Tinariwen: Elwan (lemezkritika)

Kezdjük a hetet valami megnyugtatóval! Megnyugtató, hogy a Tinariwen világszerte terjesztett hetedik lemeze is nagyon jó. És a Tinariwen világszerte terjesztett hetedik lemeze nagyon megnyugtató.

Kiadó: Anti-

Megjelenés: 2017. február 10.

Stílus: desert blues

Kulcsdal: Assáwt

A Tinariwen új lemeze – hogy egy Kiss Tibortól kölcsönvett képpel éljek – az otthontalanság otthona. Ahogyan egyébként maga a zenekar is annak a metaforája. A kollektíva egy sivatagi katonai bázison alakult évtizedekkel ezelőtt, működésének kerete jó ideig a sivatag volt, hangulata az utazás. Amióta a mali zenekar politikai okokból emigrációba kényszerült, az utazás és a távollét motívuma még inkább felerősödött munkásságukban: a most megjelent lemez három kontinens helyszínein, stúdióiban készült: Párizs külvárosában, a kaliforniai Mojave sivatagban, a Joshua Tree Nemzeti Parkban, és a marokkói-algériai határvidéken található M'hamed El Ghizlane nevű oázisban. A felvételekbe, ahogy korábbi lemezeiken, ez alkalommal is csatlakoztak a kortárs angolszász rockból ismerős kult- és kulcsfigurák – most mások mellett Kurt Vile és Mark Lanegan. Közös nevező van: a sivatag motívuma és az evokatív gitárzene. Az, amit a lemezhez mellékelt kiadói kommüniké mond, miszerint ez egy road record, amely, az efféle alkotások (lásd még: road movie, pikareszk-regény) természetének megfelelően, nagy kérdésekre keresi a választ, nem PR-bullshit. Az Elwan megindító vágyakozás az otthon iránt, visszatérő kérdések halmaza, kik vagyunk/mik vagyunk/honnan jövünk/hová tartunk?, poétikus, ellenállhatatlan, elragadó, csodaszép lemez, ami tartja a Tinariwen eddigi albumparkjának igen magas szintjét.

9/10

Németh Róbert

a friss album: