Magyarradar – Wave Twins

2017.06.13. 12:11, rerecorder

img_2761.JPG

A Wave Twins egy remek magyar technoduó, amit Tóth Annamária és Tóth Laura alkot (nem testvérek, egy születésnapi bulin indult el a zenekar sztorija) és zenéik szóltak már a berlini divathéten is. Most pedig majd a hétvégi Ladyfesten fognak szólni, a bedroom producerek ugyanis először lépnek fel nyilvánosan – ismerkedjünk is meg velük hamar!

Megalakulás: 2015.

Honnan: Budapest.

Tagok: Tóth Annamária, Tóth Laura (nincsen specifikusan hangszer, mindenki mindent csinál).

Stílus: Techno, house, experimentális elektronika.

Hatások: Erdők, madarak, víz, 90-es évek, komolyzene, zongora, Aliga, egymás mellett ülés, a világűr, minden, ami трип records (Nina Kraviz labelje), Lobster Theremin, Kink.

Kiadó: Nincs.

wave_twins.jpgTörténet: Mindketten gyerekkorunk óta foglalkozunk zenével. Négy évvel ezelőtt egy közös barátunk születésnapján egymás mellé kerültünk az asztalnál. Zenéről beszélgettünk, majd nem sokkal később éjszakákba nyúló közös szárnybontogatásba kezdtünk. Kezdetben Magnetic Garden néven alkottunk (ez még lightosabb elektronika volt), majd 2015-ben felkérést kaptunk a USE unused magyar divattervező csapattól, hogy zenét írjunk a berlini bemutatójukhoz. Ekkor kezdtünk a techno irányába mozogni, a stílusbeli irányváltásunkhoz új nevet is szerettünk volna, így született meg a Wave Twins. Ugyanebben az évben az őszi budapesti bemutatójukhoz is mi szerezhettünk zenét.

Megjelenések: https://soundcloud.com/wave-twins

Küldetés: Jó zenét csinálni.

Jövőkép: Játszani a Panorama Barban, szintikkel teli stúdióban alkotni, még több fellépés.

Mellékprojektek: https://soundcloud.com/laumusikk, https://soundcloud.com/annamari-toth

Szexepil: Beleérzőképesség.

Legnagyobb eredmény: Berlinben játszották a zenénket: 


a Wave Twins most szombaton, június 17-én a Ladyfest első napján lép fel a Gólyában, Facebook-eseményoldal


Wave Twins Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2017/06/13/magyarradar_wave_twins
Magyarradar – Wave Twins
süti beállítások módosítása