„Az élet rákos sejtjei előbb-utóbb árnyékot vetnek mindenre” – Amenra-interjú

Az elmúlt tíz év legfontosabb (európai) posztmetal zenekara, az alkotóművészeti kollektívaként működő belga Amenra február 26-án először lép fel Budapesten! A poszthardcore nyers erejét monolitikus súllyal hömpölyögtető posztmetál-banda ráadásul idén adta ki eddigi legsúlyosabb lemezét, a MASS VI-t. A rájuk jellemző, miseszerűen teátrális performansz erejét és katarzisát a Duna felett így minden bizonnyal új szintre emelik  majd. Az énekes-frontember Colin H. van Eeckhouttal beszélgettünk a többnyelvűségről, a különböző projektjeiről, a dalírás folyamatáról, agytumorról és még sok másról.

Hogyan értékelnéd az Amenra tavalyi évét?

2017 fontos volt számunkra. Ha csak fél évtizedenként adsz ki új lemezt, akkor a megjelenés pillanatát elég monumentálisnak érzed. Közel húsz éve játszunk együtt. Minél régebb óta vagyunk aktívak, annál inkább rá kell jönnöm, milyen privilegizált helyzetben vagyunk. Elképesztően hálás vagyok azért, hogy a közös utunk nem csak ilyen hosszúra nyúlt, de többek is lettünk tőle. A zenekar már a lényünk része, az identitásunk fontos eleme. 2017 elején elkezdődtek a felvételek Billy Andersonnal, majd a borítóval kapcsolatos munkák kötöttek le minket, aztán felvettük és megszerkesztettük a koncerteken látható vizuált. Ezután videoklipet forgattunk, jöttek a szokásos sajtókörök és így tovább. Hatalmas erőfeszítés megjelentetni egy albumot. Plusz volt akusztikus turnénk is Európában és egy „rendhagyó” Amerika keleti partján, még néhány különálló koncerttel. Ez a két turné csodálatos élmény volt. Ráadásul Lennart (Bossu, az Amenra gitárosa – a szerk.) és Levy (Seynaeve, az Amenra basszusgitárosa – a szerk.) is nemrég adott ki albumot a másik bandájával, az Oathbreakerrel és a Wiegedooddal, szóval számukra különösen sűrű volt az elmúlt időszak. Talán jobb lenne, ha a jövőben kicsit jobban szétszórnánk a megjelenéseket – elvégre mi is csak emberek vagyunk.

Az Amenra az elmúlt tíz év egyik legfontosabb posztmetal zenekara, az extrém zenei színtereken belül hatalmas megbecsültségnek örvendtek, így számomra meglepő volt olvasni, hogy a banda mellett mindannyiótoknak fix munkahelye is van.

Szeretjük visszaforgatni a profitot a zenekarba: akár úgy, hogy alapvetően kieső területeken turnézunk, vagy a klipjeinkre, könyveinkre, borítóinkra szánt extra munka formájában. Ha így teszel, akkor elég nehéz megélni a zenélésből. Azt se felejtsd el, hogy nem csak ötünkből áll az Amenra. Egy szupertehetséges csapat segít minket minden téren: hangosítók, fénytechnikusok, akik a vetítést kezelik, és így tovább… Körülbelül mostanáig volt mindannyiunknak rendes állása a banda mellett, de néhányunknak a 2017-es elfoglaltságok mellett ez már nem fért bele. A gyerekeink annak a bizonyítékát láthatják majd bennünk, hogy foglalkozhatsz a szenvedélyeddel, miközben „konvencionális” életet is élhetsz: családdal, kilenctől ötig tartó munkával. Mi azon kevés kiváltságosok közé tartozunk, akik sikerrel tudták megosztani a művészetüket „a tömeggel”. De ettől még nem szabad elfelejtenünk, hogy ez Isten ajándéka. A munkahelyünk bizonyos értelemben a földön tart minket: a siker és a hírnév ahogy jön, úgy el is illanhat.

Fotó: Stefaan Temmerman

Az idei albumotok, a MASS VI két változatban is elérhető: az egyiket Billy Anderson, a másikat pedig Jack Shirley keverte.

Mindigis nehezünkre esett befejezni egy-egy albumot. Konvencionálisan egy lemeznek csak egy keverése és egy masterelése létezik. Talán évekkel később elkészülhet egy újrakevert változat. A vinylnek és a cd-nek emellett általában ugyanaz a borítója. Mi ezt egyszerűen nem fogadjuk el. Addig akarunk elmenni, ameddig csak lehetséges. Szeretnénk megtenni azt a bizonyos plusz egy lépést. Tanulmányozni a saját munkánkat. A kiadványainkba mindent belerakunk, amit csak tudunk. Most maradt némi plusz forrásunk arra, hogy legyen második keverés is. Egyfajta gyakorlatként gondoltunk a lehetőségre, de az esettanulmány talán még jobb szó. Számunkra nagyon érdekes élmény volt. Lennart már dolgozott Jackkel az Oathbreker tavalyi lemezén, a Rheián, és megjegyezte, hogy kíváncsi lenne, hogy hangzana a MASS VI, ha ő keverné. Ezután döntöttünk úgy, hogy legyen, csináljuk meg! A saját magunk urai vagyunk, szóval amikor úgy érezzük, hogy itt az ideje némi extra munkának, nincs, aki megállítson bennünket.

Azt is nyilatkoztátok a lemezről, hogy azért tartott öt évig megírni, mert nem találtátok a jó okot arra, hogy megszülessen. Mesélj erről!

Öt év alatt sok minden történhet. Hiszek abban, hogy ha őszinte zenét akarsz csinálni, akkor rá kell szánnod az időt. Mi sorscsapásokkal dolgozunk, azzal, hogy az élet fájdalom. Elég várni, és maguktól előjönnek a dolgok. Az élet rákos sejtjei előbb-utóbb árnyékot vetnek mindenre. Mindannyiunknak megvolt a maga terhe, tudod? Mind az öten szenvedélyes, mélyen érző zenészek vagyunk és emellett barátok is. Ha valami történik velünk, a barátainkkal, a szeretteinkkel, az mindannyiunkat fog érinteni. Az én esetemben például a fiamnak, Iannek tavaly műtéti úton kellett eltávolítani az agytumorát. Jövő héten is lesz egy operációja. Az ilyen dolgok hatással vannak rám, vallásossá tesznek – és ez abszolút kihat az Amenrára is. A dobosunk, Lebons anyja pár hónapja halt meg. Kapcsolatok érnek véget, mások egzisztenciális ürességben bolyonganak. Ezek a dolgok mind közelebb hoztak minket a MASS VI-hez, de Lebons édesanyjának a halála jelentette a fordulópontot; Levy elkezdett írni, és szép lassan mind csatlakoztunk hozzá.

A MASS VI előtt még kiadtatok egy akusztikus albumot is, Alive címen, amire feldolgoztátok a Tooltól a Parabolt és Zjef Vanuytseltől a Het Dorpot. Szerinted a rajta való munka kihatott az idei lemezetekre?

Abszolút, szerintem hallani a hatását. Az évek során rengeteg különféle dolgot csináltunk és azok külön-külön mind inspiráltak bennünket. Sokkal magabiztosabbak vagyunk, mint régebben. Mindkét feldolgozást gondosan választottuk ki. Az eredeti verziók sokat jelentenek nekünk. Valami azt mondta belül, hogy ezeket lenne értelme ’átültetni’ az Amenra világába. A Parabol és a Het Dorp így része a kollektív identitásunknak.

A MASS VI szövegeit angol, francia és flamand nyelven írtad, de régen voltak finn és horvát nyelvű soraid is. Hogyan döntöd el, hogy melyik sor milyen nyelven írj? Fontos nektek, hogy legyen egyfajta kultúrák felett álló érzés azzal kapcsolatban, amit csináltok?

Ez segít hangsúlyozni az univerzalitását annak, amit csinálunk. Amikor a szív beszél, nincs ’igazi’ nyelve. Szeretem ezt az elképzelést. Valamint ez része a belga kultúrá(nk)nak is, az ország(unk)nak három hivatalos nyelve van. Van, aminek több értelme van egy bizonyos nyelven, jobban működik úgy, jobban hangzik. Plusz így sokszor lehetőséged van arra, hogy még jobban olvass a sorok között. Szóval fontos, igen, különben nem döntenék úgy, hogy csinálom. (nevet) Ami pedig a finn és horvát nyelvű sorokat illeti: bizonyos alkalmakkor találkozunk bizonyos emberekkel és rögtön tudjuk, hogy ennek így kell történnie. A fejünkben tökéletesen egyértelmű minden, ezért nem is szoktuk szükségét érezni annak, hogy megmagyarázzuk. Ezt érezzük a helyes döntésnek, tudod? Mi általában így működünk. Amikor egy hang a fejünkben mond valamit, figyelünk. Mert amit hallasz olyankor az az, amit a szíved, a belső ösztönöd diktál. Ez mindennél személyesebbé teszi a dolgot.

Számodra van különbség aközött, ahogy az Amenrában és a CHVE-ban használod a hangod, amilyen érzelmeket közvetítesz?

Minden projektemben ugyanazt csinálom: szimplán elmondom a történetemet, mondhatni hagyom a szívemet énekelni. Szóval nincs szükségem arra, hogy disztingváljak. Persze előfordulhat, hogy a zene stílussal együtt az érzelmi paletta is változik. A különböző albumok és zenekarok mindig az életem egy specifikus - és személyes - történését testesítik meg.

Fotó: Stephan Vanfleteren

Az Amenrán és a CHVE-n kívül játszol még a Sembler Deahben is, amiben a társad egyrészt a francia zenész-grafikus Dehn Sora (akinek szintén van saját szólóprojektje, Treha Sektori néven – a szerk.), másrészt a gitárosotok, Mathieu J. Vandekerckhove. Neki szintén van egy szólóprojektje, a Syndrome. Kihagytam bármelyik hozzátok köthető zenekart?

Mathieuval és a neurosisos Scott Kellyvel van egy triónk, az Absent In Body, amin most dolgozunk. Lennartnak ugye ott az Oathbreaker, meg pár másik apróbb projekt, Levynek meg a Wiegedood.

Ilyen sok különböző projektnél adja magát a kérdés: velük együtt a kreatív folyamatok is változnak? Általában már úgy komponálsz, hogy az adott zenekar jár a fejedben, és ennek szellemében dolgozol, vagy inkább csak később derül ki, kihez kerül majd az adott dal?

Hm, alapvetően inkább az első opció jellemző ránk. Persze van olyan is, hogy elkezdesz írni az egyik projekt számára, aztán rájössz, hogy a végeredmény nem igazán az adott zenekart tükrözi. Ebből nőnek ki az új bandák, és így tovább.

Mesélj arról az időszakról, amikor megalapítottátok a Church Of Rat! (A zenekar köré szerveződő szektaszerű zenei-szellemi csoportosulás, melynek tagja az Oathbreaker, a Hessian vagy a The Black Heart Rebellion is – a szerk.) Volt szerinted valami olyasmi akkoriban a helyi színterekben, amit nem találtatok volna meg máshol?

Szerintem a Church Of Ra megalakulásában abszolút nem volt szerepe a helyszínnek vagy a földrajzi tulajdonságoknak. Inspiráltuk egymást és ott segítettünk a másiknak, ahol csak tudtunk. Fontosnak érzem kiemelni, hogy a COR-nak a hozzá köthető zenekarok csak egy kis része. Ez inkább egy „idea”, egy „gondolkodásmód”, nem csak „bandák laza csoportosulása”. Elsősorban egy platform, ahol rokonlelkű művészek találkozhatnak választott művészeti médiumuktól függetlenül. Szívtől szívig hatoló beszélgetéseket folytatunk, együtt dolgozunk. Sosem kellett másfelé tekintenünk, mert nem kerestünk kifejezetten semmit. Csak megtörtént. Elképesztően hálásnak érzem magam, hogy egy kis része lehetek a nagy egésznek.

Idén volt egy amerikai turnétok a Converge-dzsel és a Neurosis-szal. Mindhárman híresek vagytok az egyszerre súlyos és katarktikus koncertjeitekről és albumaitokról, mégsem lehet összehasonlítani titeket. Számodra mi a fő különbség a három zenekar között? Illetve, mi volt a legfontosabb dolog, amit tanultál ebből a turnéból?

Igen, zeneileg mások vagyunk, de a leggyönyörűbb talán az, hogy mennyi közös van bennünk. Közösen elértük, hogy minden könnyűnek tűnjön. Minden olyan volt, mintha egy olajozott gépezet részei lennénk. A Neurosis és a Converge ráadásul rengeteget segített nekünk: kölcsönadtak felszereléseket és egyáltalán: lehetővé tették nekünk, hogy részt vegyünk a turnén. Nélkülük minden sokkal nehezebben ment volna. Hogy mit tanultunk a turnéból? Hm. Azt hiszem az egész olyan, mint felnőni. Tudod, egyre csak idősebb leszel, de fejben még mindig tizenhat évesnek érzed magad. Úgy gondolod, hogy csak véletlenszerűen teszed a dolgokat, aztán ilyenkor rájössz, hogy igazából már egy „bizonyos szinten” tökéletesen funkcionáló zenekar része lettél. Összeálltak a dolgok. Ez furcsa érzés, mert közben még mindig annak a tizenhat éves srácnak látod magad, aki a garázsban gyakorol és különösebb modus operandi nélkül csinál mindent.

Fotó: Jan Opdekamp

Az Amenra egyike azoknak a zenekaroknak, amelyeknek a neve az idők során összeforrt a Roadburnnel. Számodra mi teszi igazán különlegessé a fesztivál négy napját és melyik a legmaradandóbb emléked vele kapcsolatban?

Szimplán az a meleg fogadtatás, amiben minden alkalommal részesülünk. Olyan, mint egy hazatérés. Újra találkozhatunk a barátainkkal, akik elszórva élnek a világ minden táján. Elég sok ölelkezés zajlik ez alatt a négy nap alatt. (nevet) Walter (Hoejimakers, a fesztivál főszervezője – a szerk.) már akkor adott nekünk lehetőséget, amikor még senkit sem érdekeltünk. A kisebb színpadokon kezdtük, majd fokozatosan odáig jutottunk, hogy egyike vagyunk azoknak a zenekaroknak, akik kétszer is felléphetnek a nagyszínpadon. Ez elképesztő, és gyönyörű. Ha csúcspontot kellene kiemelnem, talán a Neurosis-féle Beyond The Pale lenne az. Igazán sokat jelentett nekünk. (A Beyond The Pale a Neurosis saját fesztiválja volt, amelynek neve alatt ők rakták össze a 2009-es Roadburn egyik napjának a programját. Fellépett többek közt a Zeni Geva, a Nadja, a The Young Gods, az Akimbo és az Earth is – a szerk.)

Bár a februári lesz az első magyarországi fellépésetek, Levy járt már Budapesten a Wiegedooddal és a hozzátok szintén sok szállal köthető The Black Heart Rebellion is visszatérő koncertzenekarnak számít. Visszahallottál valamit az itt töltött idejükről?

Nem, nem. Általában az ilyen és hasonló témák nem kerülnek szóba, ha együtt vagyunk. (nevet)

Tervek, álmok, rémálmok?

Letudni az első budapesti koncertünket! (nevet) Valamint többet turnézni, mint amennyit mi vagy a családunk még kezelni tud.

interjú: Kollár Bálint
nyitókép: Stefaan Temmerman

az Amenra február 26-án lép fel az A38-on a japán Boris társaságában, Facebook-eseményoldal

a zenekar tavalyi albuma, a MASS VI: 

és élőben: