A hatvanas évek végén kibontakozó, a hetvenes években virágzó brazil zenei ernyőkategória, az MPB története után jöjjenek a legjobb lemezek. Tíz kedvenc klasszikusunk, tíz izgalmas MPB-árnyalat és öt friss Nova MPB.
Top 10 klasszikus MPB-lemez:
Elis Regina:
...Em Pleno Verão
(1970)
Brazília Janis Joplinja igazán változatos, de végig egyenletes életművel bír. Ez a lemez éppen szambás, soulos, jazzes, de a lényeg úgyis a hangja, amit egyszerűen hallani kell.
Chico Buarque:
Construção
(1971)
Az MPB legnagyobb ikonja, Brazília Cseh Tamása és Bereményi Gézája egy személyben karrierje csúcsán a puritán bossás, szambás hangzást bátran gazdagítva megírta a műfaj egyik legfontosabb lemezét.
Novos Baianos:
Acabou Chorare
(1972)
Esszenciális MPB-lemez. Néhol akusztikus, néhol dögös szambarockos dalok olyan könnyedséggel, ami csak az óceánnak arról az oldaláról jöhet.
Caetano Veloso:
Transa
(1972)
Jazzes lüktetés, Beatles-idézet, reggae, szamba, melankólia és életöröm. Mindössze hat, de a tökéletességig csiszolt dal (és egy rövid outro). Minden idők egyik legjobb lemeze. Nemcsak Brazíliában.
Gilberto Gil:
Expresso 2222
(1972)
Gil változatos karrierjének korai szakaszából az egyértelmű csúcs, ahol a Tropicália vadsága az MPB finomságaival és Gil karneváli ihletettségével elegyedik.
Edu Lobo:
Edu Lobo (aka Missa Breve)
(1973)
A szambától kezdve a jazzen át az avantgárd hatásokig minden van ezen a megunhatatlan, sűrű, de sugárzó lemezen.
Marcos Valle:
Previsão Do Tempo
(1973)
Egy igazi kívülálló, aki minden lemezén bátran újult meg és hagyta akár teljesen maga mögött a brazil hagyományokat. Klasszikus albumsorozatának utolsó darabjában éppen a funkot és a jazzt forgatja meg.
Ebben a box setben a 9-es album (dalok 115-126-ig):
Jorge Ben:
A Tábua de Esmeralda
(1974)
A brazil popzene történetének egyik legnagyobb alakja, aki már az MPB előtt is MPB-t játszott, de nem foglalkozott vele. Közmegegyezés szerint ez a csúcslemeze, bár kapásból másik ötöt is lehetne mondani.
João Bosco:
Galos de Briga
(1976)
Az egyik legselymesebb MPB lemez, helyenként nagyon erős jazzy hangulattal. Még azoknak is ajánlott, akik egyébként irtóznak az “igényes” zenéktől.
Zé Ramalho:
Zé Ramalho
(1978)
A különleges északkeleti stílusok (forró, coco, frevo) szépen beleolvadnak Ramalho egyedi singer-songwriter világába.
Ebben a box setben az első lemez (1-9 dal):
+10 további remekmű az MPB árnyalataival:
Az ajánlott tíz klasszikus lemez (talán Valle kivételével) nagyjából könnyen belőhetően MPB, de ahogy az remélem a cikkből is kiderült, nagyon sok minden tud az lenni, úgyhogy legyen itt még további tíz, kicsit bátrabb, kicsit más, de azért mégis MPB-lemez (a lemezek a címre kattintva szólalnak meg).
Maria Bethânia
(1972)
Caetano Veloso testvére alternatív dívából lett az egész ország dívája. Ez a lemez még az igazán nagy befutás előtt készült, amikor a nagyívű balladákat rendre váratlan, tropicáliás ihletésű dalok váltogatják.
Alceu Valença & Geraldo Azevedo:
(1972)
A legendás pernambucói színtér születése ez, amikor két fiatal tehetség összeállt és felvett egy máig frissnek ható pszichedelikus, folkos lemezt, amelyben végig ott lüktetnek a régióra jellemző ritmusok.
Dory Caymmi: (1972)
A Caymmi család csak egy a tucatnyi nagy brazil zenész családból, de talán még így is egyedülálló, hogy apja és fia egyaránt ilyen kivételes tehetséggel legyenek megáldva. Dory mindehhez képest egészen visszafogott diszkográfiát hozott össze és dalszerzőként, producerként, háttéremberként sokkal termékenyebb volt, de csak ez a debüt elég lenne ahhoz, hogy örökre emlékezzenek rá. Néhol szinte Nick Drake-et idéző törékenységgel előadott, csodálatosan hangszerelt, folkos, enyhén jazzes MPB.
Nelson Ângelo & Joyce:
(1972)
A lehető legfinomabb, lebegő, akusztikus folkos MPB, helyenként már-már egészen elfolyó csodálatosan szép dallamokkal.
Lô Borges:
(1972)
Biztosan lesznek olyan hardcore MPB-fanok (már ha egyáltalán vannak ilyenek itthon), akik megrökönyödnek azon, hogy a Milton Nascimento fémjelezte Cluba da Esquina színtérről csak említés szintjén van szó, és nincs a top 10 klasszikus lemez között a színtér nevét adó Nascimento-Borges közös lemez ugyanebből az évből. A helyzet azonban az, hogy Borges szóló debütje jobb, izgalmasabb és egyben könnyebben emészthető album, másrészt pedig mind Nascimento, mind pedig Borges esetében nagyon kileng az inga a (csodálatos, de) színtiszta popzene felé. Borges első szólólemezén is csak elvétve tűnnek elő a háttérből a tradicionális brazil zenék. Ettől persze – vagy épp ezért is – bármilyen nemzetközi korabeli albummal felveszi a versenyt.
Jorge Mautner:
(1974)
Ha pár évvel korábban születik ez a lemez, akkor egyértelműen Tropicália, de mivel az ekkorra már hivatalosan halott volt, így MPB-nek vehetjük, bár a pszichedelikus pop is egész jól leírja. Játékos, önfeledt, ezerszínű album egy hegedűs-énekestől.
Ivan Lins:
(1975)
Ez az album már tényleg nagyon közel kerül a jazzhez és a fúziós zenékhez, de Lins rendre előkapja – ugyan nagyon finoman – a szambát és bossát, így tovább polírozva a hamisítatlan MPB-hangzást.
Milton Nascimento:
(1976)
Nascimento az egész MPB egyik legfontosabb figurája. A Minas Gerais régióból befutott és a Cluba da Esquina-val saját kis színteret is verbuváló Milton ráadásul nemzetközileg az egyik legelismertebb zenésze a korszaknak. A nála mindig jelen levő már-már túlérzelgősség itt is kihallható, de azt leszámítva nagyon érdekes, ahogy szambás, bossás, jazzes dallamok mellett még az Andok-beli népzenék is teret kapnak a lemezen.
Tom Zé:
(1976)
A Tropicália legnagyobbjai közül egyedül a mindig különc Zé őrizte meg azt a radikalizmust, ami a mozgalmat jellemezte. Lenyűgöző karrierje talán legfontosabb LP-je ez a szambát és bossát dekonstruáló, avantgárd ihletésű mestermű.
Adriana Calcanhotto:
(1994)
Nagyon szép, jól öregedő MPB a kilencvenes évekből, ami képes volt arra, hogy – ellentétben sokakkal – élettel és új színekkel töltse meg az MPB hagyományát. Álmodozós, szuperül meghangszerelt lemez.
+ 5 szuper Nova MPB lemez az elmúlt évekből
Itt már tényleg nagyon ingoványos talajon járunk, annyira új ez a kategória, hogy még nem is biztos, hogy kiállja az idő próbáját. Mindenesetre kezd elterjedni és szerintem jól is van ez így, bár a különböző színterek nevei is rendre előkerülnek, amikor ezekről a zenészekről esik szó.
Romulo Fróes:
(2006)
A São Paulo-i független színtér (aka dirty samba, vagy Clube da Encruza) meghatározó, mindenki által tisztelt és hivatkozott alakjának második albuma az egyik legjobb új MPB. Vintage puha szambára kúszik fel az ötletes, aktuális hangszerelés, amitől még ma is egészen frissnek és időtlennek hat az egész lemez.
Juçara Marçal & Kiko Dinucci:
(2008)
Szintén São Paulo és szintén meghatározó zenészek közös lemeze ez. Dinucci gitárjátéka az egész színtér egyik legfontosabb eleme ahogy Marçal hangja is. Az, hogy ők ketten ilyen szuper lemezzel debütáltak, sokat elmond az egész közegről. A megszokott szamba ihletés mellett ráadásul itt már direktebben nyúlnak az afrikai gyökerekhez, nevezetesen candombléhoz, illetve az abból kifejlődő afoxéhoz.
Cícero:
(2011)
A napjainkra egész nagy alternatív sztárrá növő Cícero első albuma esett a legközelebb az új MPB-s hangzáshoz, az indie-popos jegyek itt egyensúlyoztak legszebben a szambás, bossás alapokon.
Orquestra Imperial:
(2013)
A Rio de Janeiro-ban a kétezres évek elején verbuválódott Orquestra Imperial egy nagyon laza, folyamatosan változó felállású nagyzenekar, amelynek célja a klasszikus szamba népszerűsítése volt. Ez olyan jól sikerült, hogy az egész brazil alternatív színtér egyik legfontosabb együttesévé váltak, hiszen bátran felrázták a tradicionális hangzást. A kezdetben Seu Jorge, Kassin és Berna Ceppas által alapított zenekarhoz az évek során odacsapódott egy rakás nagyon fontos fiatal és idős zenész Rodrigo Amarante-től Moreno Veloso-n át Elza Soaresig. Egy ilyen zenekartól természetesen koncertlemezt kell hallgatni, ha már élőben nem is láthatjuk őket sajnos.
Elza Soares:
(2015)
Nehéz ezt a lemezt bármilyen címke alá elhelyezni, de a majdnem 80 éves Soares-t a Nova MPB-nek is nevezett zenészek legjobbjai (Dinucci, Flóres, Rodrigo Campos, Celso Sim, Douglas Germano) kísérik ezen a döbbenetes erejű albumon. Kifacsart avantgárd szamba-rock, elektronikus és jazzes felhangokkal – semmihez sem hasonlítható.
Csada Gergely
