Ryan Adams tudni akarja, szeretjük-e még

2016.12.07. 16:27, Frontrecorder

ryanadams_1.jpg

A tavalyi Taylor Swift-feldolgozáslemez után újra saját dalokból álló stúdióalbumot ad ki a nyughatatlan és eszementül termékeny amerikai dalszerző-előadó, Ryan Adams. A jövő februárban érkező Prisonerről az első dal máris meghallgatható.

A Taylor Swift-kaland óta (ami után annyi negatív kommentet kapott az énekesnő hírhedten elvakult rajongóitól, hogy megfogadta, soha többet nem vetemedik arra, hogy más előadó teljes lemezét feldolgozza)  Adams nem hallatott magáról, de ez nem jelenti azt, hogy tétlenkedett volna. Épp ellenkezőleg: idén augusztusban egy interjúban elárulta, hogy hatvannál is több dalt írt a következő lemezére, melynek hangzását elmondása szerint olyan hatások alakították, mint Bruce Springsteen, a Smiths, Bruce Hornsby, az AC/DC. a Bachman-Turner Overdrive és az ELO. Ez a felfokozott munkatempó terápiaként is szolgált számára, a dalokban az éppen zajló válását írta ki magából (közel hat év házasság után mentek szét Mandy Moore-ral, a válást hosszú procedúra után végül idén júniusban mondták ki hivatalosan). Adams-re "leírhatatlanul romboló hatással" volt ez az időszak, amely alatt emberfeletti erőfeszítésébe került, hogy ne omoljon össze. A dalokból tizenkettőt választott ki a producerlegenda Don Was zenei irányításával felvett lemezre, amely eredetileg idén novemberben jött volna ki, de átcsúszik jövő év elejére. A közel két és fél évvel a nevét viselő legutóbbi stúdiólemeze után, 2017. február 17-én érkező Prisoner egy drámaian keserű, középtempós americana-rockdallal indul, minden válságba jutott párkapcsolat legfájdalmasabb kérdésével: Do You Still Love Me?

Címkék: ryan adams
https://recorder.blog.hu/2016/12/07/ryan_adams_tudni_akarja_szeretjuk-e_meg
Ryan Adams tudni akarja, szeretjük-e még
süti beállítások módosítása