Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tudatalatti vágyaival néz szembe Torres

2017.06.10. 18:15, Frontrecorder

torres_4.jpg

A 2010-es években feltűnt amerikai dalszerző-énekesnők egyik legjobbja, Torres a meggyőző 2013-as debütálás, majd a kiemelkedő 2015-ös második album után várhatóan újabb két év elteltével, idén jelentkezik harmadik stúdiólemezével, mi legalábbis bízunk benne, hogy ennek előfutára a most közzétett új dala, melyhez érzéki vágyakkal kísértő klip készült.

A georgia-i születésű, Brooklynban élő Torres (Mackenzie Scott) legutóbbi albuma egyöntetűen pozitív kritikai visszhangra talált (a Recorder 2015 legjobb albumai közé is beválasztozza), ő maga pedig új otthonra, a nagynevű 4AD kiadónál. Itteni első megjelenése a jellegzetes gitárjátékát ketyegős ritmusú minimalista szintipopba ágyazó Skim, amely Torres szerint tudatunk és a tudatalattink legsötétebb zugainak feltárásáról szól, úgy véli ugyanis, hogy nincs rosszabb annál, ha nem vagyunk tisztában azzaz, mit rejt a saját fejünk. Az önfeltáró-önszembesítő szövegű, megszólalásában ugyancsak konfrontatív dal klipje alapján Torres tudatalattija tele van elfojott vágyakkal, ő pedig hagyja, hogy rátörjenek. A házbelsőbe (Torres tudatalattija) helyezett kisfilm sokban hasonlít Mitski Your Best American Girl videójára, nem véletlenól: ugyanaz az Ashley Connor rendezte.

Címkék: torres korhatáros 18+
https://recorder.blog.hu/2017/06/10/tudatalatti_vagyaival_nez_szembe_torres
Tudatalatti vágyaival néz szembe Torres
süti beállítások módosítása