Jack White: Boarding House Reach (lemezkritika)

A márciusi Recorder magazin címlapján szereplő Jack White pályaképét tegnap mutattuk be, nem maradt más hátra, mint a pár napja megjelent új lemez, a Boarding House Reach kritikája.

Kiadó: Third Man / XL Recordings / Bertus

Megjelenés: 2018. március 23.

Stílus: hiprock

Kulcsdal: Over And Over And Over

Azt már a Jack White-életműáttekintésben is leszögeztük, hogy bár a dalszerző pályafutásának sarokpontjai rögzítettek, vagy úgy is mondhatjuk, hogy azok a zenei gyökerek, amivel a talajba kapaszkodik (folk, rhythm and blues, soul) változatlanok, a repertoár – az életmű – maga igen változatos, White bátran kísérletezett és nyitott újabb linkeket az évek alatt. Nos, amikor évek múlva visszatekintünk, a Boarding House Reachre minden bizonnyal, mint a Jack White-katalógus egyik legkülönösebb darabjára gondolunk majd. A szerző kifejezetten azt állítja, hogy a határátlépés igényével vágott bele a munkába, sőt kifejezetten azzal a szándékkal, hogy magát is zavarba hozza. A munkát egy nashville-i albérletben kezdte el, csendben, fülhallgatóval, dobgéppel, minimálban felvázlatolva a dalokat, aztán New Yorkban és Los Angelesben folytatta a munkát olyan stúdiókban, amelyekben még nem dolgozott, olyan zenészekkel, akikkel korábban még nem működött együtt. Azt nem is állíthatjuk, hogy tizenkettő egy tucat, vagy legalábbis „hallottuk már” típusú lemezről van szó. Az érezhetően funk- és hiphop-hatások alatt született Boarding House Reach minden eddiginél „modernebb” Jack White-lemez (az idézőjel itt nem is fejezi ki eléggé azt az idézőjelben levést, amibe a modernebb szót helyezni szeretnénk). Egyfelől absztrakt, experimentális, másfelől funkos, táncos, feszes. Aki White Stripes-os csörömpölésre vagy a dalszerző-énekes későbbi zenekaraira jellemző rockolásra vágyik, az nem azt kapja, amit remél. Aki vevő egy örök kísérletező újabb kortárs könnyűzenei kalandjára, az helyben van.

9/10

Németh Róbert
nyitókép: David James Swanson

a friss lemez: