar_1920x1080.jpg

Friss tudományos-ismeretterjesztő tánczene a colorStartól. A tavalyi remixalbum után most megjelenő It’s All Around című dalt hamarosan egy második új felvétel is követi majd és a kettő együtt adja ki az Across The Desert To The Light kislemezt, amely az ősszel érkező hetedik nagylemez előhírnöke.

colorstar_kislemez_v2.jpgA digitális EP első daláról Szalay Péter gitáros mesélt nekünk: „A Máté Szabolcs sampleres-producer alaptémáin alapuló szerzemény hangulatában, hangszerelésében a klasszikus "utaztatós" colorStar zenék sorába illeszkedik, az olyan közönségkedvencek mellé, mint a Falling, a Waterfront vagy akár a Six Steps On The Moon. A dalt a közönség már ismerheti a koncertekről, de mostanra érte el végleges formáját.”

A dal szövegét (amiben az az egyszerű igazság az ismeretterjesztés, hogy nem érdemes a sötétségben, rémálmok között élni, hanem fel kell vállalni, hogy ki kell jönni a fényre) Sándor Dániel dobos és Szalay Péter gitáros írta, aki Máté Szabolccsal karöltve a dal produceri munkájáért is felelős. A kislemez hangmérnöke Puha Szabolcs, akivel a zenekar már a Flow című lemezen is együtt dolgozott. A borító Csekk István munkája, és ez az első colorStar-kiadvány, amely a Launching Gagarin Records & Managementnél jelenik meg.


LEMEZTÁSKA-INTERJÚNK SZALAY PÉTERREL.


A zenekar május 18-án pénteken tartja kislemezbemutató koncertjét az A38 Hajón, mely egyben az első idei budapesti koncert is, Facebook-eseményoldal


a friss dal: 


a dal szövege:

It's All Around

The night is too dark and full of your fears
You must guard yourself boy from these bad dreams
Living in a nightmare, it's a long time, too long
Come to the light, where you belong

Come to the light, where you belong

You hope it's fiction, but you feel it's true
A million voices shouting at you
Been in the shadows for way too long
Come to the light

It's all around you

colorStar Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2018/05/15/tudomanyos-ismeretterjeszto_tanczene_a_colorstartol_dalpremier
Tudományos-ismeretterjesztő tánczene a colorStartól - dalpremier!
süti beállítások módosítása