Nem, szó sincs új lemezről, a hiphopveterán zeneipari mogul a róla és üzlettársáról Jimmy Iovine-ról készült dokumentumfilm sorozatban lőtt el egy eddig nem hallott dalt.
A hosszú évekig gyúrt, soha be nem fejezett Detox album helyett, az N.W.A történetét feldolgozó játékfilmtől megihletve Dr. Dre egy önmitologizáló lemezt adott ki 2015-ben. A Compton egyúttal - elvileg - a búcsúlemeze is, ami persze nem jelenti azt, hogy teljesen hátat fordított a zenének, producerként továbbra is aktív (állítólag jelenleg Eminem következő albumán dolgozik). A most kiszivárgott dalról ugyan nem tudjuk, mikor született, de eddig még nem hallottuk, ebben az értelemben mindenképpen új. A Gunfire hivatalosan nem jelenik meg, az HBO saját gyártású dokumentumfim sorozatának nyitó epizódja végén volt a "premiere". A négyrészes The Defiant Ones Dre és üzleti partnere, Jimmy Iovine egyéni életútját, valamint kettejük munkakapcsolatát mutatja be, három évig készült, rengeteg sztárzenész és zeneipari szereplő megszólaltatásával. (Csak emlékeztetőül: a Beats Electronics alapítói a céget 2014-ben eladták az Apple-nek, ahol az IT-óriás streamingszolgáltatását, az Apple Music-ot irányítják). Ha már egy újabb műsor fényezi a Doktort, hát megdobta egy kiadatlan dallal, a hype-nak is jót tesz, és nekünk is; a fanfárszerű fúvósmotívumokkal és dancehall-hangmintával megtűzdelt Gunfire nem hatalmas durranás, de hozza a Compton színvonalát. Íme tehát az eddig nem hallott Dr. Dre-dal (közzétett részlete):
a miniszéria trailere: