Lemeztáska - EU Cannibal

2017.01.29. 19:00, Frontrecorder

eucannibal.jpg

A 2016-os Cool List Hungary első helyezésével nem tudunk vitatkozni, Berényi Bianka tényleg kiemelkedik a hazai Instagram-trenddiktátorok mezőnyéből: erős (idegzetűeknek való) social media-jelenléte mellett EU Cannibal néven viszi szorongáskiadós-vérfagyasztós posztinternet zenei projektjét (készül az új album, már nem az iPadjével, hanem stúdióban), barátjával közösen viszi a Dark Dron ruhamárkát (á, semmi, csak épp pólókat terveznek a Daft Punknak), hamarosan egy magyar filmben forgat, és mindezt úgy, hogy egyébként egy isten háta mögötti észak-olasz farmon él. És még csak húszéves (éppen ma). Na de mit hallgat a legkúlabb magyar fiatal? Akárcsak kortársai, mindent és bármit - különösen, ha az 90s/horror/olasz.

Első zenei emlék

Sex Pistols: God Save The Queen

Első osztályos voltam, a bátyám akkor hetedikes. Sidnek hívták a suliban, a szobánkban Sex Pistols-poszterek voltak, meg firkák a falon, és egyfolytában őket hallgatta, illetve hallgattuk, mivel nem volt más választásom. De imádtam, ahogy bármit, amit akkor a bátyám és a haverjai műveltek. A következő tanévben egyébként kirúgtak minket ebből az iskolából, és másik suliba mentünk együtt.


Kedvenc gyerekdal

A nagy ho-ho-horgász főcímdala és a Paff, a bűvös sárkány.


Kedvenc zene gyerekként

Amire emlékszem, a Soundgardentől a Black Hole Sun és az Oasis-től Don't Look Back In Anger - amikor megkaptam szülinapomra az első discman-em, ezt hallgattam megállás nélkül.


Kedvenc tinédzserkori lázadó zene

Húszéves lettem, szóval még kábé most is tini vagyok. Ilyenből sok van. Korn, Spliknot, Alice In Chains és Nirvana, nyilván, aztán nagyon rákaptam az Insane Clown Posse-ra, és kicsit a bully style-ra, mint a Twiztid.


Zene, ami zenélésre inspirál

Általában filmzenék, azon belül is horrorok a nyolcvanas-kilencvenes évekből. A kedvenc alkotóm John Carpenter.  A legutóbbi kedvencem - zene és mood - a The Keep zenéje


Meghatározó koncertélmény

A legutóbbi az egy Korn-koncert volt Milánóban. Márciusban megint megnézem őket. Persze sajnos túl kicsi voltam, amikor igazán faszák lehettek, de azért most is imádtam őket. Amúgy meg leszarom a koncerteket, mert senki nem csinál már jó zenét, például nincs egy új Jimi Hendrix sem. akik meg élnek és jók, azok túl öregek. Ja, tényleg, voltam Cure-on is nemrég Olaszországban - már ők is jó öregek, de Isten áldja őket.


Kedvenc magyar zene

Óriási mulatós rajongó vagyok. Itt a tánc, a style, az emberek - az egész életemet elcserélném, hogy velük mulassak egy kicsit: 

Erre futni is szoktam:



Szeretem Katona Klárit is, ezt a dalát nagyival énekeljük néha:

Kedvenc filmzene

La leggenda di Kaspar Hauser. A zene, a tánc és Vincent Gallo - véget nem érő after party délben.

Ha magyar film, akkor ez:


Kedvenc olasz lemez

Gam Gam Compilation. Mauro Pilato a LEGKIRÁLYABB 90s DJ. Kazettás rádió van van csak a Jeepünkben, ezt a kazettát elég gyakran rakom be, mióta megtaláltam.


Kedvenc emo lemez

Az emo elég commercial lett és összekeveredett mindennel, nem létezik már. Marilyn Manson fiatalon emo volt, most már nem lehet annak mondani, a Tokio Hotel sem emo, hanem béna. Nekem az emo eleve inkább grunge/alter zene. Ha már depresszív és fasza és original: Sunny Day Real Estate, ők igazán emók nekem. Vagy Somic Youth. És rendben, a Marilyn Manson első albuma első albuma NAGYON JÓ.


Kedvenc mai poplemez

NINCS. Meghallgatok új zenéket, de nem érdekel, és nincs kedvencem. Ezt az ukrán lányt hallgattam legutóbb: 


Kedvenc mai hiphoplemez

Mindenki ugyanazt nyomja, halálosan unalmas az összes új hiphop zene, úgyhogy INSANE CLOWN POSSE az arcotokba!


Kedvenc zene a születésed évéből

1997: Busta Rhymes dalai és videoklipjei szörnyen TOPON vannak:


Kedvenc eurodance/trance lemez

Az X Terror Files kazettákat ismét széthallgatom a kocsiban - horrorfilmzenék trance-esítve. És bárki bármit mond, Gigi D'Agostino a legnagyobb.




Kedvenc hardstyle/gabber lemez


Itt nálunk a faluban még mindig megy a bulikban a Rotterdam Terror Corps. A legkirályabb gabber diszkó egész Olaszországban a Number One - ez a himnusza:


Kedvenc zajzenei lemez

A Furcsa játék az egyik kedvenc filmem, a Naked City csinálta a zenéjét, nekem ez a zajzene - csodalatos!


Kedvenc experimentális zene

Most éppen Elysia Crampton.

Kedvenc trash zene

Soulja Boy?.


Bűnös zenei örömöd

Semmi sem bűn, de házibulikban valószínűleg már félmeztelenül táncolok, amikor ezt rakjuk be:

Ide sorolnám még ezt is:


Dal, amit szerettél, de már nem bírsz meghallgatni

Eiffel 65: Blue


Dal, amit bárcsak te írtál volna

Primus: My Name Is Mud, Public Image Limited: This Is Not A Love Song, Hole: Dying.


Zene, amitől boldog leszel

Bármitől boldog tudok lenni, most épp ezeket hallgatom.

 


Legjobb zene romantikázáshoz

Egy jó Gigi, plusz jó pár sör.


Kedvenc zene szexhez

Uuuhhhffffffffff. Gigi, mint mindenhez. 90s dance.  Zu. Vagy ez, igaz, túl lassú, de nem rossz dal:


Legjobb zene szívfájdalomra

Weezer: Say It Ain't So. Folyton beleszeretek valakibe...


Zene, ami elgondolkodtat

Az Insidious horrorfilm egyik dala - elképesztő! 


Kedvenc zene egyedül, sötétben hallgatni

Salem összes száma.


Kedvenc zene utazáshoz

Általában idegbeteg vagyok utazáskor, ha repülök, ha buszozok, ugyanaz: utálok várni, ácsorogni. Szóval, ha túl vad zenét hallgatnék, még jobban megőrülnék, úgyhogy mostanában ilyenkor a Growlers használ, az összes számukat szeretem.


Kedvenc szombat esti bulizene

Ez a legjobb, akár otthon egyedül is:


Kedvenc vasárnapi chillezős zene

Régi klasszikusok, mint a Human League vagy Culture Club. Három kazettám is van kocsiba hallgatásra 


Kedvenc téli befordulós zene

Nirvana:



vagy ez, haha:


a legutóbbi EU Cannibal-anyag, a Scum című minialbum:

https://recorder.blog.hu/2017/01/29/lemeztaska_eu_cannibal
Lemeztáska - EU Cannibal
süti beállítások módosítása