Lemezpremier! B The First: The Rooster

2017.08.17. 15:00, rerecorder

b_the_first.jpg

Pély Barna az elmúlt években a B The First nevű bluesos, funkos powerrocktriójára koncentrál. A 2011-ben egy szigetes Prince-koncert hatására alakult zenekar már a negyedik lemezénél tart, a The Rooster című, előzőeknél is keményebb, rockosabb, ezúttal némileg a blues felé jobban elhajló anyag itt és most debütál és Deezer prestreamben augusztus 17-20-a között csak a Recorderen hallgatható.

PÉLY BARNA AZ ELŐZŐ, 2015-ÖS FESTIVALPOSITIVE CÍMŰ LEMEZ IDEJÉN MESÉLT ZENEI HATÁSAIRÓL, KEDVENC ALBUMAIRÓL.

b_the_first_rooster.jpgA trióban basszusgitáron továbbra is Péterfi Attila, dobon pedig Kottler Ákos zenél. A kínai naptár szerint 2017. a kakas (azaz a lemezcímet adó rooster) éve. Pély Barna azonban ezenfelül másra is utal a címmel, hiszen erősen kötődik az észak-amerikai folkműfajokhoz és még inkább a blues-hoz. „Az USA déli államaiban, ahol a blues született, a kakasok több városban is szabadon járkálnak az utcán, és bármelyik udvarba bekeveredhetnek, hogy a tyúkokat hajkurásszák. Ezen a lemezen leginkább ez a szabadság, és zenei hagyományőrzés elevenedik meg”  – mesélte Pély Barna a lemezről. A hanganyag nagyjából másfél évig készült: „nagyon jó érzés volt a hosszú munkafolyamat után meghallgatni a kész dalokat! Az, hogy ez a lemez úgy szólal meg, ahogy elképzeltem, amikor megírtam, azt Atinak, Ákinak és hangmérnökünknek, Dexnek is köszönhetem” – mondta a munkáról Barna.

Az alapvetően bluesrock hangvételű lemez örömet okozhat a klasszikus pszichedelikus rock, illetve a modern bluesrock kedvelőinek is, sőt, slágeres funkrockos dalok is szerepelnek rajta. „Remek időtöltés lehet az album meghallgatása egy Gary Clark Jr.- és egy Led Zeppelin-lemez között! Próbáljátok ki!”

The Rooster a B The Firsttől: 


B The First Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2017/08/17/lemezpremier_b_the_first_the_rooster
Lemezpremier! B The First: The Rooster
süti beállítások módosítása