Perfume Genius: No Shape (lemezkritika)

2017-ben eddig kevés igazán markáns, kompakt és meglepő lemez született. Perfume Genius negyedik albuma ilyen.

Kiadó: Matador / Bertus

Megjelenés: 2017. május

Stílus: artpop

Kulcsdal: Sides (featuring Weyes Blood)

Perfume Genius dalai, lemezei mindig is arról szóltak, hogy a dalszerző kiénekelje magából szorongását, elűzze démonait és haladjon az önelfogadás rögös útján. Tiszta szerencse, hogy ezt végigkövethettük, követhetjük, mert az eddigi három LP mind rendkívül érdekfeszítő és kimagasló volt. A 2010-es debütálás – mint címe (Learning) is mutatja – a tanulás időszaka (önismeret és dalszerzés is), egy ösztönös tehetségű szerző felbukkanása. A 2012-es Put Your Back N 2 It már univerzálisabb kérdéseket, univerzálisabb hangnemben tárgyalt, letisztultabb, egyszerűbb, mégis magabiztosan nagyszabású hatású album lett. A 2014-es Too Bright címével ellentétben nem volt túl fényes, az út legfájdalmasabb, legmélyebb, szükséges fejezetét dokumentálta, immár a csupasz zongorázásnál jóval változatosabb hangszereléssel. A No Shape ezek után könnyebb, könnyebbültebb kéne, hogy legyen – és az is. Perfume Genius hallhatóan elűzte, vagy legalábbis uralja legtöbb démonját (a személyes, megvalló hangnemű dalok között azért van, amelyik alvászavarról, félelmekről szól), felszabadultabb a hangnem, reményt keltő a tónus („a dolgok soha nem fognak igazán megváltozni az agyamban, vagy legalábbis nem olyan gyorsan, mint azt szeretném” – mondja erről). Ezzel valószínűsíthető összefüggésben a dalok spektruma is kiszélesedett, a lemez az előzőnél is jóval változatosabb és az énekes az anyagon is határozottan átszűrődve, kihívásként keresi zenei határait. Van itt letisztultság és bombasztikusság között mozgó dal, vadul hangszerelt artpop, éteri kamarapop, experimentális minimalizmus, vonóstétel, 80s hangszínekkel játszó artrock, felemelő zárlat (a nyolc éve partnerének számító Alanhez szóló Alan a legoptimistább kicsengésű is egyben). Stílusérzéke azonban végig a helyén van, így csapongás helyett végtelenül izgalmas az eddigi félórás albumhosszokat negyvenöt percesre kitágító utazás, ráadásul zenészként is magabiztosan uralja a keretet. Tulajdonképpen eddig is a kétezertízes évekbeli kortárs dalszerzők élmezőnyéhez tartozott Perfume Genius, de eddigi legjobb albumával most végképp megerősíti ezt, a No Shape az év lemezei listák alakzatába nagyon is bele fog passzolni.

9/10

Dömötör Endre

a lemez: