The Flaming Lips: Oczy Mlody (lemezkritika)

2017.02.16. 13:24, rerecorder

A Flaming Lips az elmúlt éveket őrült tempóban és látszólag folyamatosan kreatív rohamban élte, valójában viszont az elmúlt nyolc évben csak két saját, újdalos hivatalos stúdiólemezt hozott össze, a másodikat néhány hete adta közre. Az előzőt nem szerettük, a mostanit vajon jobban bírjuk?

Kiadó: Bella Union / [PIAS]

Megjelenés: 2017. január

Stílus: melankombient, dreamsychedélia

Kulcsdal: Sunrise (Eyes Of The Young)

Bő harminc éven át nem lehet folyton megújulni, a Flaming Lips-nek ez mégis ment. Több mint harminc éven át nem lehet csak remekműveket kiadni, ez a Flaming Lips-nek sem ment. A 2009-es Embryonic még lezsibbasztotta az agyam, azután – a tízes években – Wayne Coyne zenekara már inkább csak lefárasztott. A folyamatos jelenlét és az őrültebbnél hülyébb projektek (24 órás szám!) ellenére nyolc év alatt ez a második, csak saját dalokat tartalmazó, rendes szólólemez. Nem mintha alapból baj lenne a sok mellékvágánnyal és kevesellném a tényleges matériát. A tényleges matériával van baj – és ezt az összes odakent, kevés ötletből felépült, elmúlt években összehalmozott feldolgozás-, együttműködős lemezek minősége azért már előjelezte (volt Pink Floyd-, The Stone Roses-, The Beatles-lemezeket átdolgozó kiadvány, karácsonyi anyag, kollaboráció sokakkal és Miley Cyrus-szal). A szomorúságot (Coyne szakítását) zenébe öntő 2013-as The Terror nem érintett meg; ahol meg kellett volna, ott sem rázott meg. A friss, szintén leszedált Oczy Mlody még az előzőnél is rosszabb fogadtatásban részesült. Bár nekem meg pont, hogy kicsit jobban tetszik ez az alsó regiszterekben tartott, még ambientesebb, még több szintit, elektronikát, még kevesebb gitárt tartalmazó lemez, értékelem benne a lépéstartás igényét, érzem, hogyan reflektál arra, amiben élünk. Lehetséges viszont, hogy nagyobb szükségünk lenne arra a Flaming Lips-re, amelyik felráz az apátiából.

6/10

Dömötör Endre

a friss lemez:

a How?? latexruhás, seggmutogatós, piromániás klipje: