„Nekünk gyerekként csak ez volt” – DJ Spinn-interjú

DJ Spinn szeptember járt Budapesten, hogy a legautentikusabbak egyikeként bemutassa, hol a chicagói gyökerű footwork stílus. RP Boo-interjúnk után ismét egy műfaji nagyágyú mesél a szép lábmunkáról.

- Mit találsz jelenleg izgalmasnak a zenében?

- Igazából mindent, ami most történik. Nem kifejezetten stílusokra gondolok, hanem arra, hogy például nap mint nap belefutok újító és izgalmas producerekbe, művészekbe a világ minden tájáról, hála az internetnek. Elképesztő. Szóval tényleg mindent, ami 2016-ban történik a zenében.

SZÉP LÁBMUNKA - MŰFAJTÖRTÉNET: FOOTWORK.

- Az, hogy előbb kezdtél táncolni, mint producerkedni, szerinted hatással volt a stílusodra?

- Abszolút! Kiskorom óta énekelek és táncolok. Amióta az eszemet tudom, hatalmas rajongója vagyok Michael Jacksonnak, Prince-nek vagy éppen a Parliamentnek. De amikor kölcsönkaptam pár gépet, amivel már tudtam zenét írni, na az a pillanat mindent megváltoztatott.

- Igaz az, hogy mielőtt DJ Rashad megtanított volna DJ-zni, kazettákkal „mixeltél”?

- Haha, igen!

- Hogyan foglalnád össze a New York-i és a chicagói táncstílusok közti különbséget?

- Amit mi Chicagóban táncolunk, az a footwork. Elég régre nyúlnak vissza a gyökerei és az igazat megvallva sok más táncstílusnak ez az alapja – például a breakdance és a dzsiggelés egyes formáinak. Ugyanakkor ezek a stílusok hatással voltak a mi mozdulatainkra is. Ahogy a zenénk merít sok különböző stílusból, úgy a koreográfiánk is.

- Hogyan gyorsult fel a tempó egészen 160 bpm-ig? A ghetto house és a Dance Mania-megjelenések nem igazán mentek 145 bpm fölé.

- A bpm úgy 1998 körül kezdett el változni, aztán egy évvel később már mindenki stabilan beállt a 160 bpmre. A tánc miatt alakult így: én Chicago déli részéről származom, de a város keleti részén a dj-k sokszor 145 bpm-en játszották a lemezeket. Mi pedig csak néztünk, hogy „ember, ez túl gyors” – eleinte hozzá kellett szoknunk. Aztán valahogy a lassabb déli groove-okat és a gyorsabb keletieket sikerült azonos sebességre emelni. Azt már nem tudom megmondani, miért pont 160 bpm-re, de akkoriban jó ötletnek tűnt.

- Több interjúban is azt nyilatkoztad, hogy Chicagóban a footwork nem egyszerűen egy zenei stílus, hanem egy külön kultúra, ami például távol tartja a fiatalokat a szervezett bűnözéstől.

- Nekünk gyerekként csak ez volt. A gördeszkázás meg a diszkó. Minden deszkás parkban diszkó számok szóltak. Szóval amint elég idősek lettünk hozzá, letettük a gördeszkát és mentünk a helyi klubba, ahol próbáltunk eltanulni pár mozdulatot. Az összes chicagói táncstílus szerintem innen ered, a hetvenes-nyolcvanas évek diszkójából, ezt vettük alapul mi is és alakítottuk át juke számokká.

- A footwork sokáig csak egy nagyon zárt szcénán belül volt ismert, sokáig nem volt igazán felkapott. Mit gondolsz, kihatott a hangzásotokra az, hogy éveken át egyfajta nagyon összetartó családként működtetek?

- Természetesen. A kilencvenes évek közepén, amikor én is elkezdtem dj-zni és számokat írni, minden arról szólt, hogy felfigyeljenek rád. Tánccsoportoknak, a szomszédjainknak csináltunk zenét, most meg… sosem gondoltam volna kölyökként, hogy egyszer itt leszek! Csak zenét akartam csinálni, manapság is, azt hittem, hogy talán lehetek rádiós dj valamelyik helyi adónál, azzal is tökéletesen elégedett lettem volna.

- Manapság a chicagói footwork-színtér legtöbb alakja, mint például te is, elhagyja a várost és inkább körbeturnézza a világot. Nem félsz attól, hogy ez visszaüt majd?

- Nem, egyáltalán nem. Legalábbis amíg mi életben tartjuk a tüzet, biztosan nem. Magunknak kezdtünk el zenélni, egymásnak, szóval, ha az, amit csinálunk, eljut másokhoz is, inspirálhatjuk őket, kicsit kinövi magát az egész, azzal nincs semmi baj. Remélem a footwork csak nő tovább: azt akarom, hogy minél több ember vonódjon be mind a producerkedésbe, mint a táncba. Persze, egykor ez volt a mi „féltett kincsünk”, de többé nem – bárki csinálhat ilyen zenét. Ha szereted a stílust és ismered a történelmét, hajrá!

- Dolgoztál Jessy Lanzával is, a Hyperdubnál megjelent You Never Show Your Love című kislemezén. Milyen volt énekesnővel kollaborálni?

- Csodálatos! Imádok énekesekkel dolgozni, főleg nőkkel, mert producerként a visszafogottabb, atmoszférikusabb dolgokat preferálom. A dal eredetileg egyébként gyors volt, vagyis volt belőle egy olyan verzió is, ami csak egy groove-ra épült, de az is 160 bpm-es volt. Jessy egyébként elképesztő, ő billentyűzik a számban, lényegében azt pörgettük fel kicsit a dobokkal, de a ritmussal is ő állt elő! Elképesztő művész, tényleg. Az, hogy együtt dolgozhatok más zenészekkel és énekesnőkkel, olyan, mint egy megvalósult álom.

- Szóval a jövőben szeretnél még együtt dolgozni más énekesekkel is?

- Persze, mindenképp!

- Ez az első fellépésed Budapesten. Tetszik a város?

- Gyönyörű! Ráadásul elképesztő finom dolgot ettem nemrég, egy mozarellás fogást, nem tudom pontosan mi volt, de isteni íze volt! Budapest nagyon jó hozzám, jó itt lenni, jó itt lenni!

interjú: Kollár Bálint

DJ Spinn a Boiler Roomban egy laza szettel: 

és DJ Spinn a két évvel ezelőtti Pitchfork festen: