A matematika és az elektronikus zene kanadai professzora, Dan Snaith jegyzi a FabricLive mixsorozat következő darabját, melyet nem mások számaiból, hanem új saját zenéiből állított össze, a kluborientált oldalát mutató Daphni név alatt.
Snaith fő profilja a 2005 óta - stúdióprojektként és koncertező zenekarként is - működő Caribou, amely utoljára 2014-ben jelentkezett - remek - albummal. A producer 2011-ben hívta életre a táncparkettet célzó Daphni alteregóját, de a 2012-es bemutatkozó album óta csak ritkán villantja fel ezt az oldalát. Most viszont egy egész albumra való Daphni-felvételt szolgál fel - stúdiólemez helyett mixlemezen. Snaith vállalta be az ikonikus londoni klub, a .- tavaly ősszel bezárt, majd idén év elején újranyitott - Fabric több mint másfél évtizede futó mixdorozatának következő részét, amelyhez kizárólag saját zenéket használt fel. A számok többségét ráadásul a mix készítésekor írta, a végeredmény összesen huszonhárom (!) saját szerzeményből és négy editből állt össze (a Vikram című trekk már megjelent 2015-ben). Snaith egyébként örömmel vette a Fabric felkérését, mert az egyik kedvenc klubja, az abszolút exkluzívnak nevezhető mixe viszont nem egyedülálló a széria történetében, előtte már többen (Omar-S, Shackleton, Ricardo Villalobos) szelektáltak csak saját felvételekből. A Daphni-albumnak álcázott FabricLive 93 (vagy fordítva) július 21-én jelenik meg, ízelítőnek íme a kezdő szám: