A négy Oscar-díjra jelölt Szólíts a neveden egy varázslatos film az első szerelemről, amit olyan érzés nézni, mint elmenni nyaralni. (A friss, 59. Recorder magazinban újdonságként egy filmes melléklet, a Filmrecorder is szerepel.)
Ha bárki azt állítja, a 3D-s filmek azért fantasztikusak, mert az ember úgy érzi, ott van a vásznon, együtt a szereplőkkel, az még valószínűleg egy filmet sem látott Luca Guadagninótól. Ez az olasz zseni ugyanis nem egyszerűen tökéletes jeleneteket komponál vagy csodásan bánik a fénnyel. Neki valami bűvös tudása van arról, hogyan fessen átélhető hangulatokat. Előző filmjét, a Pantelleria szigetén forgatott Vakító napfényben például olyan, hogy az ember szinte le akarja seperni magáról a verejtékbe tapadt homokszemeket.
Guadagnino legújabb alkotása, a Szólíts a neveden még ennél is erősebb érzéki élmény. Az észak-olasz tavak környékén járunk, a nap itt nem tűz, csak bársonyosan simogat. Az ódon villa kertjében álló reggelizőasztalon gőzölög a kávé, az orrunkban érezzük az illatát. Ha kinyújtanánk a kezünket, felmelegítené a reggeli nap.
Egy varázslatos nyárról szól a film, az első szerelemről. Elio (Timothée Chalamet), az érzékeny kamaszfiú első szexuális élményeiről és a családi villába vendégül érkező idősebb Oliverrel (Armie Hammer) való szenvedélyes kapcsolatáról. Chalamet arcának és testének minden rezdülése igazi, Hammerről nem bírjuk levenni a szemünket, minden pillanatuk spontán és valódi, de a lényeg, hogy milyen érzés nézni ezt a filmet. Olyan, mint elmenni nyaralni. De nem a mai, felturbózott Instagram-Olaszországba, hanem abba a régibe, ahol a piazzákon nyaranta tényleg csak a helyi nyugdíjas egylet tagjai múlatták az időt, na meg az országba menthetetlenül szerelmes külföldi diákok.
De a Szólíts a neveden nem egy, a nyolcvanas évek stílusában készült ügyes stílusgyakorlat, nem imitálja eltúlozva azt a korszakot. A nyolcvanas évek most először nem röhejes. A nőknek nincs nevetséges frizurájuk vagy sminkjük, a rövid gatyás férfiak nem bénák, hanem szexik, a slágerek érzékiek. Itt minden finomabb, és minden gyomron üt.
szöveg: Varga Ferenc
