Újrakiadás! Másfél: Viperagarzon + Katasztrófamámor

2017.05.31. 11:00, rerecorder

katasztrofamamor-bandshot.jpg

A 2012 óta hibernált állapotban létező Másfél a magyar zenei élet, a kilencvenes-kétezres évek egyik legegyedibb és jelentősebb formációja, amelynek életműve digitálisan (értsd: online, letölthető formátumokban) eddig hivatalosan elérhetetlen volt. A Mana Mana Records azonban vállalkozott az értékmentésre, felvételgondozásra és a hazai viszonyok között ritkaságnak számító remaszterelt újrakiadás formájában jelenteti meg a Másfél életművét, először a két első, legendás lemez (az 1993-as Mese és az 1994-es Kínai nátha) anyaga jött ki áprilisban, most, május utolsó napján pedig itt van újramaszterelve a két, kilencvenes évekbeli csúcslemez, az 1996-os Viperagarzon és az 1998-as Katasztrófamámor.

A nyolcvanas évek legvégén létrejött, a kilencvenes évek elején koncertezni kezdett Másfél sajátos megszólalást képviselt a korszak zenei életében, instrumentális, nagyon sok mindent mixelő magatartása gyorsan kiemelte az eredetileg ötfős, kétbasszusgitáros formációt a korabeli alternatív színtér megszólalásából. Az alternatív rock instrumentális változata mellett eleinte funkrock-, posztpunk-, pszichedelikus rock- és acid jazz-hatások jellemezték (Ozric Tentacles, Primus, Kong), a világban ekkoriban bontakozó posztrock sem lenne távoli analógia velük kapcsolatban, főleg, hogy idővel egyre több elektronika, jungle- és drum'n'bass-ritmusok szűrődtek be dinamikus váltásokra és az egyedüli alapító tagként mindvégig másfeles Lukács Levente szaggatott szaxofonjátékára erősen építő dalaikba. A zenekar jól táncolható, sodró groove-os zenéje hamar népszerű lett, eleinte az FMK-ban és a Tilos az Á-bn léptek fel a leggyakrabban (sokszor a hasonlóan instrumentális Korai Öröm társaságában), kvadrofon hangzású koncertekkel is kísérleteztek, külföldön is nagy sikerrel turnéztak, sőt a Sziget nagyszínpadáig is eljutottak.

cover_41182052009.jpgElső lemezanyaguk az 1993-as magánkiadású Mese volt, amit az 1994-ben élőben rögzített Kínai nátha követett, majd az 1996-os Viperagarzonon már Salamon Eszter csellós is közreműködött, aki az 1998-as Katasztrófamámor és a 2000-es Angyaltojás lemezeken is zenélt. Filmzene- (Villamos, 1997), remix- (Rádióbarátnő maxi, 2000, Moni, 2001), és további koncertlemez (Ballast, 2003) is napvilágot látott a 2005-ös En Garde! című utolsó nagylemez előtt. A zenekart mindvégig jellemző egyedi színpadi jelenlét a kilencvenes-kétezres évek legnépszerűbb élő formációi közé jogosítja az együttest, amely 2012-es utolsó koncertje után azt fogalmazta meg, hogy csak akkor lép újra színpadra, ha új műsort állítanak össze. 

A Másfél kazettái, cd-i ma már nagy ritkaságnak számítanak, csak használt állapotban, drágán tudnak gazdát cserélni és (a Ballast című koncertlemezt kivéve) digitálisan (online, hivatalos letöltésként) sem elérhetők. Ennek az áldatlan állapotnak vetett véget a Mana Mana Records, amelynek mindkét alapítója, Kürtössy Nándor Savages és Lakatos Sándor Suefo is nagy rajongója a Másfélnek. Szándékuk találkozott a zenekaréval, hiszen a Másfél meg a megjelent felvételek minőségével nem volt teljesen elégedett. Mindennek eredményeként – számos bürokratikus akadály és gondos, a zenekart is bevonó, Párizs által végzett újramaszterelés után – a Mana Mana kiadja az összes lemezt, a mostaniakkal együtt eddigi négyet a tervek szerint év végig szép sorban követi a többi, amit majd "karácsony környékére" egy válogatás-vinyl koronáz meg.

r-2790151-1301151482_jpeg.jpgA folytatásban tehát itt a második és harmadik stúdiólemez: „harmadik nagylemezük, a Viperagarzon 1996-ban jelent meg a Bahia kiadásában. Amikor ez az anyag kijött, a Másfél már belevágott a quadro koncertezésbe. Egyre több helyen és egyre táguló körben léptek közönség elé, kezdtek a szélesebb nyilvánosság előtt is ismertekké válni. A korongon mindössze hat szám hallható, de azokat 53 hosszú percen át bontogatják. A lemezt záró, monumentális 16 perces Hold című dalban Salamon Eszternek és csellójának feltűnése egy új korszak kezdetét is jelzi a zenekar életében.”

„Az előző anyagon még vendégként feltűnt Salamon Eszter az 1998-as Katasztrófamámoron már a zenekar rendes tagjaként vett részt a munkában. Innentől a cselló és szaxofon szólamok váltogatták egymást a többi zenész által eléjük terített hangszőnyegen. Ez a vérfrissítés nem csak a témák és váltások számát növelte, de egy újabb minőségi ugrást is hozott a bandának. A ritmusszekció is nagyon együtt van ezen a lemezen, a gitárból pedig végig igencsak izgalmas hangok törnek elő.”


Az anyag újramaszterelését az NKA támogatta.

a Viperagarzon című 1996-os lemez újramaszterelt 2017-es kiadása (a kiadó Bandcamp-oldaláról mindenféle formátumban megvásárolható): 


a Katasztrófamámor című 1998-as lemez újramaszterelt 2017-es kiadása (a kiadó Bandcamp-oldaláról mindenféle formátumban megvásárolható):  


Másfél Facebook-oldal
Mana Mana Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2017/05/31/ujrakiadas_masfel_viperagarzon_katasztrofamamor
Újrakiadás! Másfél: Viperagarzon + Katasztrófamámor
süti beállítások módosítása