Nyugodtan szólhatott volna a rádióban – Mana Mana-premier

2017.09.08. 12:49, RRRecorder

best_of_mana_mana_radio.jpg

Electro-pop, electro-swing, nu jazz és ilyesmik: csupa, legalábbis elvben rádióbarát zene hallható a Mana Mana válogatásán, amit a Recorder mutat most be.

A szeptember 9-én tartott nagy magyar zenei vásárra, az Independent Label Fairre (Facebook-esemény) készülve bemutattunk már techno-house-tmutáns diszkót és underground elektronikát; sorozatunk végén pedig egy igazi rádióbarát premier következik. Annyira, hogy pont ez a koncepciója. A 2012-ben indult, Savages és Suefo által vezetett Mana Mana kiadó – amelynek részletes bemutatkozása itt olvasható a Recorderen – saját katalógusából, illetve a Chameleon Recordstól „megörökölt” felvételekből szedett össze 16-ot a Best Of Mana Mana Radio című összeállításra.

Mint írják: „Legújabb válogatásunk koncepciója nem túl bonyolult, egyszerűen összegyűjtöttük korábbi kiadványainkról az általunk leginkább rádióbarátnak vélt felvételeket. Eklektikában utazó kiadóként a felhozatal most is elég vegyes. Van itt electro-swing a Budapest Burlesque, Judie Jay és Ordiman tolmácsolásában, bólogatós és melankolikus nu jazz a nyíregyházi Zero Gravitytől és a pécsi Singas Projecttől, electro-pop a Quantum Cowboystól és a MOX-Tribe-tól, de még egy eddig kiadatlan jazzy-bossa is a Vono Boxtól. A 16 szám közös nevezője a 3-4 perc körüli rádió kompatibilis hossz, a kidolgozottság és a minőség. Bármelyik is csendülne fel kedvenc rádiónkban, mi biztosan nem tekernénk másik csatornára.”

A MÁSFÉL LEMEZEIT IS A MANA MANA ADTA KI ÚJRA. ITT VAN MIND!

Az persze más kérdés, hogy a rádiók ténylegesen mennyit játszották ezeket a számokat; vagy tágabban mennyire van nehezebb dolguk általában a független kiadóknak, ha egy (szerintük legalábbis) rádióbarát dalt a rádiókhoz el akarnak juttatni.  Minden bizonnyal ez is szóba kerül majd az Independent Label Fair ún. szakmázós részében.


A Mana Mana válogatása egyébként első körben a Bandcampen exkluzív megjelenés, két hét múlva viszont minden más digitális platformon elérhető lesz majd. A kiadó megtalálható a FacebookonBandcampen, YouTube-onMixcloudon és honlapjuk is van.

https://recorder.blog.hu/2017/09/08/nyugodtan_szolhatott_volna_a_radioban_mana_mana-premier
Nyugodtan szólhatott volna a rádióban – Mana Mana-premier
süti beállítások módosítása