„A férfiaknak és nőknek együtt kell megtalálniuk, hogyan tudnak jobban együtt dolgozni” - Dina Mystris-interjú

Nagy kiadóknál és Sebastian Ingrosso cégénél is megfordult Dina Mystris, akivel a mai zeneiparról beszélgettünk: arról, hogy a zeneiparnak élen kellene járnia az elfogadásban, hogy nőként milyen akadályokkal nézett szembe, a sokszerzős dalokról és arról, miért olyan izgalmas manapság a reklámzene területe. Dina Mystris február 1-én, a budapesti Dalszerző Expón tart előadást, és ad tanácsokat magyar zeneszerzőknek.

Az európai szinten egyedülálló Dalszerző Expón olyan magyar szerzők, mint Bródy János, Dés László, Szakos Krisztián stb. mellett külföldi vendégek is tartanak előadásokat, workshopokat. Köztük Dina Mystris, aki nagyon sokfelé megfordult a zeneiparban: Nagy-Britanniában kezdett major kiadóknál, majd Svédországban Sebastian Ingrosso Refune Music nevű cégénél dolgozott. Most saját cége van, és a többek között az ABBA-alapító Björn Ulvaeus által is támogatott Songwriting Campsnél dolgozik. Ilyen nemzetközi dalszerző tábort tartanak közvetlenül a Dalszerző Expo (DEX) után Budapesten. Az expóról részletesen itt lehet olvasni, a honlapja itt található.

Open Source Muzic nevű saját cégének bemutatkozásában az szerepel, hogy ez olyan „menedzsment és tanácsadó cég, amely a maga módján csinálja a dolgokat.” Ez mit jelent – tudna mondani példát arra, amit másként csinál, mint ahogyan az szokásos?

A megközelítésem lényege, hogy holisztikusan tekintek a művészre, szerzőre, vagyis az átfogó képet keresem. A hagyományos megközelítés inkább az, hogy azt keresi a menedzser, hogy a kiadóval mit érhet el, a zeneműkiadóval hogyan dolgozzon, az ügynökség mit nyújthat számára stb.; ha van merch megállapodás, brand partnerség, azokat is külön-külön kezelik. Az én megközelítésem ellenben az, hogy mindezeket az embereket megpróbálom egy asztalhoz ültetni, és együtt, mindenki perspektíváját bevonva megbeszélni azt, hogy hogyan lehet egy projektet felépíteni, egy művész pályáját segíteni. Szerintem túl ritkák az ilyen beszélgetések az iparágunkban. A zeneiparban mindenki védi a saját területét, megpróbálja azt elkülöníteni a többiekétől, hogy aztán ott nagyobb kontrollt gyakorolhasson. Szerintem viszont –tekintve a zenei piac és közösség állapotát, a közösségi média hatását, a terjesztés teljes átalakulását stb. – nem igazán engedhetjük ezt meg magunknak, hogy ilyen részletekre feldarabolva tekintsünk egy kreatív tehetség pályájának segítésére. Nem szabad elfelejtenünk, hogy egy alkotó – legyen előadó, szerző vagy producer – emberi lény, rengeteg, sokféle érdeklődéssel és érdekkel. Ebből az következik, hogy sokféle emberrel kell együtt dolgozni. A legfontosabb része a munkámnak éppen az, hogy ezt a sokféle embert hogyan hozom össze.

Azt vettem észre, hogy nem mindenkinek tetszik ez az a fajta megközelítés. Persze elméletben mindenkinek tetszik az ötlet, hogy üljünk le mind egy asztalhoz, de a valóság nem ilyen egyszerű. Attól is sok függ, hogy a világ mely táján történik mindez, hiszen a különböző országokban meglehetősen másképpen működnek a dolgok. Például az Egyesült Államokban még mindig nagyon a rádióra koncentrálnak, Japánban a fizikai eladásokra, az észak-európai országok teljesen elmerült a streamben. Néha nehéz innen kilépve az átfogó képet áttekinteni, és megtervezni a német piacra belépést, vagy mondjuk egy dél-afrikai turnét. Szóval ez komoly kihívást jelent, de ugyanakkor nagyon izgalmas feladat is. Szerintem a mai zeneipar tele van lehetőségekkel és pezsgéssel; ha alkotó vagy, akkor ez most egy nagyon izgalmas időszak.

Ez az optimista hangvétel egészen új, de most már egyre többször azt is lehet olvasni, hogy vezetők arra figyelmeztetnek, hogy nehogy elbízza magát az iparág...

Meg kell azért vallanom, hogy a zeneiparban dolgozó nőként azért előfordul, hogy megcsömörlöm az egésztől. De úgy általában azt gondolom, hogy rendkívül sok a lehetőség, csak okosan kell eljárnunk, hogy ezt ki tudjuk használni. A zeneipar azért nem mindig jó ebben, nem mindig tudta jól kezelni a változásokat. Ami érthető is, hiszen a változás lehet ijesztő, kihívást jelent: nem tudod, hogy mi fog történni...  Számomra ez a kihívás felvillanyozó, de értem, hogy mások ezt másként élik meg. Az biztos, hogy lépést kell tartanunk a fogyasztók ízlésével, szokásaival, és ráadásul gyorsabban kell alkalmazkodnunk, mint ahogy korábban sikerült.

Az egyik terület, amit sokak szerint hátrányosan érintenek a változások, éppen a szerzőké, akiknek a bevételei csökkentek, miközben az előadók számára a legfőbb bevételi forrás a turnézás lett.

Ez igaz, de azt hozzá kell tenni, hogy az élőzene nagyon jövedelmező terület, és ahogy nő a turnézó előadók száma, úgy a jogdíjak is emelkednek. Mostanában azt is egyre többször látjuk, hogy a szerzők egy darabig csak dalokat írnak, aztán előadók is lesznek: ők akarják megjelentetni a dalaikat, nagyobb kontrollt szeretnének maguknak.

Ezen túlmenően azt kell kiemelni, hogy a dalszerzők – csakúgy, mint az előadók – brandek. Másként kellene önmagukra gondolniuk, meg kell nézniük, hogy milyen egyéb lehetőségeik vannak. Ha egy niche műfajban, korlátozott régióban dolgozó dalszerző vagy, akinek a dalait mondjuk három-négy előadó énekli, akkor gondold végig, hogy még mit szeretnél emellett csinálni: könyvet írni, vagy tanítani? Írnál dalokat reklámokhoz? Ez utóbbi egyre izgalmasabb terület, és egyre több a lehetőség. A brandek egyre inkább nemcsak előadókkal dolgoznak, hanem szerzőkkel is, akik a sajátos igényeikre szabott zenéket írnak. Ráadásul a brandek egyre inkább egy-egy „életstílust” képviselnek, és nem pusztán termékek eladóiként tekintenek magukra. Emiatt megpróbálják egyre mélyebben megérteni, hogyan tudnak a fogyasztókkal érzelmi kapcsolatot kialakítani, és nyilvánvalóan a zene ebben az egyik legfontosabb tényező.

Akárhogy is változik a zeneipar, a lényeg mindig megmarad, és mindig szükség lesz tehetséges dalszerzőkre, és olyanokra, akik előadják ezeket a dalokra.

Dolgozott major kiadóknál Nagy-Britanniában, és a Sebastian Ingrosso alapította Refune Music kiadónál. Hogyan jellemezné röviden a pályáját?

Amikor elkezdtem dolgozni a zeneiparban, az A&R terület izgatott a legjobban. De az állásinterjúkon mindig azt mondták, hogy nőként nincs semmi esélyem. Aztán Don Passman All You Need to Know About the Music Business című könyvének elolvasása után azt gondoltam: miért ne foglalkozhatnék szórakoztatóipari joggal? Az EMI-nál kezdtem, ahol a főnököm nagyon támogató volt, így igaz, hogy ügyvédként indultam, de sok minden mást is kipróbálhattam. Részt vettem különféle merch és direct to consumer cégek felvásárlásában, 360 fokos szerződések kidolgozásában – és így, mivel egy major kiadón belül és azon kívül is nagyon sok emberrel dolgoztam együtt, átfogó képet kaptam a zeneipar működéséről.

Aztán egy ideig a Universalnál voltam, és miután dolgoztam a Swedish House Mafiával egy projekten, Sebastian Ingrosso megkért, hogy költözzek Svédországba és vezessem a Refune Musicot, ami egy menedzsment céget, lemezkiadót és zeneműkiadót is magába foglalt. Az volt a feladatom, hogy fejlesszem az üzletet, és jobban bevezessem a nemzetközi piacra. Nagyszerű feladat volt ez, új kihívás egy új országban, úgyhogy nagyon élveztem, és büszke vagyok arra, amit elértünk. Fejlesztettük a menedzsment részleget, nagyszerű csapatot építettünk, sokszínűbbé tettük a katalógust. Leszerződtettünk például egy nagy hatású svéd női rappert, Silvana Imamot, aki elég érdekesen mutatott a house legnagyobb nevei mellett. Vagy ott volt Salvatore Ganacci, aki az elektronikus zenén belül amolyan Diplo módjára lebontja a műfaji határokat. Fiatal művészeket is elindítottunk a pályán. Én magam is sokat tanultam abból, amit ott csináltam. Aztán megszületett a kislányom, és egy kicsit ki akartam lépni mindebből. Ma pedig teljes állásban a menedzsment cégemet vezetem, és persze ott van a Songwriting Camps.

Ahhoz képest, ahogy az elején elutasították, hogy látja, azóta változott, vagy változóban van a nőkkel szembeni attitűd a zeneiparban?

Svédország sokkal nyitottabb ezen a téren, itt a férfiak és a nők gyakran ugyanolyan részt vállalnak például a szülői feladatokból, és mindketten sok szabadságot kapnak a gyerekük születése után. Ez komoly hatással van arra, ahogy a cégek működnek, hiszen nem kell attól félniük, hogy a nőket „elveszítik” a szülés után. A svédek emellett nagyon nyitottak arra, hogy sokféle emberrel működjenek együtt. Persze még nagyon sok munka van hátra ezen a téren, elég, ha megnézzük, hogy a svéd lapokban mennyi szexuális zaklatási ügy került elő az elmúlt hónapokban. De a nők összefogtak, hogy igazi változást érjenek el. (Lásd ezt a nyílt levelet – a szerk.)

Ugyanakkor az igazi átalakuláshoz nyilvánvalóan szükség van a férfiakra is, hiszen jelenleg általában ők vezetik a cégeket, ők a „kapuőrök”. A férfiaknak és nőknek meg kell találniuk, hogyan tudnak jobban együtt dolgozni, támogatni egymást. De itt nem csak a nemek kérdéséről van szó, hiszen ott van például a menekültválság is. A kérdés az, hogyan fogadjuk azokat, akik különböznek tőlünk, legyenek akár férfiak, akár nők, vagy más kultúra szülöttei?  Szerintem kreatív iparágként az a feladatunk,  hogy az élen járjunk az elfogadásban. Hiszen a termékünk, a zene érdekes, izgalmas, megragadja az embereket, és így különleges pozícióban vagyunk, utat mutathatunk.

A közös dalszerzésről fog előadást tartani a Dalszerző Expón, amiről sok szó esik manapság – miközben persze egyáltalán nem egy új jelenség. Mi az, ami ma újdonság ezen a területen, ha van egyáltalán?

Az tényleg igaz, hogy ez egyáltalán nem új dolog, mi több, az együttműködés valószínűleg a zenealkotás egyik lényegi összetevője a kezdetek óta. Ami megváltozott, az az, hogy a technológia megkönnyíti, hogy olyanokkal dolgozz, akik nem ugyanott élnek, ahol te. Együtt zenélhetsz mondjuk Nigériában, Szingapúrban vagy Venezuelában élő emberekkel. Szerintem ez nagyon izgalmas dolog, mert rendkívül sok új lehetőséget nyit meg, új stílusokban lehet próbálkozni, az ember kiléphet a megszokott keretei közül. Szerencsés esetben az is összejöhet, hogy olyasvalakivel dolgozz, akinek a zenéjét régóta szereted, de sosem találkoztatok, mondjuk mert olyan helyen él, ahová nincs módod elutazni. Szóval az internet a kreativitás új világát nyitotta meg. A közös dalszerzés maga nem új, de a lehetőségei határozottan bővültek.

Viszont azt, hogy egyes slágereknek gyakran 5-6 vagy még több szerzője van, sokan kritizálják. Mintha ez azzal járna együtt, hogy az eredmény amolyan „ipari termék” lesz, nem egy „belsőből jövő” dal.

Szerintem minden attól függ, hogy milyen zenét szeretnél csinálni, mit szeretnél elérni. Vannak olyan valóban kommerciális zenék, amiknek nagyon sok szerzője van. De nézd meg például a Mumford & Sons zenekart, akik nemrég afrikai zenészekkel készítettek egy EP-t. Szóval nem gondolom, hogy rosszabb, ha sok szerzője van egy zenének, csak annyit, hogy ez más, mint ha egy vagy kettő. Mindkét megközelítés gazdagítja a zeneipart. Én magam például rengetegféle zenét hallgatok, kommerciálisat és undergroundot is, és mindkettőnek meg kell, hogy legyen a helye. Nincs rosszabb, mint ha valaki, aki a zeneiparban dolgozik, sznob módon áll a zenéhez. Mint az élet oly sok más területén, itt is igaz az, hogy jobb lenne, hogy ha nem tetszik valami, akkor a kritizálása helyett egyszerűen elfogadnánk, hogy ilyen is van, csak mi nem hallgatjuk. A zene végső soron nagyon szubjektív dolog, és soha nem lesz olyan dal, ami mindenkinek tetszik, vagy egy olyan dalszerzési módszer, ami mindenkinek megfelel. Arról nem is beszélve, hogy manapság nagyon sok rajongó nem is tudja, hogy ki írta a zenét.

Az olyan szupersztárok miatt, akik másoknak is írnak dalokat, mint például Ed Sheeran, ez talán változni látszik, nem?

Valóban, ő ráadásul egy nagyon termékeny dalszerző. Azt hiszem, azért lehet, hogy így kitűnik a többiek közül, mert ő hangszeren is játszik. Sokan úgy vannak ezzel, hogy ha valaki „csak” énekel (ha az ének a hangszere), akkor nem merül fel bennük, hogy egyben dalszerző is lehet – míg ha látják, hogy gitár van a kezében vagy zongoránál ül, akkor jobban elfogadják zeneszerzőként is. De ez már változóban van azért: a technológia azt is átalakította, ahogy az emberek dalokat írnak, zenélni tanulnak – a számítógép egyre sokoldalúbb hangszer lesz.

Vannak olyan technikák, fogások, amik segítenek beindítani a kreatív munkát olyan szerzők között, akik korábban nem dolgoztak együtt, mondjuk mint a dalszerző táborban?

A mi dalszerző táborunk attól különleges, hogy semmilyen üzleti célja nincsen, nincsenek briefek, sőt, még az sem elvárásunk, hogy kész számok szülessenek. De ettől függetlenül is, bármilyen dalszerző táborban fontos az a hozzáállás, hogy nyitottan menjél oda, állj készen arra, hogy valami újat kipróbálj, kilépj a komfortzónádból, kísérletezz – így veszed majd a legtöbb hasznát. Mindenki a maga sajátos nézőpontját, ötleteit hozza, és aki nyitott, az ebből nagyon sokat tanulhat, főleg a fiatalabb szerzők. A profik számára, akik már évek óta aktívak, talán az a leghasznosabb hozzáállás, ha megpróbálnak egy kicsit hátrébb vonulni, és bár megvolna hozzá a képességük, nem veszik át az irányítást, hanem odafigyelnek arra, hogy mások mit tesznek hozzá a munkához. Az is fontos, hogy a résztvevők felkészülten érkezzenek, legyenek ötleteik a számítógépen, jegyzetfüzetükben vagy a telefonjukon, úgyhogy ha nem pattan ki az első pillanatban a kreatív szikra a csoportból, akkor legyen mi alapján elindulni.

A Songwriting Camps oldala szerint ön a „talent manager” a szervezetben. Ez mit jelent pontosan?

Ezt nagyjából az A&R szerepének lehet megfeleltetni. Az én feladatom, hogy megtaláljam azokat a nagyszerű, kreatív tehetségeket, akik aztán részt vesznek a táborainkban, és megcsináljam a beosztásokat, amik szerint 3-4 fős csoportokban együtt fognak dolgozni. Ezt az egész folyamatot én felügyelem, ami néha könnyebb, néha nehezebb feladat. Vannak célkitűzéseink a nemek és a kisebbségek kellő arányú reprezentációjára vonatkozóan, tehát például a résztvevők között 50-50%-ban vannak a férfiak és a nők, és megpróbáljuk azt is elérni, hogy a női producerek aránya is legyen 50% – mielőtt elkezdtem dolgozni ennek a megvalósításán, nem is gondoltam, hogy ez utóbbit ilyen nehéz lesz elérni, mert nincsen elegendő számú nő ezen a pályán.

Továbbá feladatom az is, hogy segítsem a Songwriting Camps szervezetének fejlesztését. Jövőre például elkezdünk egy mentorprogramot női producerek, hangmérnökök és dalszerzők számára; oktatási platformot, workshopokat, kapcsolatépítő eseményeket is indítunk. Kis szervezet vagyunk, úgyhogy az egyes emberek feladatkörei elég tágak. De nagyon kreatív munka ez; a lényege az, hogy megtaláljam a megfelelő embereket, és megtegyek mindent, hogy jó élmény legyen számukra a tábor.

A Dalszerző Expo honlapja itt található, a Facebook esemény itt van.

Rónai András