Beskatulyázhatatlan – itt az Anima Sound System ’68 remixalbuma!

2018.04.26. 16:32, rerecorder

68_remixes_cover.jpg

Az Anima Sound System most pénteken, április 27-én ünnepli 25. születésnapját az A38-on, amihez kapcsolódóan a kicsit több mint húszéves Anima-slágerhez, az 1997-es speed garage-himnuszához, a ’68-hoz készült egy 22 számos monstre remixlemez, átértelmezés-gyűjtemény, tisztelgés. A ≠SZABAD című anyag itt és most debütál.

Az Anima a holnapi jubileumi koncerten előadja ennek a dalnak az eredeti verzióját is eredeti frontemberrel és rengeteg vendéggel (Henri Gonzótól Beck Zazáig, Said Tichititől Bocskor Bíborkáig). 

És persze ezzel a koncerttel és ezzel a 22 producer által átértelmezett ’68 remixalbummal sincs vége az ünneplésnek, jön még egy tisztelgő tribute-album is, meg annyi más, ahogyan azt az Animától megszokhattuk.

Prieger Zsolt zenekarvezető összefoglalta a remixlemez sztoriját: „Húsz éve elveszettnek hittük a ’68 sávjait, aztán Route8 szólt, hogy megtalálta a Soundcloudon egy link alatt, amiből meg kiderült, hogy aki feltette, anno az index.hu – de lehet, hogy még elődje, az Internetto – remixversenyén megnyerte a közönségdíjat. Remixre jelentkező egyből akadt sok, vagy aki meg még nem vette hírét a munkának, azt magam kértem fel a feladatra.

Azt akartam, hogy olyan remixalbum szülessen, amilyen az Anima: beskatulyázhatatlan. Legyen rajta kísérletezés, tombolás, táncparkettre való és meditatívabb darab is, legyen rajta fiatal és tapasztalt alkotó, régi arc és nagyon fiatal is. Nem hiszem, hogy túl sok album lenne, ahol szépen megfér egymás mellett iamyank és Budai, Imre Kiss és HOTX, S Olbricht és Jutasi, Subotage és a SanFranciscoBeat vagy Bernáthy Zsiga és Mateo. Itt meg szépen elvannak egymás mellett és ezt én szeretem. Nagyon szeretem. Ha valamiről szól az Anima, hát akkor erről: sokan dolgoznak egy ügy érdekében, nem számítanak a felszínes különbségek.”

Aztán így folytatja Zsolt: „rengeteg sztori van a '68-ról és a producerek Animához fűződő viszonyáról, de ha egy szóban lehetne mindezt összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy “inspiráció” . Én inspirálódom a fiatalok számos ötletéből és művéből, a dalainkon meg generációk szocializálódtak zeneileg. Nemcsak a remixelők lelkesedése bizonyítja mindezt, hanem az a sorlemezek mellett készülő új album is, amelyen Anima-dalokat dolgoznak fel hazai emblematikus, legendás alkotók Presser Gábortól Erik Sumóig, Sziámitól az Irie Maffiáig.

Az albumnak persze erős társadalompolitikai kontextusa is van, lehetetlen nem a szabadságról és felelősségről beszélni kritikusan napjainkban. Az idén 50 éves 1968 is felszínre dobta az egyik legkritikusabb és legköltőibb politikafilozófiai mozgalmat, a szituacionizmust, amelynek nemcsak szlogenjei, a punkra gyakorolt ereje, hanem alapkönyve, A spektákulum társadalma című munka nagy hatással volt rám. Ahogy a Guy Debord-könyv fordítójával, Erhardt Miklóssal folytatott beszélgetéseim is megtermékenyítőleg hatottak arra a független nyelvre, amit az Anima a zenében és egyéb megnyilatkozásaiban használ. A ≠SZABAD mint jelszó, mint szimbólum rímel persze a Társaság a Szabadságjogokért szervezet jelszavával is, amely a civil Magyarország továbbélésének reményét hordozza magában. A “civilség” nem az ördögtől való, sőt! inkább arról, hogy független, erős, szolidáris állampolgárok a rászorulók, a társadalom alján élők, a szegények támogatásáért tesznek. Ez nem valami ördögi ármánykodás eszköze, ahogy az a politikai kommunikációban megjelenik, hanem mindennapos kötelességünk. Nem vagyunk a hagyományos értelemben “politikus” zenekar, nem beszélünk aktuálpolitikáról, csak folyamatokat értékelünk 25 éve, és kiállunk akkor, amikor igazságtalanságot vagy elnyomást látunk, teljesen mindegy, ha a baloldali-kormány vagy jobboldali kormány követi el. A szavak elvesztették értelmüket , az embereket pedig beskatulyázza a mindenkori hatalom. Pedig mindannyian többdimenziósok vagyunk, szabadnak születtünk, kötelességekkel, sokféle érzékenységgel. Felelősséggel önmagunknak, embertársainknak és Istennek. Erről szólnak az Anima egyszerre baloldali, elkötelezett és zsidó-keresztény hagyományokon nyugvó, afrikai hatásokat is felmutató, szabadságot hírdető új dalai is, amelyekből hamarosan több is megjelenik.”

Az Anima a holnapi A38-as buli után számos koncerten is bemutatja az új dalokat és mindenhol sok vendég  lesz: május 25. Kaposvár, május 27. Belfeszt, Erzsébet tér, június 1. Pre-Pride-Party, Akvárium, de lesz koncert a Világzenei Nagyszínpadon a Szigeten, Erdélyben, Rómában, Londonban és Zürichben is ősszel, október 16-án pedig a szülinapos Trafó is az Animával ünnepel.

és akkor a remek, sokszínű, beskatulyázhatatlan remixalbum, a ≠SZABAD

https://recorder.blog.hu/2018/04/26/beskatulyazhatatlan_itt_az_anima_sound_system_68_remixalbuma
Beskatulyázhatatlan – itt az Anima Sound System ’68 remixalbuma!
süti beállítások módosítása