"Hoztunk is ajándékot, meg nem is" - Linczényi Márk (The KOLIN)-interjú

A KOLIN pályája az indulás óta több restartot és kanyart vett, de most úgy tűnik, újra egyenesbe került, ezt jelzi a nyolc év után, november elején megjelent új album is. Sok minden történt, sok minden változott időközben a zenekarral mind a zenét, mind a hozzáállást illetően; erről az új KOLINról és az új lemezről beszélgettünk Linczényi Márk frontemberrel.

- Nyolc év szünet után jött ki az új lemezetek, amely a Krixkrax címet viseli, ugyanakkor egyáltalán nem összevissza anyag, épp ellenkezőleg: sokkal összerakottabb, mint az első. Minek tudható be ez a fókuszáltság?

- A lemez több mint négy évig készült, és ilyen hosszú munkafolyamatnál ritkán történnek dolgok esetlegesen. Bár tudatosan szerkesztett (mint a világ összes létező lemeze), szerintem mégis benne van ugyanaz a játékosság, vagy ha tetszik, eklektika, ami az első lemezre is jellemző volt. Csak, míg az csapongó, és sok esetben teljesen ösztönös volt, a Krixkrax sokkal egységesebb, az ösztönösséghez pedig más szempontok is beléptek. Nyilván sok tapasztalatot szereztünk az elmúlt nyolc évben, és rengeteg új hatás ért bennünket, de leginkább az változott, ahogyan a zenéről gondolkodunk. Az első lemeznél nem akartunk semmi mást, csak bulizenét csinálni. Meg viccelni. Meg egydimenziós pózokba helyezkedni, meg provokálni. Most ezek már nincsenek. Ahogy az első ősz hajszálak feltűntek a halántékomon, már többre vágyom ennél. Megjelentek a valódi akaratok a zenénkben. Valódi élethelyzetek, valódi reakciók, valódi problémák, amelyek valóban foglalkoztatnak bennünket. Ráadásul ennél a lemeznél a közönség egyáltalán nem volt szempont. Nem őket akartuk kiszolgálni vele, hanem úgy csináltuk meg, ahogy nekünk tetszik. És az eddigi visszajelzések alapján a közönségnek is pont ezért tetszik. 

- Mi volt a fő inspirációforrás a Krixkrax írásakor?

- A témák szempontjából a személyes élményeim. És nem csak pozitív élmények, hanem csalódások, kérdések, kétségek ugyanúgy. Sokszor egészen profán megközelítésben a zenekarral betöltött szerepünkről is szólnak a számok, sokszor elvont érzésekkel foglalkoznak, de mindenképpen személyes ihletésűek a számok. A hangzást pedig a témákon kívül az együtt játszás inspirálta, illetve a hangszerek természetessége. Amennyire elhajlottunk a szintetizátorok felé, és inkább gépzenei trendekre reagáltunk az első lemezzel, annyira az élő zenei terek jelennek meg ezen az albumon. Csak élő zongorát használtunk, a dobokat egy barlangban vettük fel, az énekeket különböző folyosókon és lépcsőházakban, rengeteg élő perkát használtunk, és a gitárok hangzásával is nagyon sokat kísérleteztünk. Szerettük volna pontosan azokat az érzéseket megfogalmazni a zenében is, mint a szövegben, és ehhez sokszor egyedi felvételtechnikára volt szükségünk. Volt olyan, hogy hátulról énekeltem a mikrofonba egy zengő folyosón, de olyan is előfordult, hogy két emelettel feljebb csengettyűztem, és a lépcsőházban vettük fel a visszaverődéseket, vagy volt, hogy egy tornateremben énekeltem fel egy tizenhat sávos vokált. Ezek a friss megoldások, hangzások, és az egész gondolatiság összképe inspirált bennünket.

- Miben és mennyiben más most ez a Kolin az induláshoz képet?

- Azt érzem, hogy teljesen megváltozott a szerepünk a zenekarral. Ahogy a világ is rengeteget változott körülöttünk, ahogy Lady Gaga húsruháját felváltotta Adele sminkeletlen arca, úgy bennünket sem érdekel már az öncélú polgárpukkasztás, vagy a vicces buziskodás. Viszont kellett ez a sok idő ahhoz, hogy mi is rájöjjünk, mi érdekel bennünket. Addig nem akartunk új lemezzel előjönni, amíg saját magunk számára nem vált világossá, mit szeretnénk csinálni. Kitalálni egyrészt, hogy zeneileg milyen irányba menjünk tovább, hiszen az első lemez annyira eklektikus, hogy lehettünk volna elektró-, de akár indierock zenekar is, másrészt milyen művészi vagy előadói céljaink vannak a zenével. És, mint kiderült, jóval komolyabban gondoljuk a zenélést, mint az elsőre tűnt. Úgy érzem, sikerült megtalálnunk a zenekar igazi hangját. Sikerült megtalálni a végleges felállást is; ugyanazt az energiát érzem, mint tizennégy éves koromban, amikor az első zenekaromat alapítottam, és azóta azért megtanultam, hogy csak akkor érzi ezt a lelkesedést az ember, ha tényleg inspirálja az, amit csinál. Ezt nagyon jó újra érezni a Kolinnal.

- A Krixkrax lemezbemutatóját egy kiállítással is megtámogattátok, ahol minden, titeket ábrázoló kép mellett meg lehetett hallgatni az ahhoz kapcsolódó számot – ennek honnan jött az ötlete? Kikkel dolgoztatok együtt a megvalósításon?

- Nem akartam, hogy egy szokványos borító kísérje csupán a lemezt. Szerettem volna, ha minden számhoz egy külön borító tartozik, sőt, ha a képek és a zene együtt mesélnék el a történeteket. Több mint két évig dolgoztunk a képeken, és volt, hogy a kép volt meg előbb, mint a zene. Közös koncepcióra, közösen fejlődött a képi és a zenei tartalom, melyek nagyon szorosan összekapcsolódnak. A koncepciót Kostil Luka és Ghyczy Dia segített kidolgozni, illetve át is vették a művészi irányítást. Ők már az első lemeznél része voltak a zenekar körüli csapatnak, nagyon jó volt ismét velük dolgozni. Miután kitaláltuk, hogy vegyes technikával szeretnénk dolgozni, megkomponáltuk a fotókat. A fekete-fehér analóg fotókat Garai Gábor készítette. Ezeket vászonra nyomtattuk, keretre feszítettük, és Dia grafikái alapján Kovács Kati kézzel hímezte a képekre a megálmodott grafikai formákat. A színes fonalak valahogy megtörik a teret, és azt a sokszínűséget és formabontást jelzik, ami a zenére jellemző, illetve összekötik a képek azon dimenzióit, amelyek a szám története szempontjából fontosak. Ha tetszik, "vezérfonálként" szolgálnak. A képekhez tartozó számokat a helyszínen (Brody Studios) iPodon lehetett meghallgatni; volt olyan vendég, aki három órán keresztül hallgatta a számokat újra meg újra.

- A kiállítás mellett egy másik izgalmas ötlet köthető az új lemezetekhez: egyedi, fényképes formában adjátok ki. Mesélnél erről?

- Nem akartunk korong formában megjelenni, de nem akartunk pusztán digitális formában sem. Úgy voltunk vele, hogy jöttünk is, meg nem is, van is rajtunk ruha, meg nincs is, hoztunk is ajándékot, meg nem is, ezért készítettünk egy letölthető pakkot az összes számmal több zenei formátumban, a kiállítás komplett képi anyagával, tehát alternatív borítókkal, az összes szöveggel, és egy komplett booklettel. Ehhez a pakkhoz pedig úgy lehet hozzájutni, hogy egy általad komponált közös képet csináltatsz a zenekarral (a polaroid fotót aztán egy erre a célra készült tokba tesszük, aminek van egy kitámasztója, hogy ki lehessen tenni az asztalra). Volt, aki emberi piramist kért, volt, aki azt kérte, dobjuk fel a levegőbe, de volt, aki azt kérte, álljunk háttal. A fotó hátoldalán van egy egyedi letöltő kód a lemezhez. Most voltunk Reykjavíkban egy zenei showcase fesztiválon, ahol több zeneipari szakembernek adtunk lemezt (a külföldi zenekarokon kívül), és csak szuperlatívuszokban beszéltek az ötletről, egyikük egyenesen a leginnovatívabb, legeredetibb ötletnek nevezte, amellyel valaha találkozott a zenepiacon. Szerettük volna, ha személyes élmények is társulnak a vásárláshoz, és ha maga a fizikai megjelenés nyomot hagy, egyúttal indokot is arra, hogy később is beszéljenek róla. Eddig úgy néz ki, ezt sikerült összehozni. Most megyünk és leteszteljük Oroszországban is a december eleji Kolin-turné során.

- A lemezhez készült első klipben egy nagyon elszánt zenekart látunk, mindenféle világrekordot próbáltok megdönteni. Ilyennek látod most a Kolint?

- A You And I klipjét Kostil Lukával közösen találtuk ki, és ő az egyik rendezője is. Szerettünk volna olyan klipet csinálni, amelynek igazi története van, amely nem csak egy videó forgatókönyve, hanem egy valódi élethelyzet. A koncepció szerint van egy mindenre elszánt zenekar, amely bármire képes a siker érdekében. A bármire képes emberek pedig általában idióta Guinness-rekordokat döntögetnek. Így mi is kitaláltunk csomó rekordot, amelyeket megdönthetünk; a világ leghosszabb pacsiját  például napokig gyakoroltuk. Szeretjük komolyan venni a feladatokat, még akkor is, ha maguk a feladatok nem komolyak. Szerintem ezt csak így érdemes csinálni. A valódi életben sosem döntögetnék Guinness-rekordokat, mint ahogy egy tehetségkutató műsorba sem mennék el soha versenyzőnek. Én nem a gyors megtérülésekben hiszek. 

a Kolin friss albuma: 

interjú: Blaskó Zsófia
fotó: Dancs Enikő Bianka