Magyarradar és dalpremier! Babarci Bulcsú: Mindig egy lépéssel

Babarci Bulcsú a Recorder által épp a legfrissebb lapszámban Pécs & pop fókusztémával is vizsgált Pécs zenei életének egyik motorja volt az elmúlt bő két évtizedben. A város számos - főleg a helyi színtéren - jelentős zenekarának (sok más mellett: a Gróf Balázzsal a soraiban felálló Gyurmaklubnak, az acid jazzes Spleennek, a Takáts Eszter-féle Pavilonnak, a sok zenészt kitermelő Zagastic-nak, legutóbb a TükeZoo duónak) tagja tavaly óta szólóban dolgozik és munkájának, a hamarosan érkező szóló debütlemeznek itt az első gyümölcse, a szofiszti-akusztikpopos, "így jöttem" típusú Mindig egy lépéssel című dal. Magyarradaros bemutatkozó.

Indulás éve:  1976 (?) 2016 (!).

Tag: Babarci Bulcsú – ének, gitár, kontrabasszus gitár, basszusgitár, ukulele, tangóharmonika, kazoo, furulya, dobprogramok, zene, szöveg és hangszerelés. Mindez így egyelőre csak felvételen, élőben pedig vagy egyszál akusztikus gitárral, vagy a preparált „kontrabész”-szel, aminek két húrja basszusgitárként funkcionál, a maradékkal hozom a harmóniákat.

Stílus: Akusztikus alternatív pop, de ebben benne van a funk, a reggae, a bossa, ami éppen rendelhető az adott dal mondanivalójához. Amúgy meg a dalon, mint üzeneten van a hangsúly, a stílus ilyen szempontból ennek mindig alárendelődik. Műfajilag a singer-songwriter, vagy énekes-dalszerző lenne a legkézenfekvőbb trendi kategória erre, de ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok, mert a kifejezést csak pár éve vélem hallani, pedig tudomásom szerint Tinódi is ezt a műfajt művelte. Megtisztelő lenne a bárd kifejezés, ami hírmondót is jelent és egyfajta hagyományt is továbbít a közösségnek, de erre egyelőre csak törekszem, vagyis igyekszem a különböző stílusok hullámain lovagolva a dalokon keresztül megtalálni a közös nyelvet a közösséggel.

Hatások:  Rengeteg minden. Bár ritkán hallgatok aktívan zenét, de azért sok minden rámragad: kiskamasz koromban történt az első krónikus fertőzés a Beatles-szel, aminek szövődményei ma is diagnosztizálhatók. Később volt, amikor csak blues-t, népzenét és funk-ot hallgattam. Most leginkább az egygitáros dalmondás érdekel, azon belül is kevésbé a zene része, inkább a folyamat, ahogyan a külső ingerek átszűrődnek egy kialakult személyiségen és azon keresztül átszellemülve továbbprojektálódnak a hallgatóságra. Zeneileg mostanában főleg Sting, Paul Simon, KFT, irodalmilag mindenek felett Hamvas Béla, valamint van egy-két progresszív hazai rádióműsor és előadássorozat, amik rendszeresen feltöltenek és irányt adnak, de főleg a saját tapasztalatok, élmények és megvalósulások az utcán történő terepmunka során.

Kiadó: Egység Média.

Történet: Először 2007 körül kezdtem el sok zenekarozós (Gyurmaklub, Spleen, Takáts Eszter és a Pavilon, dZsem, InterMagyar, Zagastic, Golestan) év után egyedül is kiállni közönség elé, majd nyolc évig Restás Gergővel a TükeZoo duóban játszottunk saját dalokat. Amolyan csodabogarak voltunk: szűk, de lelkes rajongótáborral, szegényes, saját magunk tákolta infrastruktúrával, szélesebb körben inkább csak elismertek voltunk, mint ismertek. Aztán változtak a dolgok, Gergőt egy idő után elkezdte ismét érdekelni a gitár – az ütőhangszer rovására –, mellette a dalírás is egyre jobban, amivel kapcsolatban jócskán eltért az elképzelésünk. Így – közös megegyezéssel, ám sokak bánatára – békében, szeretetben különváltunk; ő az Innergarden zenekarban viszi tovább saját történetét, én pedig beálltam az egygitáros dalnokok végtelen sorába.
Az új Babarci Bulcsú nagyjából egy éve bontogatja szárnyait, szóval még elég friss: nem mondanám, hogy meg- vagy kialakult, inkább valami alakulóban van. Az igazság az, hogy jó ideje egy belső folyamaton megyek keresztül, ami eléggé érzékeny a világ változásaira – egyáltalán nem szakmai szempontból kezelem ezt az ügyet, hanem inkább egy egészséges egyensúlykeresésnek tudom be, ami az életem minden területére egyenlő mértékben kihat, így a dalírásra és az előadásra is. Szóval, még mindig valahol a sztori elején járunk.

Megjelenések: Műanyag élet (2017, Egység Média, az NKA támogatásával), hamarosan...

Küldetés: Szorosan összefügg a jövőképpel. Azt hiszem, a feladatom, hogy tudásom szerint – és nem csak a zenében – ezt valósítsam meg, transzparensen, hitelesen.

Jövőkép:  Ahhoz először a múltat és a jelent kell tisztába tennünk, sokkal pontosabban inkább magunkat benne. Elsősorban Magyarországra gondolok, aztán Európára. Valljuk be, egyelőre egyiket se nagyon sikerült még érdemben újrafogalmazni. Eleve nem tudunk európaiak lenni, ha nem tudjuk, mit jelent számunkra a magyarságunk. Túl sok az elfogultság, túl sok az előítélet, a sérelem, a félelem, és főleg sok a zaj. Látjuk, hogy az egész jelenünk olyan, mint egy apokaliptikus Black Friday, mindenki mindenfélét akar, most rögtön, és sajna az eddigi jelszavak bizony elcsúszkálnak egymás hegyén-hátán. Az én jövőképemben az emberek saját erejükből – és nem szlogenek hatására – értékelik át magukban azt, hogy mi a valódi és mi az álságos. Ez nem éppen egy kellemes folyamat, sőt, félelmetes: sokat veszíthetünk önképünkből, lehet, hogy mindent! De ha tiszta szívvel állunk a dogokhoz, talán rájövünk, hogy eddigi önképünk hamis volt, és itt az ideje megismerni, kik is vagyunk valójában, és hol is állunk a világban. Ehhez pedig fontos az őszinte párbeszéd a szekértáborok közti mezsgyéken. És majd, ha megismerjük egymást, talán egymásban magunkra ismerünk, akkor lehet, hogy szekértáborokra sem lesz szükség. Sokan vagyunk így, csak mondom, még elnyom minket a zaj, de idővel remélem, hogy meghalljuk és meg is találjuk egymást.

Mellékprojektek: Sok évig több zenekarban is játszottam: ez a hangszeres missziós több lábon állás nagyon sok időmet és energiámat igényelte, még ha sikereket is hozott – egy ideje visszafaragtam a részemet ezekből a projektekből, és inkább az íróasztal és a laptop mögül működöm közre társszerzőként vagy grafikusként. Időnként szerzek zenét bábszínházi produkciókba (Bóbita Bábszínház: Torzonborz a rabló, Torzonborz visszatér), ami hatalmas kaland, mert kiélhetem hangszerelői tapasztalataimat, és be lehet csempészni a „felnőtt” zenét a gyerekdarabokba. Petruska Andrásnak első lemeze óta vagyok szövegíró társa, ez a kapcsolat mindkettőnket inspirál zeneileg és szövegírásban is egyaránt.

Szexepil: A tapintatos szívem, aminek dobbanására baráti szeretettel, gyengéden pofozgatom az embereket :) De ennek semmi köze a szexhez.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Nekem most éppen ez a lemez. Egyelőre örülök, hogy nem kell pózolni, és csak hagyom, hogy megszólaljon és másokban is megzengessen valamit. Az új dalokat teszteltem már több helyen az elmúlt év folyamán: többek között Petruska Andrisék Kapunyitó turnéjának meghívott vendégeként, és a Művészetek Völgyében. Az első igazi megmérettetés viszont a szolnoki Tiszavirág Fesztiválon történt – elsősorban saját magam harca dőlt el –, amikor is a fellépésem egybeesett az „éjjellel, ami soha nem érhet véget”: a magyar futballgyőzelemnek örülő emberekkel kellett elfogadtatnom, hogy itt most nem kívánságműsor lesz, hanem komoly mondanivaló. Nehéz belső munka volt – nem dühből vagy megadásból, hanem a saját kiállásommal hangulatot csinálni –, de végül sikerült.

A szerzőt természetesen megkérdeztük az új dalról is: „noha nem ezt tartom a legerősebb dalnak a lemezen, mindenképp fontos szerepe van. Egyrészt talán, mert egyszerűségében, közérthetőségében ez pendíti meg legtisztábban a közös hangot a hallgatóval. Másrészt, mert ez a dal volt az első igazi lépésem a lemez megírásában, itt történt meg az alkotási folyamatban számomra a nagy áttörés, ami elindította a többi dal megtermékenyülését is. Persze, voltak vázlatok akkor már korábban is készen, viszont itt talált be végre egyfajta költői hang, nevezzük ihletnek. Egy egyszerű, de felemelő érzés, amiben múltbéli visszatérő vegyes élmények és jelenbéli külső ingerek egy pillanatban egyszer csak fedték egymást, ez pedig együtt egy magasabb szintű rálátást adott dolgokra. Ez a dal egy generáció öntudatra ébredéséről szól, ahogy megvívja a harcát a korábbi „nagyokkal”, megtörténik a győzelem, a beavatás, az elismerés, mégis a háttérben ki nem mondott, meg nem fejtett titkok rejlenek, és valahol az egész összkép talmivá válik, elkallódik, megbotlik, kisiklik. Eredetileg játszótéri bandázós élményekből indult a szöveg, dudorászva egy angol népdal, a Game Of Cards lüktetésére, de akkor még nem volt meg a zene. Amikor egyre áttetszőbbé vált a téma, s rájöttem, hogy hasonló folyamatok zajlanak a közéletben is, a politikában, történelemben, elővettem a szovjet himnusz akkordjait és akkor már nem tudtam leszállni róla. Ez másnál kapásból jön, nekem úgy látszik, dalt kell írnom egy-egy felismeréshez.”

A készülő lemezről ezt mesélte Babarci Bulcsú: „Mind a tizenkét dal fogyasztói társadalom-kritikus – vérmérsékletem szerint nem annyira odamondogató, egyelőre inkább csak gyengéden csipkelődő hangon. Már szinte kész is van, csak fazonigazítás történik, s mivel a virtuális terjesztés is fontos, szeretném, ha képileg is összeállna a mondanivaló. Így most minden időm ezeknek kitanulásával megy el, mert egyelőre még nincsen állandó team, sok mindent jóformán magam végzek. Párom, Jezsó Krisztina is rengeteget segít, nagyon kritikus, tanácsokat ad: a dalokat első körben mindig neki mutogattam meg a konyhában, ő így tulajdonképpen múzsa és szinte társszerző is egyben. A lemezt a Zsiráf Szandban vettük fel, Bérczes Ádám producer keze alatt és Bodnár „Bogyó” Péter zenei irányításával, aki a Margaret Island, az ÉSTE és a Lóci Játszik lemezeket is igazgatta mindeközben. Sokat alakított a végső formán, néha visszarántotta a virtuális gyeplőt, máshol meg eleresztette, vagy egy-két meglátással teljesen felborította az eredeti elképzelésemet, amit pár nap alatt újragondoltam, és az adott dal végre tényleg rátalált az „eredeti” formájára. Sokat köszönök Földvári Dórinak, aki egyengetett az énekfelkészülésekben. E téren sosem volt önbizalmam, mindig kifogásolhatónak tartottam a hangom, de mostanra, úgy néz ki, tisztába jöttem képességeimmel. Mai napig adósa vagyok, de ami késik, nem múlik. Összességében izgalmas érzés kerek egy év alatt, sok áldozattal összeállítani valamit, amiről még egyelőre nem is tudom, hogy működik-e, de én hiszek benne, s erre majd a hallgatósággal együtt úgyis közösen fogunk rájönni – legyen a vége sírás, nevetés, vagy ezektől csillogó szemek.”

és akkor Babarci Bulcsú Mindig egy lépéssel című dala, amely itt hallható először - szövegvideóval: 

fotók: Szekeres Balázs (kivétel az első fekete-fehér, ami Grandvolt Endre)

Babarci Bulcsú Facebook-oldala