Circle: Terminal (lemezkritika)

A finn Circle az egyik legkiszámíthatatlanabb zenekar. Tudod, hogy mi jön a lemezen, de aztán mégse. 

Kiadó: Southern Lord

Megjelenés: 2017. szeptember

Stílus: spacekraut-rockmetal

Kulcsdal: Rakkauta Al Dente

A finn Circle-nél sose lehet tudni, mit csinál legközelebb. Rifforgia, poszt-hard rock, pszeudo-AOR, zajos minimálfolk, speedkraut (!), netán minden idők legjobb improv-ambient lemeze (Miljard). Vagy hogy kölcsönadják a nevüket egy évre egy death metal zenekarnak. A majdnem konstans csak az önmagába forduló riff iránti rajongás. Messziről nézve viccnek tűnhet, de nem az, sőt; süt belőle a szeretet. „A Circle nagyon meta módon működik, de szerencsére legtöbbször nem jön össze, hogy posztmodernek legyünk, mert az baromi unalmas lenne” – mondták a Wire-nek.

A Southern Lord kiadóval „kedvesek akartak lenni”, úgyhogy egy hozzájuk képest szabályos lemezt adtak nekik. A klasszikus hard rocktól az operás metálig, a dühös punktól a Stoogest idéző garázsrockig járnak végig stílusokat. De azért nem bírják ki, hogy a monumentális nyitódalba ne rakjanak egy hosszú, álmodozós kitérőt, vagy hogy ne játsszák el kétszer annyiszor a riffet, amibe belezúgtak, mint ahányszor az „szabályos” lenne. Vagy hogy a szinti a kisegítő, megtámasztó szerepében ne rakoncátlankodjon kicsit. Vagy hogy a záró Sick Childban ne varázsoljanak zsongító zümmögést egy tökös rockriffből.

A Terminal messze nincs a legizgalmasabb, legújítóbb Circle-lemezek között (noha ennek a legszebb a borítója). Elsőre a Circle-katalógushoz képest nem eléggé, egy normális rocklemezhez meg túlzottan lökött. Aztán rájön az ember, hogy: mégis mit csináljon egy zenekar, aminél soha nem lehet tudni, mit csinál legközelebb

8/10

Rónai András

a lemez: 

a zenekar élőben: