Selfie a Nagyszínpad előtt: JETLAG.

2018.04.27. 17:30, Recorder.hu

nagyszinpad2018_selfie_jetlag.jpg

Május 2-től 5-ig négy elődöntőben nyolc előadó versenyez azért, hogy bekerülhessen a 2018-as Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató május 11-ei döntőjébe. A Recorder – idén másodszor a program médiapartnereként – ebben a cikkben jelentette be az indulók névsorát és közölt mindegyikükről egy-egy rövid biót is, de idén újra arra gondoltunk, hogy érdemes lenne valami érdekesebbet, személyesebbet, aktuálisabbat, pontosabbat is mutatni róluk, ezért megkértük őket, hogy – válaszolva nyolc kérdésünkre – mutassák be magukat felkészülés közben ők maguk. Döntsék el, mennyire akarják közel hozni magukat a nézőkhöz, milyen részletekre akarnak fókuszálni, hol milyenre állítják magukon az élességet és a színeket stb. – szóval hogy készítsenek magukról egy-egy szöveges szelfit. A harmadik gyorsfényképet a JETLAGtől kaptuk. A zenekar május 5-én, szombaton az Akváriumban mutatja meg, mire képes.

1. Melyik volt a legnagyobb színpad, amin valaha zenéltetek? És melyik volt a legkisebb? És melyik volt a jobb?

Volt szerencsénk a Budapest Parkban és a Budapest Arénában is fellépni korábbi zenekarainkkal, de sokat játszottunk közepes fesztiválszínpadokon és kisebb vidéki klubokban is. Bár a JETLAG mindössze két éve alakult, külön-külön más zenekarokban mindketten megjártuk a létra minden fokát. A technikai igények miatt a nagyobb színpadokon tudjuk igazán megvalósítani azt a koncertélményt, amit megálmodtunk, a kisebb klubokat viszont a zenekar és a közönség közvetlenebb kapcsolata miatt szeretjük.

2. Mióta és mennyit próbáltatok kifejezetten a Nagyszínpadra? Különbözik egy ilyen próba a többitől? Miben?

Mióta megalakult a zenekar, erre készülünk. ;) Tavaly már játszottunk ezzel a felállással a legmenőbb fesztiválokon, kluboztunk önállóan, de a The Carbonfools és a The Biebers társaságában is. Nemrégiben jelent meg az első nagylemezünk a CHECK-IN, amit az Akvárium Kishallban mutattunk be, így mi lényegében már hónapokkal ezelőtt ledemóztuk a helyszínen a versenyprogramot. A lemezbemutató műsora adja a Nagyszínpad-koncertünk vázát, de lesznek újdonságok is. Úgy állítottuk össze a setlistet, hogy a tévés közvetítés (a koncert utolsó 20 perce) egy leíró képet fessen a zenekarról, bemutatva a JETLAG minden árnyalatát.

3. Hol próbáltok? Leírnátok, hogy milyen a próbatermetek, és hogy mit szerettek vagy nem szerettek benne?

A Music Pointban próbálunk. Ez egy viszonylag új próbaterem a Kodály Köröndnél. Szeretjük, mert profin felszerelt, barátságos, belvárosi és elég rugalmasan kezelik minden kívánságunkat. Csak ajánlani tudom.

4. Kampányoltok? Ha nem titok, eláruljátok, hogy mivel próbáljátok magatok mellé állítani, illetve aktivizálni a közönséget? És mivel próbáljátok meggyőzni a zsűri tagjait?

A közönséget és a zsűrit is leginkább a koncerttel szeretnénk meggyőzni. Úgy gondolom, eléggé energikus, markáns és modern, amit hozunk a JETLAGgel. Azok az ítészek, akik számára ezek szempontok, bírni fogják. Igyekszünk a legjobb formánkat hozni úgy, hogy közben jól érezzük magunkat.

6. Miért jó nyerni? Miért jó a legnagyobb fesztiválszínpadokon játszani? Vagy miért jó nem nyerni? Anélkül is megéri? 

Nekünk már az is óriási dolog, hogy a nyolc nagyszínpados előadó közt lehetünk. Ezúton is köszönjük a bizalmat a szervezőknek és a szakmának, akiknek az ajánlásával mi is versenyben lehetünk! Kevés hazai zenekar jut el a Sziget nagyszínpadára, vagy a hollandiai Eurosonic fesztiválra, így életünk talán legemlékezetesebb zenei pillanatait nyerhetjük meg a Nagyszínpadon. Persze a végeredménytől függetlenül is azt gondolom, látványosan tudunk fejlődni egy ilyen megmérettetés során. Olyan azonnali feedbacket kapunk a pályatársaktól és a szakmától, amiből később lehet építkezni.

7. Zenélni: hány százalék öröm, hány százalék szenvedés? Miért annyi, amennyi?

Zenélni 100% szenvedély, a körítésben pedig ki tudjuk élni a maradék kreatív energiáinkat.   

8. Nyerni: hány százaléka múlik rajtad, hány százalék pedig a szerencsén? Miért?

Nem feltétlenül kell megnyerni a Nagyszínpadot ahhoz, hogy nagyot menjen egy zenekar. Ez egy jó platform arra, hogy megmutathassuk magunkat. Az eredménytől függetlenül végül úgy is a közönség dönt.

A JETLAG május 5-én lép a Nagyszínpadra az Akváriumban > Facebook-esemény ITT.

A JETLAG a Facebookon.

A JETLAG a YouTube-on.

A JETLAG az Instagramon.

A JETLAG a Spotify-on.

A JETLAG a Recorderen.

nagyszinpad2018_selfie_jetlag_d.jpg

https://recorder.blog.hu/2018/04/27/selfie_a_nagyszinpad_elott_jetlag
Selfie a Nagyszínpad előtt: JETLAG.
süti beállítások módosítása