A Smashing Pumpkins vezére októberben osztja meg a világgal új szólólemezét, mégpedig saját teljes neve alatt, mert Billy Corgan. A Rick Rubin produceri bevonásával készült albumról elsőként egy zongorás ballada hallható.SPOILER: nem lesz szó pankrációról, macskákról, teázóban hangverselésről, sem az egomán és excentrikus zenész egyéb őrületeiről, aki ezekre kíváncsi, ne is olvasson tovább.
Billy Corgan tavaly nyáron adta hírül, hogy felvette az új szólólemezét, amely majdnem teljesen kész, nem sokkal később azt is elárulta, hogy az anyag producere Rick Rubin volt. A dalokat bő két hét alatt rögzítették Kaliforniában, az albumról szóló friss közlemény szerint Corgan az énekre és gitárra megírt nyers dalverziókat átadta Rubinnak, hogy gyakorlatilag csináljon velük, amit akar, de összességében "kevés díszítést" igényeltek. Az október 13-án érkező Ogilala lesz Corgan második szólóalbuma (a 2005-ös TheFutureEmbrace után), egyben az első, amit teljes nevével jegyez. Íme az első beharangozó dal, a mindössze zongorára és vonósokra hangszerelt Aeronaut:
alább pedig William Patrick Corgan lemezének dallistája és a jó ízlés határát erősen súroló borítója, mely borítékolhatóan kicsapja a biztosítékot az őslakos amerikaiaknál:
01. Zowie
02. Processional
03. The Spaniards
04. Aeronaut
05. The Long Goodbye
06. Half-Life of an Autodidact
07. Amarinthe
08. Antietam
09. Mandaryne
10. Shiloh
11. Archer