Hurray For The Riff Raff: The Navigator (lemezkritika)

2017.05.18. 08:59, rerecorder

hftrr-3-credit--sarrah-danziger.jpg

A Puerto Ricó-i származású amerikai dalszerző-énekes, Hurray For The Riff Raff (aki nemrég egy-az-egyben átdolgozta és újraforgatta a Ronettes Be My Baby tévés klipjét) eddigi öt folkos-indiefolkos-blues-os lemezével egyre nagyobb figyelmet váltott ki és kétségtelen, hogy ez a hatodik lesz az eddigi legsikeresebb, hiszen a bevándorlás témáját nagyon ihletetten dolgozza fel rajta.

hurray_for_the_riffraff.jpgKiadó: ATO / [PIAS]

Megjelenés: 2017. március

Stílus: americana, folkrock

Kulcsdal: Rican Beach

A Puerto Ricó-i leszármazott Alynda Segarra a legkorábbi minialbumát nem számítva hatodik lemezét jelentette meg triójával és ez az LP kapta az eddigi legnagyobb figyelmet, alighanem ez az eddigi legjobb is. És ezt előzte meg a leghosszabb szünet két Riff Raff-album között, de a korábbiaknál rockosabb hangszerelésű lemez koncepciójával is kiemelkedik az életműből. A latin-amerikai gyökereket, a generációk óta hordozott „puertoricóiság szégyenét”, a bevándorlás helyzetét, a másodgenerációs emigráns lét állapotát vizsgálja és önmagunk felvállalására, a női kiállás fontosságára, az elnyomókkal szembeni ellenállásra biztat, így a világ bármely pontján érvényes tud lenni. Nagyszerű dalokból álló, erős, fontos lemez.

8.5/10

Dömötör Endre


a lemez: 


a Hungry Ghost klipje: 

https://recorder.blog.hu/2017/05/18/hurray_for_the_riff_raff_the_navigator_lemezkritika
Hurray For The Riff Raff: The Navigator (lemezkritika)
süti beállítások módosítása